Színlelt sóhajok – Élvezetet hazudni

A legmegengedőbb statisztikák szerint is a nők legalább 10 százaléka színleli rendszeresen az orgazmust. És persze mindezt maximum a barátnőiknek vallják be, hogy megóvják partnerüket a csalódástól. Vajon megéri?

Akinek soha semmi gondja nem volt a csúcsra jutással, valószínűleg értetlenül áll e probléma előtt azt gondolván, hogy nem is létezik. Mert az egy dolog, ha egyszer, többször, soha nem sikerül, de mi értelme eljátszani azon kívül, hogy szakításkor oda lehet vágni a döbbent férfi fejéhez? Így járt Balázs is. „Az exem igazi vadmacska volt az ágyban: nyögött, karmolt, vadul kiabált, amikor élvezett. Persze, hogy azt gondoltam, szenzációs vagyok az ágyban! Amikor szétmentünk, jéghideg tekintettel közölte velem, hogy végig csak megjátszotta az orgazmust. Kimondhatatlanul pocsékul éreztem magam!”

Melyik érintés őszinte még?
„Az orgazmus elmaradása nem jár egyedül, sokkal inkább a kapcsolati válság egyik tünete – mondja Baktay Miklós párterapeuta. – Előfordulhat, hogy csak az adott partnerrel nem éli át a gyönyört, ami még mindig kettébontható: sohasem, vagy pedig valami változás következtében, amely lehet egy gyermek születése vagy az eltávolodás. Gond akkor van, ha nem vállalja fel, mondjuk azért, mert meg akar felelni a férfinak. Ebben a helyzetben adja magát a kérdés: melyik érintés őszinte még? A simogatás? A kézen fogás? Az, amikor elmennek egymás mellett a konyhában és megcirógatják egymást? Az érintés a tudattalan beszéde, létfontosságú szükséglet, a párkapcsolat egyik legfontosabb pillére. Az érintés hazudása a másik elutasítása.

Tanulható gyönyör
Születése után minden lánygyermek az anorgazmia, vagyis az orgazmusképtelenség állapotában leledzik – folytatja szakértőnk. – Kevésnek van akkora szerencséje, mint Zsófikának, aki 4 éves korára megtanult maszturbálni és el is jut az orgazmusig. Anyukájának valaki azt mondta, ha észreveszi, mit csinál, kínáljon neki valami izgalmasabbat. Könnyű észrevenni, mert Zsófi olyankor hevesen dörzsöl, pirul és liheg.
Van, aki csak 40 éves korában tanul rá, van, aki soha. Akad, akit a partnere tanít meg a gyönyör elérésére, ilyenkor a partner természetesen nagyon előnyös helyzetben van, mert a nő hozzátanulja őt is az élményhez. Van, aki magától megtanulja és a szerelmével azt tapasztalja, mennyire kiteljesedik.”

Most akkor igen vagy nem?
Egy német kutatás azt igyekezett leleplezni, mely jelekből feltételezik a férfiak, hogy a partnerük éppen orgazmust él át. 55 százalékuk a gyors lélegzetvételt, a hangos sóhajtozást vélte annak, 23 százalék a nő testének vonaglását, 12 százalék a hüvely izomzatának rángatózását, és csak 10 százalék vallotta be, hogy nem biztos abban, valóban csúcsra jutott-e kedvese!
A színlelt orgazmus problémája sok férfit rávetít rá, hogy bár szeretik azt gondolni (főleg egy régóta tartó kapcsolatban), hogy tudják, mi kell a partnerüknek az ágyban, ez koránt sincs így, már csak azért sem, mert e kutatás szerint a 20-40 év közötti nők csaknem háromnegyede még élete átütő szexuális élményére vár, amelyhez a minden képzeletet felülmúló orgazmus is szervesen hozzátartozik. Párterapeuta szakértőnk szerint ugyanakkor a férfi jól teszi, ha néha eltekint attól, hogy partnerének mindenképpen orgazmusa legyen, hiszen néha éppen ezzel támaszt zavaró elvárást.”

„Legyünk már túl rajta!”
Azt gondolhatnánk, a férfiakat e területen könnyű rászedni, mégsem feltétlen visz minket előrébb a blöffölés, főként hogy egy amerikai kutatásban mindössze a megkérdezettek 12 százaléka állította azt, hogy az orgazmus elérése nem fontos számára.
A színlelés fő motivációja lehet például az unalom, a fáradtság vagy a diszkomfort érzet, a színjátékkal szándékuk nem más, mint az együttlét lezárása, vagy gyorsítása. A színlelés egyik jele a túljátszás, vagyis olykor sokkal teátrálisabb, mint amikor az illető valóban a csúcsra ér. Ha a nő csak alkalmanként színlel, a megfelelési vágy hajtja, de az is megeshet, hogy csak kedves akar lenni a párjához vagy erősíteni akarja az önbizalmát. Mindemellett van annyira nagyvonalú, hogy lemondjon a jussáról, nem is sejtve, hogy hosszabb távon éppen ezzel töri le párja férfiúi önbizalmát.
Mindenesetre a jól bejáratott színjátékok után még a legelharapódzóbb vita hevében sem ildomos őszinteségi rohamot kapni. „Sőt, szigorúan tilos! – nyomatékosítja szakértőnk. – Volt egy esetünk, amelyben mély gyűlöletet váltott ki. A férfi emlékeinek gyöngysorában először csak a megjátszott orgazmusok változtak undorító galacsinokká, azután a többi ékkő is elkezdett hozzájuk idomulni. Ehhez hasonló mondatok repkedtek: „Szóval akkor, ott a tengerparton is máshol jártak a gondolataid?” „Ezért mentünk Münchenbe a koncertre! Ott is hazudtál, hogy élvezed?!”

Lelki gyönyör nélkül
Mai világunkban, ahol mindent a szex mozgat, legalább olyan „ciki” nem élvezni a szexet, mint nem szexelni. Ráadásul még ma is tartja magát az a tézis, miszerint a nőnek érzelmekre, romantikára van szüksége ahhoz, hogy valóban élvezze az együttlétet. Szakértőnk szerint a fentiek is közrejátszanak abban, hogy újabban gyakori jelenség a nőknél a fiziológiai orgazmus. „Amikor fiziológia orgazmust élnek át, reflexszerű méhösszehúzódások sorozata lép fel, a mellbimbók kemények, az izmok a hüvely felől indulva megfeszülnek, önkéntelen, alig kontrollálható hangok keletkeznek (a légzés és a garat is önállósul) – csak éppen a gyönyörérzés hiányzik. Mindehhez az oxytocin hormon túltengése miatt sajátos hormonális állapot társul, akárcsak szülésnél és a szoptatásnál” – magyarázza Baktay Miklós. – A lelki gyönyör ugyanakkor egy visszacsatolási kör: a fiziológiait felerősíti a szerelem módosult tudatállapota, a vonzódást, a vágyat szerelemmé erősíti a beteljesülés. A párkapcsolat szempontjából az a lényeg, hogy az érintéstől az orgazmusig egy összehangolódási, együttműködési folyamat megy végbe, vagyis a lelki gyönyör jóval összetettebb, mint a puszta testiség.”

Mi befolyásolja a női orgazmust?

    • Dögös férfiak előnyben: Egy hamburgi pszichológus szerint minél attraktívabb és minél szimmetrikusabb felépítésű a férfipartner, annál jobb kilátásunk van az orgazmusra. A tetszetős külső miatt ugyanis utódaink lehetséges apját is látjuk benne.
    • Fő az önbizalom! Finn kutatók szerint az, aki jó szeretőnek tartja magát, könnyebben eljut a csúcsra.
    • Tartós kapcsolatban gyakoribb: A Durex korábbi kutatása szerint az egyéjszakás kalandok kevésbé kecsegtetnek sikerrel. Miközben a szinglik 22 százaléka jut el a csúcsra, ugyanez a tartós kapcsolatban élők 43 százalékának sikerül.
    • Az orrunk dönt? Egy berlini kutatás szerint minden az orrunkon múlik, vagyis azon, hogy a partner testének illata milyen hatással van ránk.
    • Orgazmusgyilkos stressz: Míg a férfiak gyakorta azért kezdeményezik az együttlétet, hogy levezessék a felgyülemlett feszültséget, addig a nőknél a stressz az egyes számú vágygyilkos, amely a gyönyör elérésének esélyét is jelentősen leredukálja.

Bakos Zsuzsi írása

A férfiak is pletykálnak?

Évezredek óta elterjedt a nőkről, hogy rengeteget locsognak és imádják kibeszélni a titkokat. De vajon tényleg csak mi ártjuk bele magunkat mások magánéletébe, vagy a férfiak közt éppúgy jönnek-mennek a szaftos hírek?

Etye-petye- lepetye…
Egy egyszerű kísérlettel megfigyelhető, hogyan terjed a pletyka. Képzeljük el, hogy öt egymás mellett ülő ember közül a legszélső egy mondatot súg a mellette helyet foglaló fülébe. Ő továbbadja azt a szomszédjának, és így tovább. A sor legvégén ülőhöz már teljesen más információ jut el, mint amit az első ember mondott. Vagyis a pletyka lényege, hogy egy légből kapott hír addig száll szájról szájra, míg a végén már semmi köze nincs a valósághoz. Titkon tudjuk, hogy a munkahelyen vagy az utcán felröppenő hír nem is igaz. De akkor miért szeretünk róla fecsegni? „A pletyka egy eszköz arra, hogy fontosnak érezzük magunkat. A titkos, vagy kevesek által ismert információ birtokában könnyen kiharcoljuk mások figyelmét. Minél jobban vágyunk az elismerésükre, minél jobban szeretnénk nekik megfelelni, annál kevésbé tartjuk a szánkat. Sokszor egy kivételes ember érdeklődését is kivívhatjuk, ha értékes pletykákkal szolgálunk”- kezdi Dr. Baktay Zelka pszichológus. Egy híres amerikai író szerint a pletyka a világon a legnagyobb erő. Popper Péter pszichológus pedig azt írja, míg a lódítás játékos, a hazugság pedig gonosz, a pletyka még nem döntötte el, hogy milyen akar lenni.

A férfiak is kibeszélik a titkokat

Egy angol professzor több ezer ember beszélgetéseit vizsgálta, és arra a követeztetésre jutott, hogy az emberek nemtől, kortól, végzettségtől, illetve munkahelyi pozíciójuktól függetlenül előszeretettel beszélnek ki másokat. Egy amerikai tudós azt is kiderítette, hogy a férfiak még jobban élvezik, ha titkos viszonyokról, túlfizetett kollégákról és más nyalánkságokról beszélgethetnek. Míg az erősebbik nem egy nap átlagosan 70-80 percet tölt efféle fecsegéssel, a nők csupán 50 percet! A tinédzser fiúktól a középkorú üzletemberekig mindenki megtalálja a legszaftosabb témát. A toplista élén a nők kibeszélése, a második helyen pedig a régi barátokkal kapcsolatos ügyek állnak. Ezzel szemben a nők szívesen locsognak mások szexuális életéről vagy éppen súlyproblémáiról. Jobban szeretik barátságos környezetben, például otthon vagy egy barátnőnél megosztani a titkokat, míg a férfiak a munkahelyükön is szívesen beszélnek ilyesmiről. „A nők társas kapcsolatait megerősíti a pusmogás, vagyis hagyományosan megfelelni akarnak a titkos kibeszélésével. Számukra elegendő motiváció a beszédhelyzet megszerzése, illetve megtartása. A férfiak pedig ettől érzik erősnek és magabiztosnak magukat, pláne akkor, ha ezzel másokat kritizálhatnak! A pletyka akár a pozícióért folytatott harcban is segítheti őket a munkahelyen. Mivel az információ hatalom, aki birtokában van, hatalmát csillogtatja”- folytatja a pszichológus. Így szerinte a férfiak inkább a rangsorban felettük állóknak adnak át titkokat, hiszen ezzel csodálatot, figyelmet vívhatnak ki. Ha munkatársuk meglepődik vagy elgondolkodik a hallottakon, az épp ugyanolyan jó érzést válthat ki a pletykálkodó férfiból, mintha egy tömeg ünnepelné. De akkor hogyan született a nők pletykálkodásáról szóló elmélet? „A nők köre hagyományosan szűkebb volt. Ezért úgy tűnt, amint tudomásukra jut a titok, már át is adják annak, akinek meg akarnak felelni. Ezzel szemben a férfiak hagyományosan tágabb körben mozogtak, így tovább tartott, amíg eljutottak a megfelelő helyre, ahol aztán kitálalhatták az információt”- magyarázza Dr. Baktay Zelka.

Tudta? A pszichológus szerint a férfiak kevésbé nyitottan beszélnek saját titkaikról, hiszen a gyengeség jele lenne a feltárulkozás. A nők alapjában bizonytalanabbak, megerősítést várnak, így szívesebben feltárják magánéletük részleteit. Ráadásul szinte képtelenek titkot tartani! Egy angol kísérletben több ezer nő átlagosan mindössze 47 órán át tudta tartani a száját.

A túléléshez kell
A tudósok rájöttek, hogy az emberek életében szinte elengedhetetlen a locsogás. Míg a majmok és más emlősök egymás szőrének karbantartásával, kurkászásával fűzik szorosabbra társas kapcsolataikat, nálunk ezt a szerepet tölti be a fecsegés. Meglepő módon mindkét tevékenység boldogsághormonokat szabadít fel a testen, segít elengedni a stresszt és erősíti az immunrendszert. Tulajdonképpen genetikailag belénk programozták a beszélgetés szükségét. „Jó dolog beszélni arról, ami foglalkoztat, ráadásul segíti a barátságok kialakulását”- véli a szakember. A tudósok rájöttek, hogy ha két idegen ugyanúgy lelkesedik valamiért, vagy éppen ugyanúgy idegesíti egy harmadik viselkedése, hamarabb jön létre köztük kapcsolat. A szóbeszéd az információszerzés egy módja is; ha meghalljuk, hogy valaki eladja a házát, lehetséges, hogy jó vételhez jutunk. Ha pedig nem ismerünk valakit, segíthet a többiek véleménye, hogy többet megtudjunk róla. Ugyanakkor a locsogásnak is van határa! Ha például kedvesünk illetékteleneknek beszél a magánéletünkről, az kapcsolatunkat is tönkreteheti! „A párkapcsolatnak éppoly fontos része a homlokzat, mint a családi házaknak. Az, hogy mit mutatunk kifelé, erősen és tartósan visszahat a köztünk lévő kötelékre, képes gazdagítani vagy rombolni azt! Így muszáj figyelmeztetnünk párunkat és barátainkat is, ha többet fecsegnek, mint kellene. Nekünk sem árt tudni, hol a határ az ártatlan beszélgetés és a rosszindulatú pletyka között”- figyelmeztet a pszichológus.

Dienes Angéla írása

Együttlét és mosogatógép

Min ne spóroljunk válság idején?

A tanulság mindjárt itt az elején: semmivel se spóroljunk, ami a jövőre vonatkozik! Legyen az egészség, lelki egészség, tudás. És legyünk tisztában vele, hogy egy jó cégnek meg egy felelős államnak is ezt kell tennie. Válság idején is. Sőt, akkor a leginkább…

Takarékoskodni vagy éppen nagyvonalúnak lenni nemcsak a pénzben kifejezhető dolgokkal lehet. Egy különös(?) család lehet erre a példa. Két pszichológus – Baktay Zelka és Baktay Miklós – és két tüneményes gyerek: a hat és fél éves Petyka (Péter Pál) és a négy és fél éves Lili (Júlia Lilla). Az édesanyából nyugalom és harmónia árad, nem véletlen, hogy oly sokan keresik fel a gondjaikkal.

– Ráérős emberek vagyunk, nem takarékoskodunk az egymásra fordított idővel. Például nem állunk be a reggeli rohanók-kapkodók csapatába, tehát korábban kelünk, hogy együtt reggelizhessen a család. Sokaknak tanácsoltam már, hogy próbálják ki, egy jókedvű reggel széppé teheti a napot, ahogy a kapkodás feszültsége is velünk marad estig. Ugyanilyen „rátartással” indulunk egyéb programokra is. Nem dühöngünk a dugóban, úgysem tudunk változtatni rajta, inkább játszunk a gyerekekkel. Csakhogy a gyerekkel való foglalkozás nem merülhet ki abban, hogy néha rászólunk. Eltölthető egy gyerekkel huszonnégy óra úgy, hogy közben egy percig sem vagy vele, ő pedig egyre elviselhetetlenebb, mert ki akarja harcolni a figyelmet. Ha a gyerekeimmel vagyok, teljesen rájuk figyelek, elmehet egy egész vasárnap délelőtt arra, hogy Lili és Petyka megsüsse a kedvenc almás süteményét. Ha már itt tartunk, előállnék egy eretnek gondolattal: ne takarékoskodjunk a konyhai gépeken, amelyek segítik, hogy többet lehessünk a gyerekekkel és a társunkkal!

Zelka szerint túl gyakran takarózunk a pénzhiánnyal, pedig felmarkolhatunk néhány almát, egy üveg vizet, hátizsák fel, és nekivághatunk az erdőnek, a szomszéd községnek, a fogaskerekű végállomásának. Útközben jót beszélgetünk, aztán letelepszünk valahol, szépen megesszük az almákat megisszuk a vizet, és mindenki jól érzi magát.

V. Kulcsár Ildikó riportja
részlet a Nők Lapjában 2009. 06. 12.-én megjelent cikkből

Már nem olyan jó, mint régen – Merjünk újra együtt bolondozni!

Hányszor halljuk fiatal és idősebb pároktól, hogy már semmi nem olyan jó, mint régen. Milyen gyakran fordul elő, hogy olyanok is elhidegülnek egymástól, akikről mindenki azt gondolta, hogy egymásnak teremtettek. Elszürkülhet egy kapcsolat néhány hónapos együttjárás és harmincévi együttélés után is. De van gyógyír, ha mindketten akarják.

Sokan állítják, hogy az idő és a hétköznapok egyformasága törvényszerűen szürkíti el a kapcsolatokat. De akkor miért találkozhatunk olyan párokkal, akik remekül érzik magukat együtt sok közös év után is? A közhelyes válasz az, hogy szerencsések, mert összeillenek. Baktay Zelka és Baktay Miklós a furcsa, új, de hatékony módszerekkel dolgozó terapeuta házaspár viszont azt állítja, hogy azért van óriási különbség a párok között, mert a boldog kapcsolatban élők tudatosan keresik a közös élményeket, az úgynevezett „arany pillanatokat”, amelyek egy életre megmaradnak az emlékezetünkben, míg mások nem tudnak vagy nem akarnak tenni a kapcsolatukért.

A múlt helyett a jövővel foglalkoztunk 

A harmincöt éves Bea és a negyvenéves Zoltán kapcsolata négy évvel ezelőtt került mélypontra. Anyagilag biztos lábon álltak, volt két szép gyerekük, egyikük életében sem jelent meg harmadik, mégis tele voltak sérelemmel. Bea, aki hajlamos a gondok gyűjtögetésére, úgy érezte, hogy a férje elhanyagolja, a szangvinikus, „gyorsan robbanó” Zoltán pedig biztos volt abban, hogy a felesége nem figyel rá. Próbálták ők kibeszélni a konfliktusaikat, de a beszélgetések csak a sérelmek felsorolásáról szóltak. Mivel a kapcsolatukból elillant az öröm, közösen döntötték el, hogy szakember segítségét kérik.
– Az első találkozás döbbenetes volt, mert teljesen mást kaptam, mint amit vártam – meséli Zoltán.
– Úgy képzeltem ugyanis, hogy majd szépen leülünk, és faggatni kezdenek minket az elhidegülés okairól, az eredeti családi mintáinkról. De őket nem érdekelte a múlt, inkább a jövővel foglalkoztak. Azzal, hogy miként színesíthetnénk a kapcsolatunkat, és hogyan hozhatnának minket össze új, közös élmények.
– Nekem az rögtön tetszett, hogy több, nagyon furcsa feladatot javasoltak számunkra – veszi át a szót Bea –, de a döntést ránk bízták.

Nem veszekedtünk, inkább tüntettünk 

A házaspár az „első sokk” után azt a feladatot választotta, hogy a nyaralásuk idején elérik, hogy bekerüljenek a helyi sajtóba. Őrültségnek hangzik? Lehet. Mégis jót tett nekik a hosszas tervezgetést kísérő nevetés. Végül arra az elhatározásra jutottak, hogy demonstrálni fognak kettecskén a rendőrök jobb megbecsüléséért. Elmentek tehát a szállodájuk közelében fekvő alföldi város rendőrségére, és hivatalosan bejelentették a demonstrációt. Amikor a rendőrök megbizonyosodtak arról, hogy egyetlen pártot sem képviselnek, úgy néztek rájuk, mint az őrültekre. De ez nem zavarta a párt, inkább transzparenseket gyártottak a szállodai szobában. Festettek, ragasztottak, rengeteget nevettek, a gyerekeik lelkesen segédkeztek. Majd eljött a nagy nap, és a fiatal házaspár a gyerekek társaságában két órán át állt a főtéren a maguk készítette táblákkal. A demonstrációjukról a helyi rádió is hírt adott. Ráadásul évek óta ez volt az első olyan nyaralásuk, amely jókedvben telt és nem fulladt veszekedésbe.
– Négy év telt el az első „csíny” óta, és ma már tudatosan gyűjtjük a közös élményeket, sokat és felszabadultan játszunk – meséli Zoltán. – Az is előfordult, hogy egy ismeretlen társaságban másnak adtuk kik magunkat, mint akik vagyunk, szóval szép lassan egymásra hangolódtunk. – Most is vannak vitáink, de mások, mint régen, mert nagyrészt nevetésbe torkollnak – teszi hozzá Bea.

A jelen élményei a legfontosabbak 

Baktay Zelka

– Gyakran találkozunk olyan párokkal, akik már agyonbeszélték a problémáikat, ám a beszélgetéseikből menetrendszerűen veszekedés lett – mondja Baktay Zelka. – Ilyenkor az segít, ha más csatornákon összehangolódnak, mert csak így indulhat meg közöttük a tényleges párbeszéd.
– Sokszor kérdezik a hozzánk fordulók, hogy miért nem olyan szép, mint régen – folyatja Baktay Miklós. – Majd önkényesen kiragadnak az emlékrengetegükből egy szép pillanatot csak azért, hogy szembeállítsák az unalmas, kötelességteljesítésről szóló jelennel. De arról általában elfeledkeznek, hogy az a pillanat egy verőfényes nyári naphoz kapcsolódik, és a hiányára, mondjuk egy második emeleti lakás szűk szürkeségében döbbentek rá.
– Számtalan kutatás bizonyítja, hogy az emlékezet érzelem- és szituációfüggő – magyarázza Zelka. – Illat, fény, zene gyakran hív elő szép élményeket. És nekünk az a dolgunk, hogy azoknak is segítsünk a pillanatok felidézésében, akiknél elfogyott a szó. De nem azért, hogy a múlton nosztalgiázzanak, hanem azért, hogy rátaláljanak a jelen élményeire, és képesek legyenek újraindítani a kapcsolatukat.

 

 Párkapcsolat-gazdagító tréningek

  1. A résztvevők egy nagy házba érkeznek, ahol négy-öt idegen pár társaságában legalább egy hetet töltenek el. Amikor belépnek, kendőt kötnek a szemükre, és a párnak együtt, de „vakon” kell felfedezni az ismeretlen terepet. Önkéntelenül segítik és óvják egymást, és e közös, furcsa élmény azonnal kiszakítja őket a hétköznapi verkliből.
  2. A párok együtt főznek. Nem úgy, hogy a nő tevékenykedik, és a férfi be-besegít, hanem mindent együtt csinálnak. De közben nem beszélhetnek! Nem könnyű feladat, de mire elkészül az étel, ők szavak nélkül is értik-érzik egymást.
  3. A tréningen mindenki új bőrbe bújik. Az informatikus autókereskedőként mutatkozik be a társaságnak, a könyvelő asztrológusként, a gyógyszerész pedig úgy dönt, hogy bicikliárus lesz. Az új szerep kiragadja résztvevőket a mindennapok egyformaságából, majd a játékos feladatok végrehajtásakor rácsodálkoznak az új szerepben másnak tűnő társukra is. Hogy a biztonságérzetük teljes legyen, a gyerekeik is a házban laknak, és szakemberek foglalkoznak velük.

Segítség nélkül is sikerülhet 

Ha valakik nem tudnak vagy nem akarnak külső segítséget igénybe venni, színesebbé tehetik a kapcsolatukat, ha sok „haszontalan” időt töltenek együtt. Ami nem kapcsolódik a gyerekneveléshez, a pénzkereséshez vagy a háztartási munkához. Tanuljanak meg úszni, próbálják ki a sífutást vagy az üvegfestést, kocogjanak esténként, kertészkedjenek, rendezzék át a lakást, vagyis keressenek olyan örömteli tevékenységeket, amelyek a külvilág számára értelmetlennek tűnhetnek. Az a fontos, hogy legyenek közös céljaik.

TIPPEK
• Ha a barátaikkal kártyáznak, alkossanak párt, hogy együtt győzzék le a többieket!
• Ha kirándulnak, válasszák ki a legmagasabb csúcsot, és szuszogva másszák meg, hogy közben ne tudjanak vitatkozni vagy múltba néző beszélgetéseket folytatni!
• Az sem árt egy kapcsolatnak, ha a feleknek közös ellenségük van. Csúnyán hangzik, de ha együtt haragszunk valakire, az összehoz.

V. Kulcsár Ildikó írása Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mire képes a gyerek, hogy a szülei együtt maradjanak?

A gyerekek találékonyak, ha arról van szó, hogyan betegedjenek meg, hogy összehozzák válófélben lévő szüleiket. A megelőzés szempontjából jó tudni, milyen egészséges a békesség.

Számtalan tünetet produkálhat a gyerek azért, hogy összetartsa a családot. Nyelvünk e téren hatalmas tudásanyagot halmozott fel. Ha a gyermek rendszeresen olyan helyzetbe kerül, amelyre „nem találja a szavakat”, amelyben „nem jut szóhoz”, bizony dadogni kezd. Ha „nem mer szembenézni” valamivel, kerüli a szemkontaktust, könnyen felléphetnek koordinációs zavarok nála. Ha olyasmi történik vele, ami „rossz álmunkban se jöjjön elő”, akkor felriad, bepisil. Amikor bőrén allergiás reakciókat észlelünk – mivel a bőr kihelyezett idegrendszer –, az érintés elutasítása is állhat a furcsa elváltozás hátterében.

Jól megvilágítja a probléma gyökerét egy családi feszültség okozta asztma története, amikor a szülők nem vették észre a gyerek betegségének igazi mozgatórugóját. Terápiás gyakorlatunkban kettős nyertes játszmára törekszünk: a párkapcsolat gazdagítására és a szülői együttműködés elmélyítésére, amely a legjobb gyógyír is a gyerek problémájára. A válófélben lévő szülők, Lóránt és Veronika esetében is ezt a módszert alkalmaztuk.

A terápia 

– Tudtam, hogy ezt is elő fogod hozni! – mondja ingerülten Lóránt.

– Hol hozzam elő a gyerek betegségét, ha nem itt? – kérdezi Veronika.

– Tudod jól, hol! Az orvosnál! Ott! – reagál indulatosan Lóránt az veszekedések összepakolós, elköltözős otthoni hangulatát idézve.

– Az orvos is mondta, hogy érdemes megvizsgálni a lelki hátteret is! – vág vissza Veronika.

– Azért, mert egy pancser. Akihez én vittem, írt fel rendes gyógyszert, amitől jobban is van a gyerek! – legyint rá Lóránt.

– Szteroidot írt fel, és azt akar vele évekig szedetni!

– Unom az ilyen pszichodumát – vet ránk is megvető pillantást Lóránt.

Egy kísérletet ajánlunk neki. Álljon be egy sorba, például egy szupermarketben vagy egy moziban, ahol több pénztár is van, így nem olyan nagy a tét. Amikor sorra kerül, hallgasson. Nézzen az eladó szemébe, majd a mögötte állóra, és ismét az eladóra. Amíg csak bírja. Azután lépjen ki a sorból.

Lóránt hümmög. Elmagyarázzuk neki, milyen fontos az élmény a terápiában, ám érezzük, szavakkal aligha tudjuk meggyőzni erről. Végül nagy nehezen elfogadja a terápiás feladatot. Veronika addig rágja a fülét, amíg végre is hajtják. Egy gyorsétkezdében.

– Én csak köhécseltem – meséli Veronika –, de Lóránt szabályos köhögőrohamot kapott.

– Most is köhögök, mert meg vagyok fázva – néz ki az ablakon a férj közömbösen.

Veronika megkísérli elméletté fogalmazni a tapasztaltakat: a hallgatás feszültsége valahol a gégénél, a légutak mentén fejti ki a hatását. A sok köhögés kikezdi a légutakat, hiszen a gyorsan áramló levegő kiszárítja a nyálkahártyát, ami ettől ödémás lesz, váladék kezd termelődni.

– Semmi örökletes, semmi allergia! Csak a rákényszerített hallgatás miatt kezdett el köhögni az a gyerek! – mondja Lóránt, majd tromfol: – Aki még beszélni sem tudott!

– A rémült szemére azért csak emlékszel – kérdezi számonkérőn Veronika.

Mi, terapeuták igyekszünk kimaradni a vitából. Csupán az a feladatunk, hogy javítsunk a helyzeten. Másfelől az asztma eredetéről szóló vita növeli a párkapcsolati feszültséget, ezért egyszerűsítünk:

– Tegyük fel, hogy a gyerek asztmája pszichés eredetű. Akkor mit tehetünk? – vetjük fel a kérdést.

– Csökkenteni kell a feszültséget, ami előidézi – vágja rá Veronika.

Lóránt legyint. Mormog valamit arról, hogy találtak végre egy lelkiismeretes orvost, és szálljunk már le a témáról. Addig szorongatjuk, amíg el nem ismeri, ártani aligha árt az asztmának, ha békességben vannak. Az asztma és a családi hangulat közötti összefüggést azonban továbbra is mereven elutasítja.

Együtt vagy külön – mi jobb a gyereknek?

Emlékeztetjük a különköltözött szülőket a sorban állás élményére. Arra, hogy a feszültség igazán az interakciók során növekszik meg. A gyermek amúgy a jelenben él, ha kikerül a helyzetből, kevésbé nyomasztja. Főleg ha jobb helyzetbe kerül. Azt kérjük, kerüljék az olyan szituációkat, ahol hármasban vannak. Ez Veronikának már sok.

– Éppen azt szeretném elérni, hogy legyünk egy család. Erre azt kérik tőlünk, külön-külön legyünk a gyerekkel?!

Elmondjuk, ilyen krízishelyzetben érdemes szétválasztani a párkapcsolati és a szülői funkciót. Miután a kapcsolatuk nehézségei akadályozzák szülői szerepüket, jobb, ha külön szülősködnek. Veronika vonakodva, de elfogadja a feladatot. Legközelebb azonban nekünk támad:

– Az lett az eredménye, hogy Lóránt elviszi Antikát a koszos ólba, ahová elköltözött tőlünk, és telebeszéli a fejét hülyeségekkel. Hogy miattam kellett elmennie otthonról. Meg ilyenek…

– Ha igazán szeretnéd, nem lenne asztmás! – vágja ki Lóránt az adu ászt.

– Ezt meg hogy érted? – döbben meg velünk együtt Veronika.

– Utánaolvastam. Az asztma az anya-gyermek kapcsolat korai, nonverbális fázisához köthető.

– Ez úgy hangzik, mint egy pszichoduma! – vág vissza Veronika sértetten, hogy hirtelen ő lett a fővádlott.

Nekünk pedig bennszorul a szó. Köt a titoktartás. Hallgatnunk kell arról, ami egyéniben hangzott el. Amit Lóránt mesélt arról, hogyan élt „az anya-gyermek kapcsolat korai fázisában”, vagyis amikor Veronika otthon volt, és szoptatta a kisbabát. Lóránt ugyanis visszacsúszott a drogozásba, cége tőkéjét, azaz Veronika hozományát nőkre, anyagra és kábán kieszelt, bedőlő üzletekre költötte. Furcsa érvelésében tehát még igazság is lehetett, hiszen ha Veronika nem is tudott pontosan Lóránt dolgairól, attól még sejthette mindezt, ott volt benne is az a torokszorító feszültség, ami Lórántot úgy megköhögtette a sorban. És bizony gyakran felülkerekedett a sértett, mellőzött nő a gondos édesanyán. És a gyerek feje fölött ordította ki mardosó fájdalmát.

Elmondjuk, hogy mindegy, mi váltotta ki az első rohamokat, az asztma a párkapcsolat meghatározó elemévé vált. A gyerek rohamai összehozzák szüleit, olyankor apu és anyu mindent félredob. Másfelől a párkapcsolat tovább romlik. Mindketten igyekeznek, fojtott suttogással kérik a gyereket mély lélegzésre, kapkodják ki egymás kezéből, hogy lefektessék a nagypárnára. Így tovább rontják a helyzetet, amiben még kevésbé elégedettek egymással. Szépen beszippantja őket az asztma ördögi köre.

Rendben van, fogadjuk el, hogy az asztma az anya-gyermek kapcsolat korai fázisához köthető, amikor a baba még nem tud beszélni. Elvégre az anyaméhben nehéz lenne köhögni. Nézzük meg azonban, mi más köthető még ehhez az időszakhoz. A szoros anya-gyermek koalícióból az édesapa kiszorítva érzi magát. Téblábol, nehezen találja szerepét. Édesanya még nem tud beszélgetni a babával, ezért szeretne az apával sokat. A férj érintésre vágyik, ezt édesanya megkapja a babától, a feleség társaságra, beszélgetésre vágyik, ezt az édesapa megkapja egész nap. Torkig van vele. Ez az élethelyzet, amelyben reménytelenül összekeveredik a párkapcsolat és a szülőség.

Mit tehetnek a szülők a feszült helyzetben?

Elsősorban azt, hogy párkapcsolatukat tudatosan elválasztják a szülőségtől. Együtt, párként jelennek meg társaságban, ötletelnek a jövőről, közös élményeket szereznek, amelyek segítenek nekik szülőként is összehangolódni. A szülőség a párkapcsolat egyik legnagyobb próba­tétele. Ilyenkor ver legkönnyebben éket két ember közé a származás, a kulturális felfogás és a viselkedésminták közötti különbség. A felfogásbeli különbségeket úgy közelíthetik legkönnyebben a szülők, ha maguk is játszanak. Merészen.
De mi a megoldás az asztma ellen most, amikor Lóránt és Veronika már különköltöztek, és Anti lassan iskolás lesz?
Éppen az ellenkezője. Kerüljék az olyan együttléteket, amelyek a párkapcsolathoz köthetők, és igyekezzenek külön-külön megadni Antinak azt a figyelmet, amitől megkönnyebbül. Veronika kerekedjen felül női sértettségén, Lóránt hagyja a párkapcsolati konfliktusokat, és törekedjenek szülői együttműködésre. A gyerek könnyen megtanulja, hogy betegség révén eredményt érhet el. Ha például egy belázasodással hazacsalja aput, aki már elköltözött, akkor megtanulja a lázvarázslatot. Ha egy allergiás roham hatására szülei odavarázsolódnak mellé, akkor ezzel az eszközzel éri el a célját.

Tegyük hozzá, hogy Antinak csak néhány alkalommal sikerült a varázslat. Lóránt új barátnője ugyanis hamar megunta, hogy szerelmét Veronika, a volt feleség folyton kiugrasztja az ágyból a gyerekre hivatkozva. A kudarc pedig mélyen elkeserítette a kis varázslót.

A válófélben lévő szülőknek arra kell figyelniük, hogy gyermekükön ne hatalmasodhasson el betegség azáltal, hogy eredményt ér el vele. Éreztessék gyermekükkel, hogy a párkapcsolat a magánügyük. Arra neki nincs hatása. Hiába igyekszik, képtelen befolyásolni. Még jó irányba sem lehet hatással rá!

Várják meg tehát türelmesen, amíg végigpróbálja eszköztárát, amelynek hatóköréből kivonták a párkapcsolatot. Mert így óvhatják meg a nagyobb bajtól és kudarctól. Kegyetlenül hangzik? A válás vészhelyzet. Ilyenkor más törvények lépnek életbe. Ezért érdemes megelőzni a párkapcsolat folyamatos gazdagításával. Függetlenül a szülőségtől.

Baktay Zelka és Baktay Miklós 
(A cikk nyomtatásban a Nők Lapja Psziché február–márciusi számában jelent meg.)

Együtt a bajban. Párterápia – Felértékelődött a családi vagyon

Baktay Miklós és Baktay Zelka

Baktay Zelka és Miklós párterapeuták. Mindketten évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, több szakkönyv –köztük a Szeretők; Eseteink – Páratlan párkapcsolatok, Egy terapeuta pár gyakorlatából című művek – szerzői.

A házaspár nemrég indította el Kapcsolatgazdagító Akadémiáját, ahol immár nemcsak krízis-helyzetben lévő párokkal, családokkal dolgoznak, hanem olyanokkal is, akik a házasság vagy az együttélés mindennapjait szeretnék színesebbé,  tenni.

Baktayék azt mondják, hozzájuk egyre többen jelentkeznek be a gazdasági válság kezdete óta.

– A pénzügyi nehézségek miatt különösen felértékelődött a családi vagyon. Sok minden inog most – az egzisztenciális biztonság, a munkahelyi státusz, a lakás, a ház megléte. Eltűntek vagy megkérdőjeleződtek értékek, ezért egyre fontosabb az embereknek, hogy ne veszítsék el az olyan biztos pontokat az életükből, mint a párjuk, házastársuk –magyarázza Baktay Zelka.

Baktay Miklós szerint a pszichológus munkája leginkább a nyomozóéhoz hasonlít: ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, ravaszságra, csapatszellemre, éles logikára, a tartós odafigyelés képességére és jómemóriára van szükség. Szerinte a pályakezdők egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben, hiszen az igazán hatékony gyakorlati módszereket külföldön lehet elsajátítani, ahol egy hét végi kurzus akár egymillió forintba is kerülhet.

Az ár az ottani viszonyokhoz szabott: egy német vagy osztrák pszichológus óránként 100 eurót keres. Tapasztalata szerint itthon a felsőoktatási intézmények gyakran nem tudják megfizetni azokat a gyakorlati szakembereket, akik a mindennapi terápiák során szerzett tudásukat az egyetemi, főiskolai képzések keretében átadhatnák a diákoknak. – Óriási a különbség aközött, hogy az ember előadást tart a pszichológiáról, az emberek, kapcsolatok működési mechanizmusairól, vagy megpróbál kirántani egy házasságot a kátyúból – hívja fel a figyelmet Baktay Miklós.

Forrás: NOL

Depressziós kispapák – Óvjuk a párunkat is, ne csak a babát!

A legtöbb válás a gyermek születését követő 3 évben történik. Ebben az erőpróbákban gazdag időszakban gyakori jelenség a párkapcsolatban a depresszió is, melyben nemcsak az újdonsült anyák, de egyre több kispapa is szenved világszerte.

A legfrissebb amerikai kutatások szerint minden tizedik férfi a terhességi depresszió áldozata lesz. Arányuk a gyermek megszületésével növekszik, ekkor ugyanis már minden negyedik férfinál jelentkeznek depresszióra utaló tünetek, különösképpen a szülést követő 3–6. hónapban. A kutatók úgy találták, főleg azok az apák veszélyeztetettek, akiknek a feleségük szülés utáni depresszióban szenved. Ez utóbbi azonosítása nem könnyű feladat, mivel természetes, hogy az újdonsült anya fáradt és leterhelt, tehát egy szorongó, folyton álmos kismama nem kirívó jelenség. Ami a párnak nagy kihívást jelent, az a figyelem megosztása. Az anya gyengédsége nagyrészt a gyermekre irányul, amitől a férfi mellőzöttnek érzi magát. Az átállás ritkán zökkenőmentes, és keveset foglalkozunk azzal, hogy családként hogyan birkózzunk meg az új helyzettel. Ugyan vannak rizikófaktorok – a nem kívánt terhesség, az anyagi nehézségek vagy a társadalmi és családi támogatás hiánya –, a terhességi, illetve a szülés utáni depresszió bárhogyan kialakulhat.

Mi van a háttérben?

Baktay Miklós és Zelka párterapeuták szerint az apák depresszióját az okozza, hogy a férfiak a szülést követően szép lassan kiszorulnak a mama-baba koalícióból. Kezdetben kárpótolja őket a „külügyi tárca”, hiszen ők tartják a kapcsolatot a külvilággal, ők a ragyogó újdonsült apukák, akik iránt azok is érdeklődést tanúsítanak, akik addig alig vették észre őket. Ha azonban az anya kizárólag a gyermeke felé fordul, idővel tapinthatóvá válik a feszültség. Az édesanya teljes érintésszükségletét fedezi a baba, társas dimenziója ugyancsak a kicsi körül mozog (látogatók, babatorna, más anyukák), az ifjú apa pedig egyre inkább nagykövetté távolodik egy olyan világban, ahová alig van átjáró. A munkából való hazaérkezés után szinte elsöpri a mama felől érkező szóáradat és a baba felől jövő szeretet. Csak nehezen képes átállni az „otthoni üzemmódra”, és kezdi magát rossz férjnek és rossz apának érezni.

„A szakadékot tovább mélyíti, ha eközben a munkahelyén egy vonzó kolléganő teljes értékű férfiként kezeli. Ehhez járul még a kialvatlanság, a kimerültség, a társasági elszigetelődés és a megélhetési szorongás, ami az érintéshiánnyal, a bűntudattal és önváddal, valamint az elkeseredéssel együtt már krízishelyzethez vezet – sorolják szakértőink. – Hab a tortán, hogy ez az egyik legkevésbé felvállalható krízis, hiszen a társadalmi klisék azt harsogják: nyavalyogsz, ahelyett hogy örülnél az aranyos gyerekednek és annak az áldott, türelmes feleségednek, aki a legjobb anya a világon” – teszi hozzá Baktay Miklós.

Anya a gáton

„Minél nagyobb elvárásokat támaszt az apa önmaga felé, annál nagyobb a kiábrándulás, annál inkább sokkolja a törvényszerű csalódás – folytatják a párterapeuták. – Ugyancsak veszélyben vannak azok, akik senkivel sem tudnak őszintén beszélgetni a problémáról, illetve azok, akiket környezetük fokozottan kényszerít a hamis látszatra. Ilyenek lehetnek például a baba nagyszülei, akik hajlamosak arra, hogy a gyerekkel járó nehézségek elfojtásával próbálják feldolgozni saját egykori szülői traumáikat.”

A kismamáknak is nagy szerepük lehet abban, hogy szülőtársuk miként éli át ezt az időszakot. Azok az apák, akik semmilyen támogatást nem kapnak, gyakran az öngyógyítás bevett formáit választják, például rosszabb esetben keresnek egy nőt, aki odaadó irántuk, vagy eljátsszák a rendíthetetlen macsó szerepét, és környezetükben felszínes tréfákkal ütik el a helyzet komolyságát. Akkor mégis hogyan segítheti az anya egyre lehangoltabb társát? „Jól teszi, ha támogatja, hogy férje élményeket szerezzen, például sportoljon, vagy néha sörözzön a haverokkal – ajánlják szakértőink, majd hozzáteszik: – De még ennél is jobban járnak, ha együtt lépnek át a szülői szerepből valami másba. Fontos közös élményeket is gyűjteni, fellazítva ezzel a felelősség és kötelezettségek szorítását. Minél vagányabb az anyuka, annál inkább sikerülhet a párkapcsolat visszaépítése. Gyakran fordulnak hozzánk ezzel a problémával, és mindig igyekszünk megértetni a párokkal, hogy szükség van a kapcsolatuk gazdagítására, mert a szülőség felemészti azt.”


Legjobb a megelőzés

Az amerikai kutatás kiemelte, hogy az apa depressziója mellett gyakran az anya depressziója is fennáll. „Elég nagy esély van rá, hogy egymás krízisállapotát felerősítve együtt jussanak válságos helyzetbe – támasztják alá Baktayék. – A házasságok jelentős része ebben az időszakban romlik meg, az itt keletkező traumákat később nehezen dolgozzák fel a felek, nem árt tehát előre felkészülni a nehézségekre és a velük való megküzdésre.” Ezen a véleményen vannak az amerikai kutatás vezetői is, akik szerint nemcsak a leendő anyukákra, de a környezetükre is ráférne egy szülésfelkészítő tanfolyam, amelynek köszönhetően kevesebb csalódott és magát mellőzöttnek érző apa lehetne a nyugati világban.

Figyelmeztető tünetek

Bármennyire is leköt a baba, ha párodnál az alábbi tünetek jelentkeznének, érdemes mielőbb szakemberhez fordulni.

  • állandósuló levertség
  • szorongás, ürességérzet
  • alvászavarok
  • az érdeklődés elvesztése olyan dolgok iránt, amelyek régen örömet okoztak neki (például szexuális élet)
  • emésztési zavarok
  • kimerültség, koncentrálási nehézségek
  • elhanyagoltság, a mindennapi higiénia hiánya
  • mellőzöttségérzés

Forrás: Nők Lapja Cafe

Gazdagítsuk párkapcsolatunkat!

Egy biztatóan induló párkapcsolatban úgy gondoljuk, talán ő életünk párja. Az együtt töltött idő megerősít ebben, majd az első krízis hatására mégsem látjuk a másikat olyan tökéletesnek. Miért van ez, és mit tehetünk?

Dr. Baktay Zelka és dr. Baktay Miklós pszichológusok több mint 10 éve foglalkoznak párkapcsolat-terápiával. A szakértőket arról kérdeztük, hogy vajon miért mennek tönkre a kapcsolatok, és mit kellene tennünk annak érdekében, hogy boldogan élhessük az életünket a társunkkal.

Krízisek között

Zelka szerint minden párkapcsolatban vannak krízis időszakok, amiket ha nem tudatosítunk önmagunkban, az a kapcsolatunk bukását is okozhatja. Egy házaspár életében az első krízis általában az első gyermek születését követően jelenik meg. Az első időszakban a pár boldogan és kettesben élt együtt, közös programokra jártak, közösen töltötték el a szabadidejüket. Amikor a baba megérkezik, az első néhány hétben eufórikus hangulatban élik meg a szülői feladatokat, azonban ez gyorsan átvált egy más jellegű érzésre. A felek rádöbbennek, hogy ezentúl már szülőkként is folyamatosan funkcionálniuk kell. A gyermek gondozása mellett egyre kevesebb időt fordítanak egymásra, “elfelejtik”, hogy ők valójában továbbra is egy pár. A legtöbb kapcsolat ekkor fut zátonyra.

A konfliktust a leggyakrabban az okozza, hogy a férj napközben keményen dolgozik családja eltartása érdekében, amikor este hazaérkezik, semmi másra nem vágyik, mint egy kis csendre és nyugalomra. Az egész napját a babával töltő feleség azonban alig várja, hogy a párját hazaérkezzen, és hogy végre beszélgethessen egy kicsit. Az érdekek ellentétesek, ezért a konfliktus elkerülhetetlen. Ha nem képesek a házastársak a problémáikat megbeszélni egymással, ha nem képesek az igényeiket egymáshoz igazítani, a kapcsolat könnyen zátonyra futhat.

A következő krízishelyzet általában akkor áll fenn, amikor a feleség visszamegy dolgozni. Kivirul, kinyílik az új lehetőségektől, a feladata fontosságától, a felnőtt légkörtől. Mivel a házastársaknak továbbra sincs egymásra idejük, hiszen a munka mellett a gyereknevelés is rengeteg energiát emészt fel, egymásra már nem fordítanak energiákat. Gyakran fordul elő az a helyzet, hogy a kivirult nőre felfigyel egyik férfi munkatársa, ha félrelépés esetleg nem is történik, a férj mégis háttérbe szorítva érezheti magát, a konfliktus magját pedig máris elültették. A kapcsolat megmentésére ebben az esetben is erőfeszítéseket kell tenniük a feleknek.

 És ugyanilyen krízishelyzet áll elő akkor is, amikor a kisgyerek iskolásba megy, majd a kamaszkor idején, sőt akkor is, amikor a szülők magukra maradnak, mert a gyerekek felnőtté válnak, és kirepülnek a családi fészekből. A nagyszülővé válás ismét egy újabb fejezet a párkapcsolatokban.

Mi a megoldás?

A párkapcsolati válságok megoldásának fontos része, ha a párok el kezdenek egymással ismét randevúzni. Ehhez megengedhetünk maguknak hetente egy estét, amit csak kettesben töltünk el a párunkkal: menjünk moziba, vacsorázni a kedvenc éttermünkbe, stb. Próbáljunk meg úgy élni, mint a kapcsolat elején. Ehhez meg kell oldani természetesen a gyerek felügyeletét, amiben segíthet babysitter, nagyszülők vagy a hasonló cipőben járó barátok.

A pszichológus házaspár szerint igenis mindenkinek jár a közös élmény akkor is, ha már gyereket nevelnek. Mert éppen ezek a közös élmények gazdagítják, színesítik, segítik a párkapcsolatokat. A gyermek számára is az az ideális, ha boldognak, kiegyensúlyozottnak látja a szüleit.

Kapcsolatgazdagító Akadémia - 2011. március

A problémák felemlegetése helyett a megoldásra kell fókuszálnunk! A Baktay-házaspár most induló Kapcsolatgazdagító Akadémiája éppen ebben segít a pároknak. Zelka és Miklós szerint ugyanis a jó terápia arra világít rá, mit tehetünk annak érdekében, hogy újra örülni tudjuk a párunknak. A problémák itt nem fontosak, a megoldásra kerül mindig a hangsúly, ugyanis a közös élmények átélésével kerülhetünk ismét közel egymáshoz.

A kapcsolatgazdagító programok során a házaspárok különböző szerepeket vesznek föl, amiket a saját örömük szerint alakítanak, formálnak. Kitalálnak maguknak egy nem létező múltat, amelyben a egymást segítik, ösztönzik. A tudatalatti számára ugyanis teljesen mindegy, hogyan éljük át a problémákat. Ha találunk olyan örömteli forrásokat, amelyeket képesek vagyunk élményként együtt átélni, a múltunkat máris “átírjuk”, a problémáink már nem lesznek a jövőben fontosak.

Alakítsuk át a jövőnket!

Az alkalmazott terápiák során Zelka és Miklós gyakran meglepődnek, hogy milyen hamar és milyen mélyen képesek a párok beleélni magukat egy “új múltba” vagy egy “más jelenbe”, és ezek által egy lehetőségekkel gazdagított jövőbe. Ami korábban a párok életében negatívumként jelent meg, az a felvett szerepek során egy új, közös személyiség teljes megélését segíti elő. Így alakíthatók át az egykori “hibák” erőforrásokká.

Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy a közös játékok, az együtt átélt élmények, az emlékek, a legszebb pillanatok fölelevenítése az elkövetkezendő hosszú évek hétköznapjait teszik színesebbé a részvevők számára.

Minden párkapcsolat folyamatos gondoskodást, gazdagítást igényel. Az ehhez szükséges technikák elsajátításában a Baktay-házaspár számtalan személyre szabott módszert dolgozott ki az érdeklődők részére.

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a krízist átélő párok a kapcsolatuk megmentése érdekében igen gyakran fordulnak párterapeutákhoz. Hazánkban ez a lehetőség még kevésbé bejáratott, pedig óriási szükség lenne rá, hiszen manapság minden második házasság végződik válással. A Kapcsolatgazdagító Akadémia éppen ennek érdekében jött létre.

További hasznos részletekért, a terápiára jelentkezésért kattints az Akadémia honlapjára!

 Kari Szilvia írása, Elixirnet

 

Férjemmel másként – Párkapcsolat gazdagítás

részlet a Mások férjével című kötetből

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?
Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a mások férje/felesége?
Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.
A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.
Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Szúnyogháló és citromfa

Aki ismer, tudja: távol áll tőlünk az ítélkezés. Nekünk az a fontos, hogy felfedjük mindazok eredeti jószándékát, akik hozzánk fordulnak. Mi több: felfedessük velük egymás eredeti jószándékát. Másképpen szólva: feltegyük, hogy egészséges, épeszű emberek, akik a körülményeknek megfelelően cselekszenek. Furcsa körülmények furcsa cselekedeteket hoznak.
Egyszer nálunk volt Péter barátunk, akivel csendesen borozgattunk, mígnem kapta magát és kiugrott az ablakon. Levitte a szúnyoghálót és összeszurkálta a kis cserepes citromfa, amit a kertben, az ablak alatt tartunk. Más baja nem lett, másfél métert esett. Behoztuk, leporoltuk, megitattuk, kapott Bach doktor módszere szerint készült vész eseti keveréket, azután megkérdeztük, mi történt. Csak másnap tudta megmagyarázni.
Egy enyhe földrengés volt, a média alig reagált rá, csak az ellenzék kérdezte: mi lesz, ha nagyobb lesz? Péter barátunk azonban annak idején a Bakonyban megélt egy nagyobbat. Egy rémisztőt. Épphogy megmenekült. A házuk össze-vissza repedezett. Most aztán allergiás lett. Valahogy úgy van a földrengéssel, mint mások a pollenekkel.
Ha sok földrengés lenne nálunk vagy ha mi is megéltünk volna egyet, biztosan szépen egyszerre ugrottunk volna a mi Péter barátunkkal. Ha pedig még inkább becsiszolódik a képesség, akkor udvariasan előreengedjük egymást, miután félrehajtjuk a szúnyoghálót és takarót hajítunk a citromfára.
Az eredeti jószándék néha nehezen tárul fel. Gyakran rejtve marad, hogyan értelmezi, éli meg a másik ember ugyanazokat a körülményeket.

Újítás vagy építés?

Nézzük tehát, melyek azok az egyszerű eszközök, amelyeket terápiás tapasztalatainkból összebarkácsoltunk. Mit teszünk, ha valaki (mondjuk egy Márta nevű óvónéni) eljön hozzánk párkapcsolatért küzdve, kétségbeesve?
A magabiztosságát kezdjük erősíteni.
Hogyan lehet valakit magabiztossá tenni? Mi ezt a programot „színesítésnek” nevezzük. Lényege, hogy a résztvevők minél többféle szerepbe engedjék bele magukat. Először olyanba, amilyenek biztosan nem akarnak lenni. Márta például valószínűleg egy óvodákkal foglalkozó minisztériumi dolgozót, egy „aktakukacot” játszana el.
Ebben a gondosan kidolgozott „én biztosan nem…” szerepben azután a szereplők élményt szereznek, például megjelennek ismeretlenek előtt, akik gyakran nagyonis szimpatikusnak találják őket. Márti valószínűleg elment volna egy nyelviskola próba órájára, ahol a középhaladók között így mutatkozott volna be, s bizonyára sokan érdekesnek találták volna a munkáját, szemléletét, finom öniróniáját.
Ez a lépés arra jó, hogy a résztvevők el tudják engedni azt a szerepet, amiben „vagyok, aki vagyok” illetve „én már csak ilyen vagyok” alapon belecsontosodtak.
A következő szerep olyasvalakié, akivé válhatnának, ám mégsem akarják. Márti valószínűleg egy nemzetközileg is sikeres táncegyüttes szólistáját játszotta volna el a „színesítő” csoport többi tagja pedig egy rajongói klubot, esetleg sajtókonferenciára meghívott újságírókat.
A harmadik napon azután kidolgoznánk Mártival, hogy mi lenne az a szerep, amiben igazán jól érezné magát. Más szóval: segítenénk neki kialakítani egy olyan jövőképet, amelyben megtalálhatja a helyét egy párkapcsolatra, családra, meghittségre vágyó férfi. Így kímélnénk meg a más férjét, például Marcsiét.

Vadidegen vagy kertbarát?

Az első terápiás lépés természetesem a gyerekek megfelelő felügyeletének megoldása arra az időre, amíg a házastársak párként, kettesben élményeket élnek meg és összehangolódnak. Ami a „vadidegent” illeti, úgy szoktuk szelídíteni a helyzetet, hogy megkérjük, hozzák el a gyerekeket hozzánk, a terápia ideje alatt jár az ingyenes gyermekfelügyelet. Amúgy is „jó látni őket”.
Míg a gyerekek értő figyelemben csendesen elvannak, igyekszünk megmagyarázni a házastársaknak, mennyire fontos minden virág a „gyermeki örömök virágos kertjében”. Akit ők vadidegennek neveznek, valójában egy olyan felnőtt, aki örömmel és teljes figyelemmel foglalkozik a gyerekkel. Mert a gyermek számára a figyelem a lényeg, az éltető elem. Ez a figyelem származhat szülőtől, játszótárstól vagy éppen „vadidegentől”. A lényeg, hogy legyen. Minél több, annál jobb.
Az értő figyelem alatt azt értjük, hogy a jó gyerekfelügyelő képes békében hagyni a gyereket, megengedi, hogy elmerüljön játékában, de ott van rajta a pillantása, amikor a gyerek felnéz és biztatást keres. Az ilyen felnőtt örül minden új magoncnak, ami megjelenik a gyermeki örömök virágos kertjében, teret ad annak, ami előbukkan, de nem ülteti tele a szabad helyeket saját kedve szerinti haszonnövényekkel.
Ezzel szemben a túllihegő felügyelet igyekszik folyamatos irányítása alatt tartani a gyereket, aki természetszerűleg elzárkózik, szabadulni akar, vagy éppen hozzászokik a folyamatos irányításhoz és anélkül csak bután ül. Azaz a kertet gyomlálja, kapálja, szántja-veti, szép szabályos ágyásokat telepít, amiket azután lehet folyamatosan tápoldatozni, öntözni, fóliával melegíteni.
A párkapcsolat gazdagítás fontos feltétele annak megértése, hogy a gyermeki örömök virágos kertje gazdagabb lesz mindazokkal a felnőttekkel, akik jó viszonyba kerülnek a gyerekkel. Komoly lépés ez, hiszen a házastársak közötti konfliktusok gyakori mozzanata, hogy kölcsönösen rossz szülőnek tartják egymást, ennek bizonyítékául a gyerekek némely tulajdonságát hozzák fel, aminek következtében szoronganak attól, hogy a gyermek más társaságába kerüljön, mert nem lenne lojális. Vagy elárulná azt ahogy bánnak vele, vagy túlzottan ragaszkodna az idegenhez. Képzeljük csak el, hogyan röstelkednénk arra gondolva, hogy a kertünk sarkába halmozott szemetet közelről szemlélgeti valaki, s milyen rossz érzés öntene el minket, ha némi távollét után hazatérve azt látnánk, a kertünk bujábban virul, mint valaha.

Társasutazás

A következő lépés annak kreatív kitalálása, mi lesz az első élmény, amit a házastársak kettesben, párként élnek meg.
Az asszony bizonyára a mozit javasolná, a férj talán a vacsorát, mire el kellene mondanunk, hogy az élmény úgy hangol össze, hogy bemozgatja a tudattalant. Hivatkoznánk arra, hogy a tudattalan akkor szabadul fel, ha levesszük róla a szokások, törvények, hagyományok béklyóját. Történetünk felesége, Marcsi, erre visszakozna, hogy ő nem olyan, férje, Gábor, pedig azt javasolná, lopjanak fát a kandallóba.
– És ha lebukunk? – dühöngene Marcsi.
– Tényleg, akkor ugrik a vadászengedélyem.
– Legalábbis elterjed rólad erdei körökben a nézet, hogy piszkos tolvaj vagy.
– És még csak nem is megélhetési…
Persze, azért Marcsi is bizonyítani akarná, hogy komolyan gondolja a párkapcsolati terápiát, és mivel még mindig olyanformán járna az agya, mint a szexuálpszichológusnál, hát azt javasolná, szeretkezzenek egy vadászlesen.
– Tudod, amikor kijönnek a szarvasok üzekedni a tisztásra, akkor mi is kedvet kapunk.
– Hát, ha neked lesz kedved hajnalban, mínuszban, ingatagon, odafönn…
Végül megegyeznének például abban, hogy kocsit cserélnek, Marcsi begördül egy panzióba mint gazdag, de magányos nő, előre foglalt szobában alszik, tájékozódik a környék erdeinek áráról (mert erdő azért kell), Gábor pedig megérkezik Marcsi gyereknyűtte járgányán, szállást kér és szerelő után érdeklődik, mert felforr a hűtővize. Azután a gyér, de annál érdeklődőbb közönség előtt viharos szenvedéllyel összejönnének.
Azoknak, akik wellness szállóba és élményfürdőbe küldenék a házastársakat, elmondjuk: tanulmányoztuk ennek a hatékonyságát. Azt láttuk, a várakozással teli vacsora másnapján a házastársak karikás szemmel jelennek meg a reggelinél, s alig pillantanak egymásra. Elkövetik ugyanis azt a szarvas hibát, hogy éjszaka elkezdenek beszélgetni. Ilyesmiket mondanak, hogy „tudod, én nem úgy értettem ám”, „már régen meg akartam mondani” – és ezzel szépen kiengedik a magukkal hozott szimbolikus dobozból a rossz élmények skorpióit, a veszekedések fülbemászóit és a sértések darazsait.
Azért kérjük, hogy a párkapcsolat gazdagító élmény során vagy hallgassanak sokat (például kaptassanak meredeken felfelé, ahol csak lihegni van erejük), vagy játsszanak szerepet, mert az zárva tartja a szörnyecskék dobozát.
Ha tehát Marcsit és Gábort sikerülne rávezetni arra, hogy jó élményeket tudnak együtt átélni házastársként, párként, akkor könnyebben eljutnának a jövőképhez, amelyben Gábor izmos alakja kiemelkedik a habokból és a boldogan kacarászó Gabi nevű leányát hajigálja.
Így ugranak könnyedén újabb párkapcsolati szintre és szakaszba azok a házastársak, akik vezetésünkkel végigélnek egy párkapcsolat gazdagító hetet. A rendelő falai közt puszta szavakkal megalapozott és kettesben megtapasztalt élmények is sokat hoznak, de többszörös hatása van a hasonló cipőben járó párokkal megélt, szisztematikusan épített élmény-soroknak, ahol a fókuszt a program teljes idejében a párkapcsolaton tartjuk.
Ha Marcsi és Gábor kellő elszánással keresne meg minket, bizonyára bevetnénk házasságuk érdekében a módszer-nagyágyút: a párkapcsolat gzdagító társasutazást, hiszen a társaság élmény erősítő hatása a kapcsolatot fenyegető momentumok minimálisra csökkentésével hatékony és eredményes megoldást kínál.

Négy lábon

Összefoglalva azt mondhatjuk: más férjével/feleségével akkor tud élni valaki, ha élni tud a lehetőséggel. A lehetőséget pedig az teremti meg, hogy a párkapcsolat megbomlik. Ennek különböző okai vannak az életút különféle szakaszain.
Az első mindjárt az, hogy a házasulandó fél az elköteleződéstől. Ez egy paradox helyzet, hiszen éppen azért fél az elköteleződéstől, mert komolyan gondolja, és azért nem mer komolyan elköteleződni, mert félelem tölti el, és az önbeteljesítő jóslat – íme – teljesül is: a felbukkanó érdeklődők máris a más férjére/feleségére leselkednek. Ezt a jelenséget neveztük el nászfrásznak. Alapja, az a hiedelem, hogy a házasság vagy sikerül, vagy nem, a házastársak vagy összeillenek, vagy nem. Ha különböznek, akkor folyton összekülönböznek és egy rossz házasság alakul ki, amiből nehézkes, bonyolult és drága dolog kimenekülni.
Mi ezzel szemben azt mondjuk: a különbözőség természetes, hiszen két különféle identitás találkozik. A lényeg, hogy ezen identitások megőrzése, sőt, kibontakoztatása mellett kialakuljon egy közös identitás, amely kifelé – mások felé – a pár, a házastársak, a család identitása.
A következő nehéz szakasz a hokedli négy lábra állítása, azaz együttműködés kialakítása a kezdetben nyilván jól működő érintés és társas dimenzión túl a megélhetés és a gondoskodás területein is. Ez bizony árral szemben úszás, mert a gyerekek, akik miatt előtérbe kerül a megélhetés és a gondoskodás, bizony erodálják az érintés és a társas dimenziókat, felbukkanásukat követően a pár alig jelenik meg nyilvánosan párként, s a házastársak csak akkor érinthetik meg egymást, ha a gyerekek ezt engedik vagy nincsenek jelen, a gyerekek pedig jellemzően nem engedik és mindenütt jelen vannak.
Mire végre sikerül kialakítani az együttműködést mind a négy területen, a gyerekek kezdenek kicsusszanni a gondoskodás addig megszokott módozataiból, s megfordul a helyzet: úgy kell együttműködni velük kapcsolatban, hogy jellemzően a helyzeten kívül maradnak, kortárs közösségük határozza meg életüket, céljaikat. Elhagyják tehát a társas dimenziót, amire addig rátelepedtek, kifarolnak az érintés területéről, nagy űrt hagyva maguk után, és visszautasítják a gondoskodást. A legnehezebb, hogy ambivalens lesz a viszonyuk a megélhetés területéhez. Míg szüleik számára itt volt a legnehezebb az együttműködés, a közös identitás kialakítása, ebben a szakaszban a gyerekek nagy valószínűséggel itt támadnak leghevesebben – lett légyen szó akár lepapírozós, simlis dolgokról, akár sok becsületes munkáról, ezt most hamar és könnyedén bélyegezik „látástól mikulásig gürizésnek”.
Az életút következő szakasza, a házastársak következő próbatétele az, hogy magukra maradnak. Gyerekeiknek saját felnőtt társasága lesz, elmerülnek saját párkapcsolatuk építgetésében, elfoglalja őket közös identitásuk kialakítása, közös megélhetésük megteremtése és a gondoskodás saját gyerekeikről, akik felszámolják közöttük az érintést és a társas örömöket.
A magukra maradt házastársak pedig ott toporognak a partvonalon, vagy talán még jobb hasonlat: toporogna a tó partján, mint a tyúk, aki csibék helyett kiskacsákat költött.
A kettesben maradt házastársaknak újabb feladatként most ki kell alakítaniuk az együttműködést az unokáról való gondoskodás területén. Egyezségre jutniuk abban, mennyire és milyen módon nyúljanak bele a szülővé lett gyerekeik megélhetésébe, rá kell érezniük, hogyan tegyék lehetővé számukra társasági életük folytatását „gyermekeik rovására”. Közös döntést kell hozniuk arról, hogyan tudják rávenni fiatalokat, hogy „egy kicsit végre kimozduljanak” és rájuk merjék bízni a gyerekeiket, vagy éppen hogyan tereljék vissza elfoglalt szüleikhez a rendszeresen hozzájuk „lepasszolt” unokákat…
Bekövetkezik az egymásról gondoskodás időszaka is: „Képtelen lemondani az esti söreiről és a pacalról, nem csoda, ha horkol és magas a koleszterinje! Mafla vén trotli.” „Képtelen egy kicsit megpihenni, szaladgál azokon a visszeres, tyúkszemes lábakon, mert neki három háztartást kell vezetnie, így van mit a menyei orra alá dörgölni. Igazi házsártos anyós.” Talán ez a leginkább poétikus együttműködési szakasz…

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk tehát: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?
Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a más férje/felesége?
Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen a két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.
A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.
Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Baktay Zelka és Baktay Miklós