Bentlakásos párkapcsolat gazdagítás

Március 11. és 14. között bentlakásos párkapcsolat gazdagító csoport indul az Akadémia szervezésében.

A párkapcsolat elmélyítéséhez, gazdagításához az együtt töltött időn és az anyagi ráfordításon túl arra is szükség van, hogy az élmény, melyet átélnek, egymásra hangolja Önöket, az emberek, akikkel találkoznak, párként viszonyuljanak Önökhöz, és a hely, ahol együtt vannak, mindkettejükben pozitív érzelmeket mozgasson meg.

Néhány órás és egynapos párkapcsolat gazdagító találkozásokat rendszeresen tartunk az Élményforrás Házban, ám hosszabb összehangolódás esetén az élmények erősebb hatásúak, ezért szervezünk szívesen hétvégi vagy több napos programokat. Számunkra az élményekre épülő párkapcsolat gazdagítás jelenti a szakmai csúcsot, tapasztalataink szerint az ilyen formán együtt töltött idő nemcsak a jelenben értékes, de egyben felkészülés is a következő párkapcsolati ciklusra, erőforrást jelentő jövőkép megalkotására nyújt lehetőséget.

A programokat év közben az Élményforrás Házban tartjuk, alkalmanként maximum öt pár illetve család részvételével. A jelentkezőkkel előzetesen elbeszélgetünk, tisztázzuk a kereteket és a feltételeket.

Jelentkezés e-mailben rövid bemutatkozással.

Férjemmel másként – Párkapcsolat gazdagítás

részlet a Mások férjével című kötetből

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?
Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a mások férje/felesége?
Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.
A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.
Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Szúnyogháló és citromfa

Aki ismer, tudja: távol áll tőlünk az ítélkezés. Nekünk az a fontos, hogy felfedjük mindazok eredeti jószándékát, akik hozzánk fordulnak. Mi több: felfedessük velük egymás eredeti jószándékát. Másképpen szólva: feltegyük, hogy egészséges, épeszű emberek, akik a körülményeknek megfelelően cselekszenek. Furcsa körülmények furcsa cselekedeteket hoznak.
Egyszer nálunk volt Péter barátunk, akivel csendesen borozgattunk, mígnem kapta magát és kiugrott az ablakon. Levitte a szúnyoghálót és összeszurkálta a kis cserepes citromfa, amit a kertben, az ablak alatt tartunk. Más baja nem lett, másfél métert esett. Behoztuk, leporoltuk, megitattuk, kapott Bach doktor módszere szerint készült vész eseti keveréket, azután megkérdeztük, mi történt. Csak másnap tudta megmagyarázni.
Egy enyhe földrengés volt, a média alig reagált rá, csak az ellenzék kérdezte: mi lesz, ha nagyobb lesz? Péter barátunk azonban annak idején a Bakonyban megélt egy nagyobbat. Egy rémisztőt. Épphogy megmenekült. A házuk össze-vissza repedezett. Most aztán allergiás lett. Valahogy úgy van a földrengéssel, mint mások a pollenekkel.
Ha sok földrengés lenne nálunk vagy ha mi is megéltünk volna egyet, biztosan szépen egyszerre ugrottunk volna a mi Péter barátunkkal. Ha pedig még inkább becsiszolódik a képesség, akkor udvariasan előreengedjük egymást, miután félrehajtjuk a szúnyoghálót és takarót hajítunk a citromfára.
Az eredeti jószándék néha nehezen tárul fel. Gyakran rejtve marad, hogyan értelmezi, éli meg a másik ember ugyanazokat a körülményeket.

Újítás vagy építés?

Nézzük tehát, melyek azok az egyszerű eszközök, amelyeket terápiás tapasztalatainkból összebarkácsoltunk. Mit teszünk, ha valaki (mondjuk egy Márta nevű óvónéni) eljön hozzánk párkapcsolatért küzdve, kétségbeesve?
A magabiztosságát kezdjük erősíteni.
Hogyan lehet valakit magabiztossá tenni? Mi ezt a programot „színesítésnek” nevezzük. Lényege, hogy a résztvevők minél többféle szerepbe engedjék bele magukat. Először olyanba, amilyenek biztosan nem akarnak lenni. Márta például valószínűleg egy óvodákkal foglalkozó minisztériumi dolgozót, egy „aktakukacot” játszana el.
Ebben a gondosan kidolgozott „én biztosan nem…” szerepben azután a szereplők élményt szereznek, például megjelennek ismeretlenek előtt, akik gyakran nagyonis szimpatikusnak találják őket. Márti valószínűleg elment volna egy nyelviskola próba órájára, ahol a középhaladók között így mutatkozott volna be, s bizonyára sokan érdekesnek találták volna a munkáját, szemléletét, finom öniróniáját.
Ez a lépés arra jó, hogy a résztvevők el tudják engedni azt a szerepet, amiben „vagyok, aki vagyok” illetve „én már csak ilyen vagyok” alapon belecsontosodtak.
A következő szerep olyasvalakié, akivé válhatnának, ám mégsem akarják. Márti valószínűleg egy nemzetközileg is sikeres táncegyüttes szólistáját játszotta volna el a „színesítő” csoport többi tagja pedig egy rajongói klubot, esetleg sajtókonferenciára meghívott újságírókat.
A harmadik napon azután kidolgoznánk Mártival, hogy mi lenne az a szerep, amiben igazán jól érezné magát. Más szóval: segítenénk neki kialakítani egy olyan jövőképet, amelyben megtalálhatja a helyét egy párkapcsolatra, családra, meghittségre vágyó férfi. Így kímélnénk meg a más férjét, például Marcsiét.

Vadidegen vagy kertbarát?

Az első terápiás lépés természetesem a gyerekek megfelelő felügyeletének megoldása arra az időre, amíg a házastársak párként, kettesben élményeket élnek meg és összehangolódnak. Ami a „vadidegent” illeti, úgy szoktuk szelídíteni a helyzetet, hogy megkérjük, hozzák el a gyerekeket hozzánk, a terápia ideje alatt jár az ingyenes gyermekfelügyelet. Amúgy is „jó látni őket”.
Míg a gyerekek értő figyelemben csendesen elvannak, igyekszünk megmagyarázni a házastársaknak, mennyire fontos minden virág a „gyermeki örömök virágos kertjében”. Akit ők vadidegennek neveznek, valójában egy olyan felnőtt, aki örömmel és teljes figyelemmel foglalkozik a gyerekkel. Mert a gyermek számára a figyelem a lényeg, az éltető elem. Ez a figyelem származhat szülőtől, játszótárstól vagy éppen „vadidegentől”. A lényeg, hogy legyen. Minél több, annál jobb.
Az értő figyelem alatt azt értjük, hogy a jó gyerekfelügyelő képes békében hagyni a gyereket, megengedi, hogy elmerüljön játékában, de ott van rajta a pillantása, amikor a gyerek felnéz és biztatást keres. Az ilyen felnőtt örül minden új magoncnak, ami megjelenik a gyermeki örömök virágos kertjében, teret ad annak, ami előbukkan, de nem ülteti tele a szabad helyeket saját kedve szerinti haszonnövényekkel.
Ezzel szemben a túllihegő felügyelet igyekszik folyamatos irányítása alatt tartani a gyereket, aki természetszerűleg elzárkózik, szabadulni akar, vagy éppen hozzászokik a folyamatos irányításhoz és anélkül csak bután ül. Azaz a kertet gyomlálja, kapálja, szántja-veti, szép szabályos ágyásokat telepít, amiket azután lehet folyamatosan tápoldatozni, öntözni, fóliával melegíteni.
A párkapcsolat gazdagítás fontos feltétele annak megértése, hogy a gyermeki örömök virágos kertje gazdagabb lesz mindazokkal a felnőttekkel, akik jó viszonyba kerülnek a gyerekkel. Komoly lépés ez, hiszen a házastársak közötti konfliktusok gyakori mozzanata, hogy kölcsönösen rossz szülőnek tartják egymást, ennek bizonyítékául a gyerekek némely tulajdonságát hozzák fel, aminek következtében szoronganak attól, hogy a gyermek más társaságába kerüljön, mert nem lenne lojális. Vagy elárulná azt ahogy bánnak vele, vagy túlzottan ragaszkodna az idegenhez. Képzeljük csak el, hogyan röstelkednénk arra gondolva, hogy a kertünk sarkába halmozott szemetet közelről szemlélgeti valaki, s milyen rossz érzés öntene el minket, ha némi távollét után hazatérve azt látnánk, a kertünk bujábban virul, mint valaha.

Társasutazás

A következő lépés annak kreatív kitalálása, mi lesz az első élmény, amit a házastársak kettesben, párként élnek meg.
Az asszony bizonyára a mozit javasolná, a férj talán a vacsorát, mire el kellene mondanunk, hogy az élmény úgy hangol össze, hogy bemozgatja a tudattalant. Hivatkoznánk arra, hogy a tudattalan akkor szabadul fel, ha levesszük róla a szokások, törvények, hagyományok béklyóját. Történetünk felesége, Marcsi, erre visszakozna, hogy ő nem olyan, férje, Gábor, pedig azt javasolná, lopjanak fát a kandallóba.
– És ha lebukunk? – dühöngene Marcsi.
– Tényleg, akkor ugrik a vadászengedélyem.
– Legalábbis elterjed rólad erdei körökben a nézet, hogy piszkos tolvaj vagy.
– És még csak nem is megélhetési…
Persze, azért Marcsi is bizonyítani akarná, hogy komolyan gondolja a párkapcsolati terápiát, és mivel még mindig olyanformán járna az agya, mint a szexuálpszichológusnál, hát azt javasolná, szeretkezzenek egy vadászlesen.
– Tudod, amikor kijönnek a szarvasok üzekedni a tisztásra, akkor mi is kedvet kapunk.
– Hát, ha neked lesz kedved hajnalban, mínuszban, ingatagon, odafönn…
Végül megegyeznének például abban, hogy kocsit cserélnek, Marcsi begördül egy panzióba mint gazdag, de magányos nő, előre foglalt szobában alszik, tájékozódik a környék erdeinek áráról (mert erdő azért kell), Gábor pedig megérkezik Marcsi gyereknyűtte járgányán, szállást kér és szerelő után érdeklődik, mert felforr a hűtővize. Azután a gyér, de annál érdeklődőbb közönség előtt viharos szenvedéllyel összejönnének.
Azoknak, akik wellness szállóba és élményfürdőbe küldenék a házastársakat, elmondjuk: tanulmányoztuk ennek a hatékonyságát. Azt láttuk, a várakozással teli vacsora másnapján a házastársak karikás szemmel jelennek meg a reggelinél, s alig pillantanak egymásra. Elkövetik ugyanis azt a szarvas hibát, hogy éjszaka elkezdenek beszélgetni. Ilyesmiket mondanak, hogy „tudod, én nem úgy értettem ám”, „már régen meg akartam mondani” – és ezzel szépen kiengedik a magukkal hozott szimbolikus dobozból a rossz élmények skorpióit, a veszekedések fülbemászóit és a sértések darazsait.
Azért kérjük, hogy a párkapcsolat gazdagító élmény során vagy hallgassanak sokat (például kaptassanak meredeken felfelé, ahol csak lihegni van erejük), vagy játsszanak szerepet, mert az zárva tartja a szörnyecskék dobozát.
Ha tehát Marcsit és Gábort sikerülne rávezetni arra, hogy jó élményeket tudnak együtt átélni házastársként, párként, akkor könnyebben eljutnának a jövőképhez, amelyben Gábor izmos alakja kiemelkedik a habokból és a boldogan kacarászó Gabi nevű leányát hajigálja.
Így ugranak könnyedén újabb párkapcsolati szintre és szakaszba azok a házastársak, akik vezetésünkkel végigélnek egy párkapcsolat gazdagító hetet. A rendelő falai közt puszta szavakkal megalapozott és kettesben megtapasztalt élmények is sokat hoznak, de többszörös hatása van a hasonló cipőben járó párokkal megélt, szisztematikusan épített élmény-soroknak, ahol a fókuszt a program teljes idejében a párkapcsolaton tartjuk.
Ha Marcsi és Gábor kellő elszánással keresne meg minket, bizonyára bevetnénk házasságuk érdekében a módszer-nagyágyút: a párkapcsolat gzdagító társasutazást, hiszen a társaság élmény erősítő hatása a kapcsolatot fenyegető momentumok minimálisra csökkentésével hatékony és eredményes megoldást kínál.

Négy lábon

Összefoglalva azt mondhatjuk: más férjével/feleségével akkor tud élni valaki, ha élni tud a lehetőséggel. A lehetőséget pedig az teremti meg, hogy a párkapcsolat megbomlik. Ennek különböző okai vannak az életút különféle szakaszain.
Az első mindjárt az, hogy a házasulandó fél az elköteleződéstől. Ez egy paradox helyzet, hiszen éppen azért fél az elköteleződéstől, mert komolyan gondolja, és azért nem mer komolyan elköteleződni, mert félelem tölti el, és az önbeteljesítő jóslat – íme – teljesül is: a felbukkanó érdeklődők máris a más férjére/feleségére leselkednek. Ezt a jelenséget neveztük el nászfrásznak. Alapja, az a hiedelem, hogy a házasság vagy sikerül, vagy nem, a házastársak vagy összeillenek, vagy nem. Ha különböznek, akkor folyton összekülönböznek és egy rossz házasság alakul ki, amiből nehézkes, bonyolult és drága dolog kimenekülni.
Mi ezzel szemben azt mondjuk: a különbözőség természetes, hiszen két különféle identitás találkozik. A lényeg, hogy ezen identitások megőrzése, sőt, kibontakoztatása mellett kialakuljon egy közös identitás, amely kifelé – mások felé – a pár, a házastársak, a család identitása.
A következő nehéz szakasz a hokedli négy lábra állítása, azaz együttműködés kialakítása a kezdetben nyilván jól működő érintés és társas dimenzión túl a megélhetés és a gondoskodás területein is. Ez bizony árral szemben úszás, mert a gyerekek, akik miatt előtérbe kerül a megélhetés és a gondoskodás, bizony erodálják az érintés és a társas dimenziókat, felbukkanásukat követően a pár alig jelenik meg nyilvánosan párként, s a házastársak csak akkor érinthetik meg egymást, ha a gyerekek ezt engedik vagy nincsenek jelen, a gyerekek pedig jellemzően nem engedik és mindenütt jelen vannak.
Mire végre sikerül kialakítani az együttműködést mind a négy területen, a gyerekek kezdenek kicsusszanni a gondoskodás addig megszokott módozataiból, s megfordul a helyzet: úgy kell együttműködni velük kapcsolatban, hogy jellemzően a helyzeten kívül maradnak, kortárs közösségük határozza meg életüket, céljaikat. Elhagyják tehát a társas dimenziót, amire addig rátelepedtek, kifarolnak az érintés területéről, nagy űrt hagyva maguk után, és visszautasítják a gondoskodást. A legnehezebb, hogy ambivalens lesz a viszonyuk a megélhetés területéhez. Míg szüleik számára itt volt a legnehezebb az együttműködés, a közös identitás kialakítása, ebben a szakaszban a gyerekek nagy valószínűséggel itt támadnak leghevesebben – lett légyen szó akár lepapírozós, simlis dolgokról, akár sok becsületes munkáról, ezt most hamar és könnyedén bélyegezik „látástól mikulásig gürizésnek”.
Az életút következő szakasza, a házastársak következő próbatétele az, hogy magukra maradnak. Gyerekeiknek saját felnőtt társasága lesz, elmerülnek saját párkapcsolatuk építgetésében, elfoglalja őket közös identitásuk kialakítása, közös megélhetésük megteremtése és a gondoskodás saját gyerekeikről, akik felszámolják közöttük az érintést és a társas örömöket.
A magukra maradt házastársak pedig ott toporognak a partvonalon, vagy talán még jobb hasonlat: toporogna a tó partján, mint a tyúk, aki csibék helyett kiskacsákat költött.
A kettesben maradt házastársaknak újabb feladatként most ki kell alakítaniuk az együttműködést az unokáról való gondoskodás területén. Egyezségre jutniuk abban, mennyire és milyen módon nyúljanak bele a szülővé lett gyerekeik megélhetésébe, rá kell érezniük, hogyan tegyék lehetővé számukra társasági életük folytatását „gyermekeik rovására”. Közös döntést kell hozniuk arról, hogyan tudják rávenni fiatalokat, hogy „egy kicsit végre kimozduljanak” és rájuk merjék bízni a gyerekeiket, vagy éppen hogyan tereljék vissza elfoglalt szüleikhez a rendszeresen hozzájuk „lepasszolt” unokákat…
Bekövetkezik az egymásról gondoskodás időszaka is: „Képtelen lemondani az esti söreiről és a pacalról, nem csoda, ha horkol és magas a koleszterinje! Mafla vén trotli.” „Képtelen egy kicsit megpihenni, szaladgál azokon a visszeres, tyúkszemes lábakon, mert neki három háztartást kell vezetnie, így van mit a menyei orra alá dörgölni. Igazi házsártos anyós.” Talán ez a leginkább poétikus együttműködési szakasz…

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk tehát: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?
Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a más férje/felesége?
Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen a két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.
A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.
Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Baktay Zelka és Baktay Miklós