“Úgy érzem, megcsal…” – Vizsgáld felül párkapcsolatod

Nincs még bizonyosság, csak valami homályos érzés, hogy valami nincs rendben. Mennek a napok, egyik a másik után, a pár együtt él, fizikailag legalábbis, de már nem biztos, hogy lélekben is. Mégsem az a kérdés, hogy ki csal meg kit, hanem az, miért alakult így, és egyáltalán: szándékukban áll-e ezen változtatni.

Gyula – nevezzük így! – gyanakodott ugyan. Látta, hogy felesége hirtelen lefogyott, és reggelente, amikor Szilvi csinos ruhákban ment el, kicsit összeszorult a szíve, de csak egy pillanatra, mert a következőben már az üzleti ügyek töltötték ki a gondolatait. Volt egy nehéz üzletfele, akivel sok tárgyalás után kétségessé vált az együttműködés. Késő este pedig, amikor otthon találkoztak, csak feltette a lemezt, hogy már megint mit mondott a partner, és eszébe sem jutott megkérdezni, hogy Szilvivel mi történt. És ha mégis, szívesen elhitte, amit hallott. Egészen megnyugodott ilyenkor. Még sincs semmi baj!

A féltékenység egyszerre öntötte el, amikor rájött, hogy hetek óta nincs szex. Gyanakodni kezdett az angoltanárra, Szilvi főnökére, a szomszédra, mindenkire. A felesége hiába mondta, jöjjön el vele, várja meg egyszer, és nézze meg, mit csinál, merre jár, kivel. De erre soha nem volt idő, így maradt a gyötrődés és az önsajnálat.

Amíg ez így ment, addig nem kellett a dolgok mélyére nézni. Hiszen ő volt a szegény áldozat, aki ha célzott rá, hogy a felesége már megint nincs otthon, akkor mindenki megsajnálta. Őt felmentették, míg a feleségét… nos, őróla egyszerűen leszedték a keresztvizet, megkapta az ilyenkor szokásos összes jelzőt.

Azóta sem derült ki, hogy vajon Szilvi csalja-e Gyulát, de lehet, hogy furcsán hat a következő megállapítás: talán nem is ez a lényeg.

Ki kell lépnünk az elfogadott normák közül, nem csak azt látni, hogy az a „bűnös”, aki elhanyagol, esetleg megcsal, és az az „áldozat”, akit elhanyagolnak (?), esetleg megcsalnak. Bár valóban sokkal könnyebb okolni a másikat, és sokkal nehezebb megnézni, hogy mi a történtekben a mi részünk.


Baktay Zelka és Miklós, párkapcsolat terapeuták

Mit tanácsol a szakember?

Nézzünk magunkba, mielőtt szakítani akarnánk!

Egy jól működő párkapcsolat négy lábon áll, elemezni kell esetről esetre, van-e ezeken a területeken együttműködés feleség és férj, nő és férfi között – mondja Baktay Miklóspárterapeuta.

Az anyagiak területe: Ezen a szinten meg kell vizsgálni, ki keresi a pénzt, egyensúly van-e közöttük, vagy az egyik javára elbillen a mérleg, és ezért a másik erőtlenebbnek érzi magát. A pár együtt dolgozik-e valamin, vagy az élet egész más területén munkálkodnak? Nem szerencsés, ha csak egyvalakire hárul a megélhetéshez szükséges javak előteremtése, mert ez az egyiknek túl nagy teher lehet, míg a másik számára kiszolgáltatottságot jelenthet.

A gondoskodás szintje: Azt kell végiggondolni, kinek mi a feladata, a dolga a családban, ezekről közösen határoznak-e, vagy csak az egyiké egy-egy részterület ellátása. Például ahhoz, hogy egy pár kimozdulhasson otthonról, akár csak néhány órára is, valakinek meg kell oldania a gyerekek biztonságos elhelyezését. Közösen döntenek erről, vagy mindig egyvalakire hárul a gyerekekről való gondoskodás feladata?

Társas szint: Milyen helyzetek azok, ahol a pár együtt, összetartozóként jelenhet meg? Vannak-e közös barátaik? Vannak-e olyan együtt végzett tevékenységek, amelyek mindkettőjük számára örömöt szereznek, vagy külön járnak inkább szórakozni? Külön baráti társaságuk van?

Az érintés szintje: Ha az előző háromban nincsen vagy nagyon kevés a közös pont, akkor valószínűleg a pár nincs összehangolódva. Ha az az igény sincs már meg, hogy egymás szemébe nézzenek, vagy megérintsék egymást, miután összetalálkoztak, akkor nagyon kevés az igazi „érintés” közöttük. Ebből pedig az következik, hogy ha van is szex esténként, akkor az már nem adhat igazi örömöt.

Nem az a természetes, hogy a kapcsolatban minden rendben megy, hanem az, hogy folyton szembeszél van, és ezzel kettőjüknek együtt megküzdeniük – állítja Baktay Miklós. Ahhoz, hogy társunk ne a kapcsolaton kívül keresse a megoldást egy harmadikban, nekünk is át kell alakítanunk az életünket. El kell dönteni, akarunk-e még együtt örülni.


3 tanács, hogy újra boldog párkapcsolatban élhessen

Baktay Zelka párterapeuta tippjei:

1. 100 százalék együttlét

Azért fontos csak úgy együtt lenni, mert a szerető épp ezt az elfeledett örömöt adja meg. Akiben felmerül a gyanú, hogy a párjának szeretője lehet, az jól teszi, ha végiggondolja, hogy párja valószínűleg lélekben is készül a randevúkra, és lehet, hogy csak egy-két órát tölthetnek együtt, de azt nem zavarja semmi és senki.

Vajon van ilyen tökéletesen egymásnak szentelt időnk? Vajon van olyan nap, amikor készülünk a találkozóra, amikor semmi másra nem kell gondolni sem? Mert ha nincs, akkor jó, ha elkezdjük keresni a lehetőségeket. Egy hét 168 órából áll – jutni fog idő egymásra is.

2. Hívd randira!

Ha valaki randevúra hívja a másikat, és ezzel megpróbál kiszállni a megszokások közül, kétséges lehet, hogy a másik igent mond-e. Ha nem, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy vége mindennek. Mert lehet, hogy csak rossz pillanatban hívtuk, és a másik tényleg el van merülve a munkájában. De az is, hogy rosszul próbáltuk felrázni. Ha színházba invitáltuk, miközben ő utálja a színházat, akkor megint csak a magunk örömére gondoltunk, és nem a másikra. Egy jól működő kapcsolatban több olyan tevékenységnek is kellene lennie, amelyeket mindketten szívesen csinálunk, amelyekről lehet tudni, hogy a másikat érdekli és megmozdítja.

3. Ha mégis van másik

Nem sok jóval kecsegtet, ha ezek a próbálkozások sorra kudarcot vallanak. Azt jelezheti, hogy a másik eldöntötte: mást akar. De érdemes azért tudatosan is utánajárni, a párunk hogyan képzeli a jövőt. Mert lehetséges, hogy szeretője van, de az is, hogy a jövőképében soha nem szerepel a szerető valóságos társként, mert ott a feleség áll. Ilyenkor fordul elő az, hogy amikor a házasság – valami másért – mégis tönkremegy, akkor a szeretői viszony is megszakad! Ugyanis lehet, hogy a helyzetet épp a szerető stabilizálja.

Mikor, kivel csal meg?

A kérdés nem annyira misztikus, mint ahogy első pillanatra látszik, mert gyakran ez is tipikus. Először is, „megcsalni” a másikat nem csak egy harmadikkal lehet, mert könnyen lehet, hogy a „harmadik” a munka, a sport vagy valamilyen szabadidős tevékenység. Ha valóságos személy, akkor sem kell túl messzire menni, hogy megtaláljuk, mert leggyakrabban az életünk része, ott van a munkahelyen, a hasonló helyzetű szülők között, a társaságunk tagja, vagy épp a barátaink közül kerül ki. Tipikus helyzetek is léteznek. A férfiak általában a kisgyerekes, otthon ülő anyákat csalják meg, a feleségek viszont akkor kereshetik máshol a szerelmet, amikor a gyesről visszatérnek a munkába…

Rist Lilla írása,
megjelent a Nők Lapjában 2010. 08. 18.-án

Gyógyítsd meg a kapcsolatod!

A párkapcsolat közös ügy, ha felüti fejét a válság, mégis előszeretettel mutogatunk a másikra. A párterápia sokszor az utolsó esély, ám közel sem olyan vérmes és zsigerekig boncolgató módszer, mint amilyennek a legtöbben tudni véljük. A jó terápia ugyanis nem a problémákra fókuszál, hanem azt igyekszik feltárni, mit tehetünk azért, hogy újra örülni tudjunk a párunknak!

Napjaink divatos sorozatai szinte legalizálják a párkapcsolati összeomlást. Azt sugallják felénk, legyünk bár született feleségek vagy karrierünkben sikeres ex-szinglik, rendjén van, ha pocsékul érezzük magunkat a társunk mellett. Ha a szerelmi életünkben akadályokba ütközünk, mintha az életünk más területein jellemző tudatosság szögre akasztódna, ehelyett esetlenül és tehetetlenül, máskor bosszúsan és kiábrándultan szemléljük, ahogyan a hallgatás és az egyre növekvő feszültség falakat húz közénk és a párunk közé.

A terápia reményt ad
Egyébként is – segítséget kérni ciki, legalább is a közfelfogás szerint. Ha ketten nem boldogulunk egyazon problémával, az még kellemetlenebb. Ráadásul a párterápiát gyakorta úgy mutatják be, mintha a családi szennyes kiteregetéséről, vérre menő vitákról, egymás földbe döngöléséről szól.
Tény, hogy a terápia nem gyógyítja be varázsütésre kapcsolatunk sebeit és horzsolásait. A sikeres végkifejlet kitartó munka eredménye, hiszen a klasszikus, dinamikus (rövid) terápia 10 találkozásból áll. Mondjuk ki, a kapcsolatmentés kemény meló. Ugyanakkor szakember segítségét kérni érett gondolkodásra vall. Változni, változtatni akarásra. Még pislákoló érzelmekre. A közös jövőbe vetett reményre.
A párterapeuta tulajdonképpen elfogulatlan szemlélője kapcsolati válságunknak. Ő lesz a harmadik szemünk, aki ráébreszt minket arra, miért érdemes küzdenünk. Egy biztos: rajta kívül két ember kell hozzá. Nő és férfi. Meg egy tandembicikli és egy kis játékosság. Hogy az utóbbiak miért? Mindjárt kiderül…

A fecsegő felszín és ami mögötte van
Baktay Zelka és Miklós párterapeuták nem csak együtt dolgoznak, az életben is egy párt alkotnak 13 éve. Fél szavakból is értik egymást. Az ő módszerükben négy találkozó követi egymást. Az elsőn és az utolsón négyesben beszélgetnek, a két köztesen pedig Zelka a férjjel, Miklós a feleséggel foglalkozik. Állítják, hogy ennek a felépítésnek számtalan előnye van. Például kiküszöbölhető, hogy a férfiterapeuta a férfi pácienssel szimpatizáljon, az ő egóját pumpálja, ahogy a rivalizálás sincs. Vannak azonban témák, amelyeket nem bírnának el a közös találkozók (például ki vallana be szívesen a férje előtt egy régi szeretőt?), ezekről egyéniben beszélgetnek, ám mindez visszaforgatódik a „közösbe”. Amíg a négyes találkozókon egyikük beszélget és beszéltet, a másikuk „szkenneli” a párt. És mindaz amit lát, lényegesebb az elhangzott szavaknál, hiszen a fecsegő felszín csak az összhatás 7 százaléka.
„Igazán a testbeszédük árulkodik kettejük viszonyáról. Ahogy egymásra néznek, ahogy egymáshoz érnek, ahogy ülnek egymás mellett – magyarázza Miklós. – Ami közös bennük, hogy mindketten bűntudattal, hibaérzettel érkeznek. Ám mi ahelyett, hogy a hibákat keresnénk, azt nézzük meg, mit tehetnek a kapcsolatukért? Mi lehet közös a jövőképükben és milyen közös élményekkel gazdagíthatják a kapcsolatot a következő ülésünkig?”
Utóbbiról eszembe jut egy korábbi interjúnk, amikor Zelka lelkesen mesélte, hogy az egyik párjuk – a terápia részeként – éppen dinnyét készül árulni az egyik hipermarket parkolójában. Azt kapták ugyanis házi feladatnak, hogy ötöljenek ki egy gyerekes csínyt, és vigyék is véghez egy héten belül.

A segítségkéréshez is bátorság kell!
Visszatérve a filmek riasztó terápiás jeleneteire, a valóságban rossz helyen kopogtatunk, ha a terapeuta azonnal azt feszegeti, mi a baj a párunkkal? A jó szakember mindig egyensúlyra törekszik. Azon van, hogy erősítse a kapcsolat identitását és nem célja, hogy a rendelője harci színtérré változzon.
Szakértőink szerint az elhatározást nehezen hozzák meg a párok, a kezdő lépés megtételét hónapokig érlelik, közben újabb és újabb esélyeket adva maguknak. Könnyebben kérnek segítséget azok, akiknek a körülményeikből adódnak a problémáik, például az egyik fél nagyon szeretne házasodni. Jóval nehezebb ügy, ha a személyiségük okozza az ütközéseket, ilyenkor sokkal mélyebben kell keresni a probléma gyökerét, hiszen gyakran a származási család működési problémái okozzák a gondokat.
„A közfelfogással ellentétben sokkal inkább azok járnak párterápiára, akik magabiztosabbak az átlagnál. A segítségkéréshez ugyanis bátorság kell! – hangsúlyozza Baktay Miklós. – A párterápia abban segít, hogy mind a négy párkapcsolati dimenzióban (lásd keretes anyagunkat) megtanuljanak együttműködni. Hogy meglássák, miben jók együtt és képesek legyenek ezeket az értékeket használni. A problémák természetesek, nem szabad tőlük megriadni! A boldog együttlét azonban csak akkor valósulhat meg, ha még vannak közös álmok. Nem az a kérdés, összeillünk-e, mert ez mindig attól függ, milyen szerepben vagyunk éppen. Valamiben jók vagyunk együtt, valamiben nem. És ez így van rendjén.”

Egyedül nem megy?
„Hiába ismerjük külön-külön a feleket, nem tudhatjuk, hogyan fognak működni együtt a kapcsolatban. Ha csak az egyik fél kér segítséget, a partner szempontjaival senki nem foglalkozik. Olyan ez, mintha ügyvédet fogadnánk, aki csak a mi érdekeinket veszi figyelembe, a mi egónkat pumpálja. A egójában felpumpált feleket úgy kell elképzelnünk, mint két labdát, akik csak kicsiny felületen tudnak érintkezni. Ahhoz, hogy együtt tudjanak működni, mindkettőjüknek le kell kissé eresztenie – magyarázza Zelka, aki szerint a szakmailag korrekt megoldás mindenképpen az elmaradó fél bevonása a terápiába. Enélkül számolni kell azzal, hogy a terápiás munkát vállaló fél változása megjósolhatatlan hatással lesz a kapcsolatra. Hiszen nem biztos, hogy a vörös dögössé változó feleség a férjének tetszeni fog. Előfordulhat, hogy ami az egyiknek öröm, a másiknak árulás.”

Néha az elválásban segít
Lehet, hogy az egyik félben már megérett az elhatározás, a másik viszont még hezitál, vagy viszolyog az egésztől. „Amennyiben a partnerünk nem tűnik fogékonynak, érdemes először egyedül elmenni és a terapeutával kidolgozni a partner bevonására vonatkozó stratégiát – javasolják szakértőink. – A másik ócsárlása és fenyegetése azonban semmiképpen sem célravezető! A párkapcsolat közös ügy, hiszen tandemezni sem lehet úgy, ha a másik nem teker. Ha a partner elzárkózik a terápiától, még nem jelenti azt, hogy nem fontos neki a kapcsolat. Leginkább azzal vezethetjük rá részvétele fontosságára, ha azt közvetítjük felé, hogy nekünk van szükségünk a terápiára és így az ő segítségére is.”
A másik végletet a terapeuták álmaiként emlegetett YAVIS (Young Attractive Verbal Intelligent Successful) párok jelentik. Fiatal, vonzó, jól beszélő, intelligens és sikeres kliensek. Ez a réteg már elég magabiztos ahhoz, hogy szolgáltatásokat vegyen igénybe, és kövesse a világból felé áradó trendeket. Tudja, hogy a párkapcsolatra éppúgy gyúrni kell, mint a vádlira. „Ha náluk valami megakad, gyors és hatékony megoldást keresnek, így könnyedén megkezdik a párterápiát. Ugyanakkor sok közöttük a nárcisztikus alkat, aki partnerét lelkileg bántalmazott állapotban tartja, miközben önmagával szemben elfogult – taglalja Baktay Miklós. – Nem könnyű velük együttműködni, hiszen nehezen látják be, ha nekik is változtatniuk kell. Szintén zsákutcába juthat a terápia, ha a jövőképben már megvetette lábát egy harmadik személy. Ilyenkor párterápia a békés elválást segítheti, főként, ha egy szülőpárról van szó, akiknek a közös gyerek(ek) további sorsáról is dönteniük kell. A harmadik meddő eset pedig az, amikor a felek között már izzik a gyűlölet. Ebben az esetben egyfajta bírói funkció betöltését valamint önigazolást várnak tőlünk, ami nekünk nem feladatunk, így ilyenkor sem hozhat megoldást a párterápia.”

Tévhitek a párterápiáról

  1. Egymás szennyesét teregetik ki a felek. A párterápia lényege a közös jövőkép, a közös identitás és az együttműködés kialakítása. A terapeuták azon vannak, hogy segítség a párt abban, hogy a körülmények alapján megértsék egymás viselkedését.
  2. Párterápiára csak az megy, aki képtelen megbirkózni a gondjaival. A párkapcsolaton folyamatosan dolgozni kell, különösen életciklus-váltások idején. Az USA-ban bevett dolog a párkapcsolatra felkészítés és a párkapcsolat gazdagítás.
  3. Csak akkor lehet hatásos, ha mindkét fél egyformán akarja. A terapeuta feladata, hogy a passzív felet is bevonja. Aki “el akarja vinni” a másikat, annak érdemes felvállalni, hogy miatta van szükség a terápiára, neki van szüksége segítségre, külsőre és a párjáéra. A terápia úgyis feltárja a helyzetet!
  4. Minden esetben megmenti a kapcsolatot. Ha a pár egyik tagja már mással alakított ki közös jövőképet, közös identitást és jó együttműködést ezek érdekében, akkor inkább az új kapcsolatra érdemes fordítani az erőforrásokat.
  5. A terápia során kiderül, kinek van igaza. A pszichológia a tudattalannal foglalkozik, az igazságszolgáltatás és a bűnöktől feloldozás más szakmák feladata!

Régi és új
Enikő és Miklós – látszólag – úgy éltek, mint a mesében. Ám a csinos fiatalasszony, aki otthon volt kétéves kislányukkal, egyre féltékenyebb lett a gyakran távol lévő férj egyik munkatársnőjére. Eközben a férfi elhanyagoltnak érezte magát a kisgyerek mellett, és az otthoni feszültség szinte beletaszította a „gyanús” kollegina karjaiba. Ezzel egy időben Enikőnek egy görög üzletember udvarolgatott. Addig vádolták egymást hűtlenséggel, hogy végül maguk is félreléptek. Szerették volna menteni a kapcsolatot, ezért ebben az időszakban felkeresték a párteraputákat, akik igyekeztek megmutatni azokat a körülményeket, amelyek még vonzóvá tehetik őket egymás szemében, valamint próbálták csökkenteni a családjuktól érkező negatív hangokat. A terapeutáktól tudták meg azt is, hogy a párjuk még nyitott az újrakezdésre.
Aztán Enikő mégis itt hagyott mindent és meg sem állt új párjával annak hazájáig. A görög tündérmese hamar véget ért, az újdonsült szeretőről ugyanis kiderült, hogy egy brutális vadállat. Enikő sírva hívta fel a férjét, aki akcióhősöket meghazudtolóan menekítette ki nejét. A terápiát ezután is folytatták, sikerült helyreállítaniuk a kötődést, és most már tényleg egy boldog pár kicsi (boldog) gyerekkel.

A párkapcsolat gazdagítás négy dimenziója:

  • Érintés dimenzió: Séta kézen fogva, együttevés, hosszú szemkontaktus, de már egy szótlan ölelés is sokat segíthet.
  • Társas lét dimenzió: a sikeres, közös fellépés, amelytől a külvilág elismeri és elfogadja összetartozásukat, vagyis a jó homlokzat építése.
  • Gondoskodás dimenzió: közös csínyek, közös jövőkép kialakítása, közös tevékenységek, ötletelés.
  • Megélhetés dimenzió: az egzisztenciális kérdésekben való együttműködés.

Bakos Zsuzsi írása

Férjemmel másként – Párkapcsolat gazdagítás

részlet a Mások férjével című kötetből

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?
Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a mások férje/felesége?
Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.
A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.
Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Szúnyogháló és citromfa

Aki ismer, tudja: távol áll tőlünk az ítélkezés. Nekünk az a fontos, hogy felfedjük mindazok eredeti jószándékát, akik hozzánk fordulnak. Mi több: felfedessük velük egymás eredeti jószándékát. Másképpen szólva: feltegyük, hogy egészséges, épeszű emberek, akik a körülményeknek megfelelően cselekszenek. Furcsa körülmények furcsa cselekedeteket hoznak.
Egyszer nálunk volt Péter barátunk, akivel csendesen borozgattunk, mígnem kapta magát és kiugrott az ablakon. Levitte a szúnyoghálót és összeszurkálta a kis cserepes citromfa, amit a kertben, az ablak alatt tartunk. Más baja nem lett, másfél métert esett. Behoztuk, leporoltuk, megitattuk, kapott Bach doktor módszere szerint készült vész eseti keveréket, azután megkérdeztük, mi történt. Csak másnap tudta megmagyarázni.
Egy enyhe földrengés volt, a média alig reagált rá, csak az ellenzék kérdezte: mi lesz, ha nagyobb lesz? Péter barátunk azonban annak idején a Bakonyban megélt egy nagyobbat. Egy rémisztőt. Épphogy megmenekült. A házuk össze-vissza repedezett. Most aztán allergiás lett. Valahogy úgy van a földrengéssel, mint mások a pollenekkel.
Ha sok földrengés lenne nálunk vagy ha mi is megéltünk volna egyet, biztosan szépen egyszerre ugrottunk volna a mi Péter barátunkkal. Ha pedig még inkább becsiszolódik a képesség, akkor udvariasan előreengedjük egymást, miután félrehajtjuk a szúnyoghálót és takarót hajítunk a citromfára.
Az eredeti jószándék néha nehezen tárul fel. Gyakran rejtve marad, hogyan értelmezi, éli meg a másik ember ugyanazokat a körülményeket.

Újítás vagy építés?

Nézzük tehát, melyek azok az egyszerű eszközök, amelyeket terápiás tapasztalatainkból összebarkácsoltunk. Mit teszünk, ha valaki (mondjuk egy Márta nevű óvónéni) eljön hozzánk párkapcsolatért küzdve, kétségbeesve?
A magabiztosságát kezdjük erősíteni.
Hogyan lehet valakit magabiztossá tenni? Mi ezt a programot „színesítésnek” nevezzük. Lényege, hogy a résztvevők minél többféle szerepbe engedjék bele magukat. Először olyanba, amilyenek biztosan nem akarnak lenni. Márta például valószínűleg egy óvodákkal foglalkozó minisztériumi dolgozót, egy „aktakukacot” játszana el.
Ebben a gondosan kidolgozott „én biztosan nem…” szerepben azután a szereplők élményt szereznek, például megjelennek ismeretlenek előtt, akik gyakran nagyonis szimpatikusnak találják őket. Márti valószínűleg elment volna egy nyelviskola próba órájára, ahol a középhaladók között így mutatkozott volna be, s bizonyára sokan érdekesnek találták volna a munkáját, szemléletét, finom öniróniáját.
Ez a lépés arra jó, hogy a résztvevők el tudják engedni azt a szerepet, amiben „vagyok, aki vagyok” illetve „én már csak ilyen vagyok” alapon belecsontosodtak.
A következő szerep olyasvalakié, akivé válhatnának, ám mégsem akarják. Márti valószínűleg egy nemzetközileg is sikeres táncegyüttes szólistáját játszotta volna el a „színesítő” csoport többi tagja pedig egy rajongói klubot, esetleg sajtókonferenciára meghívott újságírókat.
A harmadik napon azután kidolgoznánk Mártival, hogy mi lenne az a szerep, amiben igazán jól érezné magát. Más szóval: segítenénk neki kialakítani egy olyan jövőképet, amelyben megtalálhatja a helyét egy párkapcsolatra, családra, meghittségre vágyó férfi. Így kímélnénk meg a más férjét, például Marcsiét.

Vadidegen vagy kertbarát?

Az első terápiás lépés természetesem a gyerekek megfelelő felügyeletének megoldása arra az időre, amíg a házastársak párként, kettesben élményeket élnek meg és összehangolódnak. Ami a „vadidegent” illeti, úgy szoktuk szelídíteni a helyzetet, hogy megkérjük, hozzák el a gyerekeket hozzánk, a terápia ideje alatt jár az ingyenes gyermekfelügyelet. Amúgy is „jó látni őket”.
Míg a gyerekek értő figyelemben csendesen elvannak, igyekszünk megmagyarázni a házastársaknak, mennyire fontos minden virág a „gyermeki örömök virágos kertjében”. Akit ők vadidegennek neveznek, valójában egy olyan felnőtt, aki örömmel és teljes figyelemmel foglalkozik a gyerekkel. Mert a gyermek számára a figyelem a lényeg, az éltető elem. Ez a figyelem származhat szülőtől, játszótárstól vagy éppen „vadidegentől”. A lényeg, hogy legyen. Minél több, annál jobb.
Az értő figyelem alatt azt értjük, hogy a jó gyerekfelügyelő képes békében hagyni a gyereket, megengedi, hogy elmerüljön játékában, de ott van rajta a pillantása, amikor a gyerek felnéz és biztatást keres. Az ilyen felnőtt örül minden új magoncnak, ami megjelenik a gyermeki örömök virágos kertjében, teret ad annak, ami előbukkan, de nem ülteti tele a szabad helyeket saját kedve szerinti haszonnövényekkel.
Ezzel szemben a túllihegő felügyelet igyekszik folyamatos irányítása alatt tartani a gyereket, aki természetszerűleg elzárkózik, szabadulni akar, vagy éppen hozzászokik a folyamatos irányításhoz és anélkül csak bután ül. Azaz a kertet gyomlálja, kapálja, szántja-veti, szép szabályos ágyásokat telepít, amiket azután lehet folyamatosan tápoldatozni, öntözni, fóliával melegíteni.
A párkapcsolat gazdagítás fontos feltétele annak megértése, hogy a gyermeki örömök virágos kertje gazdagabb lesz mindazokkal a felnőttekkel, akik jó viszonyba kerülnek a gyerekkel. Komoly lépés ez, hiszen a házastársak közötti konfliktusok gyakori mozzanata, hogy kölcsönösen rossz szülőnek tartják egymást, ennek bizonyítékául a gyerekek némely tulajdonságát hozzák fel, aminek következtében szoronganak attól, hogy a gyermek más társaságába kerüljön, mert nem lenne lojális. Vagy elárulná azt ahogy bánnak vele, vagy túlzottan ragaszkodna az idegenhez. Képzeljük csak el, hogyan röstelkednénk arra gondolva, hogy a kertünk sarkába halmozott szemetet közelről szemlélgeti valaki, s milyen rossz érzés öntene el minket, ha némi távollét után hazatérve azt látnánk, a kertünk bujábban virul, mint valaha.

Társasutazás

A következő lépés annak kreatív kitalálása, mi lesz az első élmény, amit a házastársak kettesben, párként élnek meg.
Az asszony bizonyára a mozit javasolná, a férj talán a vacsorát, mire el kellene mondanunk, hogy az élmény úgy hangol össze, hogy bemozgatja a tudattalant. Hivatkoznánk arra, hogy a tudattalan akkor szabadul fel, ha levesszük róla a szokások, törvények, hagyományok béklyóját. Történetünk felesége, Marcsi, erre visszakozna, hogy ő nem olyan, férje, Gábor, pedig azt javasolná, lopjanak fát a kandallóba.
– És ha lebukunk? – dühöngene Marcsi.
– Tényleg, akkor ugrik a vadászengedélyem.
– Legalábbis elterjed rólad erdei körökben a nézet, hogy piszkos tolvaj vagy.
– És még csak nem is megélhetési…
Persze, azért Marcsi is bizonyítani akarná, hogy komolyan gondolja a párkapcsolati terápiát, és mivel még mindig olyanformán járna az agya, mint a szexuálpszichológusnál, hát azt javasolná, szeretkezzenek egy vadászlesen.
– Tudod, amikor kijönnek a szarvasok üzekedni a tisztásra, akkor mi is kedvet kapunk.
– Hát, ha neked lesz kedved hajnalban, mínuszban, ingatagon, odafönn…
Végül megegyeznének például abban, hogy kocsit cserélnek, Marcsi begördül egy panzióba mint gazdag, de magányos nő, előre foglalt szobában alszik, tájékozódik a környék erdeinek áráról (mert erdő azért kell), Gábor pedig megérkezik Marcsi gyereknyűtte járgányán, szállást kér és szerelő után érdeklődik, mert felforr a hűtővize. Azután a gyér, de annál érdeklődőbb közönség előtt viharos szenvedéllyel összejönnének.
Azoknak, akik wellness szállóba és élményfürdőbe küldenék a házastársakat, elmondjuk: tanulmányoztuk ennek a hatékonyságát. Azt láttuk, a várakozással teli vacsora másnapján a házastársak karikás szemmel jelennek meg a reggelinél, s alig pillantanak egymásra. Elkövetik ugyanis azt a szarvas hibát, hogy éjszaka elkezdenek beszélgetni. Ilyesmiket mondanak, hogy „tudod, én nem úgy értettem ám”, „már régen meg akartam mondani” – és ezzel szépen kiengedik a magukkal hozott szimbolikus dobozból a rossz élmények skorpióit, a veszekedések fülbemászóit és a sértések darazsait.
Azért kérjük, hogy a párkapcsolat gazdagító élmény során vagy hallgassanak sokat (például kaptassanak meredeken felfelé, ahol csak lihegni van erejük), vagy játsszanak szerepet, mert az zárva tartja a szörnyecskék dobozát.
Ha tehát Marcsit és Gábort sikerülne rávezetni arra, hogy jó élményeket tudnak együtt átélni házastársként, párként, akkor könnyebben eljutnának a jövőképhez, amelyben Gábor izmos alakja kiemelkedik a habokból és a boldogan kacarászó Gabi nevű leányát hajigálja.
Így ugranak könnyedén újabb párkapcsolati szintre és szakaszba azok a házastársak, akik vezetésünkkel végigélnek egy párkapcsolat gazdagító hetet. A rendelő falai közt puszta szavakkal megalapozott és kettesben megtapasztalt élmények is sokat hoznak, de többszörös hatása van a hasonló cipőben járó párokkal megélt, szisztematikusan épített élmény-soroknak, ahol a fókuszt a program teljes idejében a párkapcsolaton tartjuk.
Ha Marcsi és Gábor kellő elszánással keresne meg minket, bizonyára bevetnénk házasságuk érdekében a módszer-nagyágyút: a párkapcsolat gzdagító társasutazást, hiszen a társaság élmény erősítő hatása a kapcsolatot fenyegető momentumok minimálisra csökkentésével hatékony és eredményes megoldást kínál.

Négy lábon

Összefoglalva azt mondhatjuk: más férjével/feleségével akkor tud élni valaki, ha élni tud a lehetőséggel. A lehetőséget pedig az teremti meg, hogy a párkapcsolat megbomlik. Ennek különböző okai vannak az életút különféle szakaszain.
Az első mindjárt az, hogy a házasulandó fél az elköteleződéstől. Ez egy paradox helyzet, hiszen éppen azért fél az elköteleződéstől, mert komolyan gondolja, és azért nem mer komolyan elköteleződni, mert félelem tölti el, és az önbeteljesítő jóslat – íme – teljesül is: a felbukkanó érdeklődők máris a más férjére/feleségére leselkednek. Ezt a jelenséget neveztük el nászfrásznak. Alapja, az a hiedelem, hogy a házasság vagy sikerül, vagy nem, a házastársak vagy összeillenek, vagy nem. Ha különböznek, akkor folyton összekülönböznek és egy rossz házasság alakul ki, amiből nehézkes, bonyolult és drága dolog kimenekülni.
Mi ezzel szemben azt mondjuk: a különbözőség természetes, hiszen két különféle identitás találkozik. A lényeg, hogy ezen identitások megőrzése, sőt, kibontakoztatása mellett kialakuljon egy közös identitás, amely kifelé – mások felé – a pár, a házastársak, a család identitása.
A következő nehéz szakasz a hokedli négy lábra állítása, azaz együttműködés kialakítása a kezdetben nyilván jól működő érintés és társas dimenzión túl a megélhetés és a gondoskodás területein is. Ez bizony árral szemben úszás, mert a gyerekek, akik miatt előtérbe kerül a megélhetés és a gondoskodás, bizony erodálják az érintés és a társas dimenziókat, felbukkanásukat követően a pár alig jelenik meg nyilvánosan párként, s a házastársak csak akkor érinthetik meg egymást, ha a gyerekek ezt engedik vagy nincsenek jelen, a gyerekek pedig jellemzően nem engedik és mindenütt jelen vannak.
Mire végre sikerül kialakítani az együttműködést mind a négy területen, a gyerekek kezdenek kicsusszanni a gondoskodás addig megszokott módozataiból, s megfordul a helyzet: úgy kell együttműködni velük kapcsolatban, hogy jellemzően a helyzeten kívül maradnak, kortárs közösségük határozza meg életüket, céljaikat. Elhagyják tehát a társas dimenziót, amire addig rátelepedtek, kifarolnak az érintés területéről, nagy űrt hagyva maguk után, és visszautasítják a gondoskodást. A legnehezebb, hogy ambivalens lesz a viszonyuk a megélhetés területéhez. Míg szüleik számára itt volt a legnehezebb az együttműködés, a közös identitás kialakítása, ebben a szakaszban a gyerekek nagy valószínűséggel itt támadnak leghevesebben – lett légyen szó akár lepapírozós, simlis dolgokról, akár sok becsületes munkáról, ezt most hamar és könnyedén bélyegezik „látástól mikulásig gürizésnek”.
Az életút következő szakasza, a házastársak következő próbatétele az, hogy magukra maradnak. Gyerekeiknek saját felnőtt társasága lesz, elmerülnek saját párkapcsolatuk építgetésében, elfoglalja őket közös identitásuk kialakítása, közös megélhetésük megteremtése és a gondoskodás saját gyerekeikről, akik felszámolják közöttük az érintést és a társas örömöket.
A magukra maradt házastársak pedig ott toporognak a partvonalon, vagy talán még jobb hasonlat: toporogna a tó partján, mint a tyúk, aki csibék helyett kiskacsákat költött.
A kettesben maradt házastársaknak újabb feladatként most ki kell alakítaniuk az együttműködést az unokáról való gondoskodás területén. Egyezségre jutniuk abban, mennyire és milyen módon nyúljanak bele a szülővé lett gyerekeik megélhetésébe, rá kell érezniük, hogyan tegyék lehetővé számukra társasági életük folytatását „gyermekeik rovására”. Közös döntést kell hozniuk arról, hogyan tudják rávenni fiatalokat, hogy „egy kicsit végre kimozduljanak” és rájuk merjék bízni a gyerekeiket, vagy éppen hogyan tereljék vissza elfoglalt szüleikhez a rendszeresen hozzájuk „lepasszolt” unokákat…
Bekövetkezik az egymásról gondoskodás időszaka is: „Képtelen lemondani az esti söreiről és a pacalról, nem csoda, ha horkol és magas a koleszterinje! Mafla vén trotli.” „Képtelen egy kicsit megpihenni, szaladgál azokon a visszeres, tyúkszemes lábakon, mert neki három háztartást kell vezetnie, így van mit a menyei orra alá dörgölni. Igazi házsártos anyós.” Talán ez a leginkább poétikus együttműködési szakasz…

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk tehát: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?
Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a más férje/felesége?
Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen a két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.
A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.
Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Baktay Zelka és Baktay Miklós