HBO Terápia

Nézzük az HBO Terápia című sorozatának premierjét. Nagy tétje van a számunkra: hogyan ítélnek meg minket ezután a médiában. Fellélegzünk. Ez a kanapé már nem az a kanapé, amelynél egy őrült analitikus szunyókál. Ez a pszichológus már messze van a szokásos neurotikus bolondtól, akinek több a baja, mint a pácienseinek. Próbálgatjuk az új klisét, nézegetjük magunkat a tükörben, hogyan áll az új egyenruha.

Hitetlenkedve szurkolunk a Terápiának. A lelkünk mélyén azt gondoljuk, sokkal könnyebb a Marson kavicsot találni, a gyorsítóban bozont előállítani, mint megmutatni egy mindennapi terápiás ülést. Az ok hasonló, mint a mikrofizikában a határozatlansági reláció. A megfigyelő puszta jelenléte megváltoztatja a megfigyelt eseményt. A terápia esetében az a helyzet, hogy a megfigyelő gyökeresen megváltoztatja a terapeuta viselkedését. A kliensét is, csak hát ugye ettől még lehet terápia, hiszen a kliens viselkedését változtatja. A kliens viselkedésének változását akkor is megfigyelhetjük, ha figyeljük a terápiát, hiszen legfeljebb annyi változik, hogy a terapeuta mást és máshogy ér el a megfigyelő jelenlétében, mint jelenléte nélkül.

A Terápiát nézve az az érzésünk, az HBO profizmusa is beleszaladt abba az egyszerű ténybe, hogy a terápia olyan speciális játszma, amelyben a terapeuta és a kliens vesznek részt. Mindkettőjüknek kettős tudatuk van, ezt váltogatják. A terapeuta belehelyezkedik a terapeuta szerepbe, igyekszik magánéletét, személyes érzelmeit, indulatait, saját meggyőződéseit, értékrendjét háttérben tartani. Minél jobban felülkerekedik ezeken a tudatos, sőt, tudattalan megnyilvánulásain, annál profibb. Terapeutaként igyekszik beleélni magát kliense világába, megérteni hiedelmeinek okát, feltárni eredeti jószándékát. A kliens egyrészt ismeri, érti a terápiás szabályokat és elfogadja a terapeuta szerepét, másrészt – tudattalanul – mégiscsak igyekszik dekódolni a terapeuta viselkedését, figyelni a kommunikáció háttér-üzeneteire, a terapeuta tudattalanjára. Minél inkább elfojtottak ezek a jelek, annál izgalmasabb a játszma.

Azért képtelenség, hogy egy rendezett jelenet hűen visszaadja ezt terapeuta-kliens a játszmát, mert a színész eleve kettős tudatállapotban van. Magánéletét, személyes érzelmeit, indulatait, saját meggyőződéseit, értékrendjét háttérben tartja, miközben színészként belehelyezkedik a terapeuta szerepbe. Igyekszik beleélni magát a terapeuta világába, megérteni hiedelmeinek okát, feltárni eredeti jószándékát. Ezen belül már képtelenség hitelesen lehorgonyozni a terapeuta szerepkonfliktus újabb kettősségét: a magánembert, aki belehelyezkedik a terapeuta szerepbe, miközben igyekszik magánéletét, személyes érzelmeit, indulatait, saját meggyőződéseit, értékrendjét háttérben tartani.

Ott forog bennünk, hogy akkor most Mácsai azért süti le a szemét, mert a rendező ezt kérte, vagy mert Marozsán Erika úgy nézett rá, vagy mert éppen Dargay Andrást játssza és a terapeuta figura bajban van Laura indulatáttételével, vagy azért, mert érzi Laura szerelmét, csak nem tud mit kezdeni vele Andrásként, és bebújik a terápia szabályai mögé. Vagy egy ötödik, hatodik, ki tudja hányadik okból egyszerűen azt mondta neki a rendező: „Na, itt süsd le a szemed, Palikám!”.

Persze, azért írunk a Terápiáról, mert azt gondoljuk, ez az eddigi legjobb alkalom arra, hogy megmutassuk, milyen is a terapeuta szemlélet. Nézzük így a Terápiát. Azt látjuk, hogy egy krízisben lévő hölgyet játszó ismert színész előad egy jelenetet egy pszichológust játszó színésszel, aki mellesleg valóban pszichológus is. Látjuk, hogy szerepében a hölgynek nagy a mozgásszabadsága, hiszen nem kell védenie saját személyes integritását, nem kell őriznie szakmai identitását. Viszont szinte szabadon benyomulhat a férfi területeire. Még a szőnyegére is hányhat, a szabályok ezt is megengednék. Ehet a fogkréméből, levadászhatja a feleségét. Mit tehet a férfi? Terápiás szabályokra hivatkozik, amelyek azonban semmit sem oldanak meg a helyzetből, amely éppen a terápiás szabályok ellenére jött létre. Hiszen a hölgy ignorálja őket. Mi több: a hölgy krízise tovább mélyül azáltal, hogy olyan szabályok keretrendszerében találkozik a férfivel, amelyeket éppen a krízis feloldása érdekében fogadtak el együtt. A hölgynek akkor a mozgásszabadsága, hogy nagy érzelmi skálán libbenhet ide-oda, hirtelen hangnemet válthat, csupa szín és élet, sőt, magasan a férfi fölé nő. Abban a helyzetben, amelyben Ő van, szinte betegesen magabiztos.

A puszta interakciókat szemlélve, a képernyőn látott dialógust figyelve, a játszmát a terápiás kereten kívül értékelve, pontosan azt látjuk, ami egy skizoid személyiségzavaros férfi és egy erősen nárcisztikus hölgy között játszódik le: A férfi alig mutatja ki érzelmeit, simulékony udvariassággal viselkedik a hölggyel. Mellesleg fontosak számára a könyvek és a természeti környezet, de a legjobban magában szeret lenni, nagy teher számára a társaság. Autonóm és autokrata, nem érez fájdalmat, megbántottságot. A nárcisztikusságot talán kár is részletezni. És felesleges is, hiszen a helyzetet végül is a férfi határozza meg, és a skizoid személyiségzavarra jellemző viselkedés gyakran hív elő énvédelemként nárcisztikus reakciókat. Másik lehetőségként a hölgy lelki bántalmazásként élhetné meg a férfi elutasító viselkedését.

Ha még egy kicsit hátrébb lépünk, azt fogjuk látni, hogy a Terápia első egyéni terápiájába legalább három párkapcsolati konfliktus beleszorult: terapeuta és páciense, terapeuta és felesége, páciens és vőlegénye. Ez felveti a kérdést: van-e, lehetséges-e egyáltalán egyéni terápia? Már Freud és Breuer híres első esete is párkapcsolati konfliktuson alapult.

Mi azt látjuk: aki egyedül jön hozzánk, az is párkapcsolati gonddal jön. Vagy azért, mert nincs jól működő párkapcsolata, vagy azért, mert nincs párkapcsolata. Ha más gonddal jönne, és jól működő párkapcsolata lenne, azonnal erőforrásként vonná(nk) be a párját a krízis oldásába.

Ami tehát a Terápiában történik, az korántsem véletlen. A terápia egy speciális emberi játszma, amelyben törvényszerűen merül fel a párkapcsolat kérdése. Márpedig, ha ez így van, akkor érdemes fordítani egyet a dolgon: kezdjük a párkapcsolattal, mielőtt bármit mondunk az egyénről. Még sarkosabban: énünk kapcsolatok rendszerében létezik. Énünk gazdagítása végeredményben kapcsolataink gazdagítása. Ennek legjobb eszköze az élmény.

Amikor a stáb tagjai jártak nálunk „terepen”, olvasott operett-problémát adva elő, igyekeztünk megértetni, hogy a bulvárlapok diagnózisait azért nehéz reprodukálni, mert a lelki zavar társas természetű, akárcsak a terápia. Akkor tudunk rajta túllépni, ha a játszmát együttműködéssé alakítjuk, ha az együttlét közös élmény. Akár terapeuta-páciens, akár párkapcsolati-, akár terapeuta-páciens-párkapcsolati- az együttműködés.

Végeredményben az HBO-n futó Terápia című sorozat megtekintése is lehet olyan közös élmény, mely erősíti a közös identitást, ezért érdemes megnézni. Ha lehet, együtt tegyék.

A lényeg: ez a kanapé már nem az a kanapé. Ez a terapeuta már túlléphet a módosult Mórickán, aki nagyjából mindenről “ARRA” kanyarodik. Aki nem szexelhet azzal, akivel szeretne, nem tud azzal, aki szeretne vele és csak azzal tud, aki nem szereti. Emberibb gyarlósága: kihozza a gonosz mágus szerepéből, így a Terápia megnyitja az utat egy felvilágosult terápia felé, amely kreatív, alkotó folyamat, a résztvevők egyenrangú és együttműködő emberek.

Mire képes a gyerek, hogy a szülei együtt maradjanak?

A gyerekek találékonyak, ha arról van szó, hogyan betegedjenek meg, hogy összehozzák válófélben lévő szüleiket. A megelőzés szempontjából jó tudni, milyen egészséges a békesség.

Számtalan tünetet produkálhat a gyerek azért, hogy összetartsa a családot. Nyelvünk e téren hatalmas tudásanyagot halmozott fel. Ha a gyermek rendszeresen olyan helyzetbe kerül, amelyre „nem találja a szavakat”, amelyben „nem jut szóhoz”, bizony dadogni kezd. Ha „nem mer szembenézni” valamivel, kerüli a szemkontaktust, könnyen felléphetnek koordinációs zavarok nála. Ha olyasmi történik vele, ami „rossz álmunkban se jöjjön elő”, akkor felriad, bepisil. Amikor bőrén allergiás reakciókat észlelünk – mivel a bőr kihelyezett idegrendszer –, az érintés elutasítása is állhat a furcsa elváltozás hátterében.

Jól megvilágítja a probléma gyökerét egy családi feszültség okozta asztma története, amikor a szülők nem vették észre a gyerek betegségének igazi mozgatórugóját. Terápiás gyakorlatunkban kettős nyertes játszmára törekszünk: a párkapcsolat gazdagítására és a szülői együttműködés elmélyítésére, amely a legjobb gyógyír is a gyerek problémájára. A válófélben lévő szülők, Lóránt és Veronika esetében is ezt a módszert alkalmaztuk.

A terápia 

– Tudtam, hogy ezt is elő fogod hozni! – mondja ingerülten Lóránt.

– Hol hozzam elő a gyerek betegségét, ha nem itt? – kérdezi Veronika.

– Tudod jól, hol! Az orvosnál! Ott! – reagál indulatosan Lóránt az veszekedések összepakolós, elköltözős otthoni hangulatát idézve.

– Az orvos is mondta, hogy érdemes megvizsgálni a lelki hátteret is! – vág vissza Veronika.

– Azért, mert egy pancser. Akihez én vittem, írt fel rendes gyógyszert, amitől jobban is van a gyerek! – legyint rá Lóránt.

– Szteroidot írt fel, és azt akar vele évekig szedetni!

– Unom az ilyen pszichodumát – vet ránk is megvető pillantást Lóránt.

Egy kísérletet ajánlunk neki. Álljon be egy sorba, például egy szupermarketben vagy egy moziban, ahol több pénztár is van, így nem olyan nagy a tét. Amikor sorra kerül, hallgasson. Nézzen az eladó szemébe, majd a mögötte állóra, és ismét az eladóra. Amíg csak bírja. Azután lépjen ki a sorból.

Lóránt hümmög. Elmagyarázzuk neki, milyen fontos az élmény a terápiában, ám érezzük, szavakkal aligha tudjuk meggyőzni erről. Végül nagy nehezen elfogadja a terápiás feladatot. Veronika addig rágja a fülét, amíg végre is hajtják. Egy gyorsétkezdében.

– Én csak köhécseltem – meséli Veronika –, de Lóránt szabályos köhögőrohamot kapott.

– Most is köhögök, mert meg vagyok fázva – néz ki az ablakon a férj közömbösen.

Veronika megkísérli elméletté fogalmazni a tapasztaltakat: a hallgatás feszültsége valahol a gégénél, a légutak mentén fejti ki a hatását. A sok köhögés kikezdi a légutakat, hiszen a gyorsan áramló levegő kiszárítja a nyálkahártyát, ami ettől ödémás lesz, váladék kezd termelődni.

– Semmi örökletes, semmi allergia! Csak a rákényszerített hallgatás miatt kezdett el köhögni az a gyerek! – mondja Lóránt, majd tromfol: – Aki még beszélni sem tudott!

– A rémült szemére azért csak emlékszel – kérdezi számonkérőn Veronika.

Mi, terapeuták igyekszünk kimaradni a vitából. Csupán az a feladatunk, hogy javítsunk a helyzeten. Másfelől az asztma eredetéről szóló vita növeli a párkapcsolati feszültséget, ezért egyszerűsítünk:

– Tegyük fel, hogy a gyerek asztmája pszichés eredetű. Akkor mit tehetünk? – vetjük fel a kérdést.

– Csökkenteni kell a feszültséget, ami előidézi – vágja rá Veronika.

Lóránt legyint. Mormog valamit arról, hogy találtak végre egy lelkiismeretes orvost, és szálljunk már le a témáról. Addig szorongatjuk, amíg el nem ismeri, ártani aligha árt az asztmának, ha békességben vannak. Az asztma és a családi hangulat közötti összefüggést azonban továbbra is mereven elutasítja.

Együtt vagy külön – mi jobb a gyereknek?

Emlékeztetjük a különköltözött szülőket a sorban állás élményére. Arra, hogy a feszültség igazán az interakciók során növekszik meg. A gyermek amúgy a jelenben él, ha kikerül a helyzetből, kevésbé nyomasztja. Főleg ha jobb helyzetbe kerül. Azt kérjük, kerüljék az olyan szituációkat, ahol hármasban vannak. Ez Veronikának már sok.

– Éppen azt szeretném elérni, hogy legyünk egy család. Erre azt kérik tőlünk, külön-külön legyünk a gyerekkel?!

Elmondjuk, ilyen krízishelyzetben érdemes szétválasztani a párkapcsolati és a szülői funkciót. Miután a kapcsolatuk nehézségei akadályozzák szülői szerepüket, jobb, ha külön szülősködnek. Veronika vonakodva, de elfogadja a feladatot. Legközelebb azonban nekünk támad:

– Az lett az eredménye, hogy Lóránt elviszi Antikát a koszos ólba, ahová elköltözött tőlünk, és telebeszéli a fejét hülyeségekkel. Hogy miattam kellett elmennie otthonról. Meg ilyenek…

– Ha igazán szeretnéd, nem lenne asztmás! – vágja ki Lóránt az adu ászt.

– Ezt meg hogy érted? – döbben meg velünk együtt Veronika.

– Utánaolvastam. Az asztma az anya-gyermek kapcsolat korai, nonverbális fázisához köthető.

– Ez úgy hangzik, mint egy pszichoduma! – vág vissza Veronika sértetten, hogy hirtelen ő lett a fővádlott.

Nekünk pedig bennszorul a szó. Köt a titoktartás. Hallgatnunk kell arról, ami egyéniben hangzott el. Amit Lóránt mesélt arról, hogyan élt „az anya-gyermek kapcsolat korai fázisában”, vagyis amikor Veronika otthon volt, és szoptatta a kisbabát. Lóránt ugyanis visszacsúszott a drogozásba, cége tőkéjét, azaz Veronika hozományát nőkre, anyagra és kábán kieszelt, bedőlő üzletekre költötte. Furcsa érvelésében tehát még igazság is lehetett, hiszen ha Veronika nem is tudott pontosan Lóránt dolgairól, attól még sejthette mindezt, ott volt benne is az a torokszorító feszültség, ami Lórántot úgy megköhögtette a sorban. És bizony gyakran felülkerekedett a sértett, mellőzött nő a gondos édesanyán. És a gyerek feje fölött ordította ki mardosó fájdalmát.

Elmondjuk, hogy mindegy, mi váltotta ki az első rohamokat, az asztma a párkapcsolat meghatározó elemévé vált. A gyerek rohamai összehozzák szüleit, olyankor apu és anyu mindent félredob. Másfelől a párkapcsolat tovább romlik. Mindketten igyekeznek, fojtott suttogással kérik a gyereket mély lélegzésre, kapkodják ki egymás kezéből, hogy lefektessék a nagypárnára. Így tovább rontják a helyzetet, amiben még kevésbé elégedettek egymással. Szépen beszippantja őket az asztma ördögi köre.

Rendben van, fogadjuk el, hogy az asztma az anya-gyermek kapcsolat korai fázisához köthető, amikor a baba még nem tud beszélni. Elvégre az anyaméhben nehéz lenne köhögni. Nézzük meg azonban, mi más köthető még ehhez az időszakhoz. A szoros anya-gyermek koalícióból az édesapa kiszorítva érzi magát. Téblábol, nehezen találja szerepét. Édesanya még nem tud beszélgetni a babával, ezért szeretne az apával sokat. A férj érintésre vágyik, ezt édesanya megkapja a babától, a feleség társaságra, beszélgetésre vágyik, ezt az édesapa megkapja egész nap. Torkig van vele. Ez az élethelyzet, amelyben reménytelenül összekeveredik a párkapcsolat és a szülőség.

Mit tehetnek a szülők a feszült helyzetben?

Elsősorban azt, hogy párkapcsolatukat tudatosan elválasztják a szülőségtől. Együtt, párként jelennek meg társaságban, ötletelnek a jövőről, közös élményeket szereznek, amelyek segítenek nekik szülőként is összehangolódni. A szülőség a párkapcsolat egyik legnagyobb próba­tétele. Ilyenkor ver legkönnyebben éket két ember közé a származás, a kulturális felfogás és a viselkedésminták közötti különbség. A felfogásbeli különbségeket úgy közelíthetik legkönnyebben a szülők, ha maguk is játszanak. Merészen.
De mi a megoldás az asztma ellen most, amikor Lóránt és Veronika már különköltöztek, és Anti lassan iskolás lesz?
Éppen az ellenkezője. Kerüljék az olyan együttléteket, amelyek a párkapcsolathoz köthetők, és igyekezzenek külön-külön megadni Antinak azt a figyelmet, amitől megkönnyebbül. Veronika kerekedjen felül női sértettségén, Lóránt hagyja a párkapcsolati konfliktusokat, és törekedjenek szülői együttműködésre. A gyerek könnyen megtanulja, hogy betegség révén eredményt érhet el. Ha például egy belázasodással hazacsalja aput, aki már elköltözött, akkor megtanulja a lázvarázslatot. Ha egy allergiás roham hatására szülei odavarázsolódnak mellé, akkor ezzel az eszközzel éri el a célját.

Tegyük hozzá, hogy Antinak csak néhány alkalommal sikerült a varázslat. Lóránt új barátnője ugyanis hamar megunta, hogy szerelmét Veronika, a volt feleség folyton kiugrasztja az ágyból a gyerekre hivatkozva. A kudarc pedig mélyen elkeserítette a kis varázslót.

A válófélben lévő szülőknek arra kell figyelniük, hogy gyermekükön ne hatalmasodhasson el betegség azáltal, hogy eredményt ér el vele. Éreztessék gyermekükkel, hogy a párkapcsolat a magánügyük. Arra neki nincs hatása. Hiába igyekszik, képtelen befolyásolni. Még jó irányba sem lehet hatással rá!

Várják meg tehát türelmesen, amíg végigpróbálja eszköztárát, amelynek hatóköréből kivonták a párkapcsolatot. Mert így óvhatják meg a nagyobb bajtól és kudarctól. Kegyetlenül hangzik? A válás vészhelyzet. Ilyenkor más törvények lépnek életbe. Ezért érdemes megelőzni a párkapcsolat folyamatos gazdagításával. Függetlenül a szülőségtől.

Baktay Zelka és Baktay Miklós 
(A cikk nyomtatásban a Nők Lapja Psziché február–márciusi számában jelent meg.)

Párkapcsolati krízisek vitaest 2. rész – Április 19. 19:00

Párkapcsolati krízisek

A beszélgetés a párkapcsolati krízisekről korábban tartott vitaest folytatása, de tartalmilag önálló egység. Ezért programot  azoknak is ajánljuk, akik az első vitaesten nem voltak jelen.

Elsősorban a párkapcsolat gyermek-születés utáni problematikája áll majd a fókuszban, de a témákat a hallgatóság is alakíthatja saját maga hozta kérdéseivel,  helyben született meglátásaival.

A programot azoknak is ajánljuk, akik szakmai szempontból érdeklődnek az új generációs pszichológia párkapcsolat-felfogása iránt.

Férjemmel másként – Párkapcsolat gazdagítás

részlet a Mások férjével című kötetből

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?
Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a mások férje/felesége?
Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.
A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.
Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Szúnyogháló és citromfa

Aki ismer, tudja: távol áll tőlünk az ítélkezés. Nekünk az a fontos, hogy felfedjük mindazok eredeti jószándékát, akik hozzánk fordulnak. Mi több: felfedessük velük egymás eredeti jószándékát. Másképpen szólva: feltegyük, hogy egészséges, épeszű emberek, akik a körülményeknek megfelelően cselekszenek. Furcsa körülmények furcsa cselekedeteket hoznak.
Egyszer nálunk volt Péter barátunk, akivel csendesen borozgattunk, mígnem kapta magát és kiugrott az ablakon. Levitte a szúnyoghálót és összeszurkálta a kis cserepes citromfa, amit a kertben, az ablak alatt tartunk. Más baja nem lett, másfél métert esett. Behoztuk, leporoltuk, megitattuk, kapott Bach doktor módszere szerint készült vész eseti keveréket, azután megkérdeztük, mi történt. Csak másnap tudta megmagyarázni.
Egy enyhe földrengés volt, a média alig reagált rá, csak az ellenzék kérdezte: mi lesz, ha nagyobb lesz? Péter barátunk azonban annak idején a Bakonyban megélt egy nagyobbat. Egy rémisztőt. Épphogy megmenekült. A házuk össze-vissza repedezett. Most aztán allergiás lett. Valahogy úgy van a földrengéssel, mint mások a pollenekkel.
Ha sok földrengés lenne nálunk vagy ha mi is megéltünk volna egyet, biztosan szépen egyszerre ugrottunk volna a mi Péter barátunkkal. Ha pedig még inkább becsiszolódik a képesség, akkor udvariasan előreengedjük egymást, miután félrehajtjuk a szúnyoghálót és takarót hajítunk a citromfára.
Az eredeti jószándék néha nehezen tárul fel. Gyakran rejtve marad, hogyan értelmezi, éli meg a másik ember ugyanazokat a körülményeket.

Újítás vagy építés?

Nézzük tehát, melyek azok az egyszerű eszközök, amelyeket terápiás tapasztalatainkból összebarkácsoltunk. Mit teszünk, ha valaki (mondjuk egy Márta nevű óvónéni) eljön hozzánk párkapcsolatért küzdve, kétségbeesve?
A magabiztosságát kezdjük erősíteni.
Hogyan lehet valakit magabiztossá tenni? Mi ezt a programot „színesítésnek” nevezzük. Lényege, hogy a résztvevők minél többféle szerepbe engedjék bele magukat. Először olyanba, amilyenek biztosan nem akarnak lenni. Márta például valószínűleg egy óvodákkal foglalkozó minisztériumi dolgozót, egy „aktakukacot” játszana el.
Ebben a gondosan kidolgozott „én biztosan nem…” szerepben azután a szereplők élményt szereznek, például megjelennek ismeretlenek előtt, akik gyakran nagyonis szimpatikusnak találják őket. Márti valószínűleg elment volna egy nyelviskola próba órájára, ahol a középhaladók között így mutatkozott volna be, s bizonyára sokan érdekesnek találták volna a munkáját, szemléletét, finom öniróniáját.
Ez a lépés arra jó, hogy a résztvevők el tudják engedni azt a szerepet, amiben „vagyok, aki vagyok” illetve „én már csak ilyen vagyok” alapon belecsontosodtak.
A következő szerep olyasvalakié, akivé válhatnának, ám mégsem akarják. Márti valószínűleg egy nemzetközileg is sikeres táncegyüttes szólistáját játszotta volna el a „színesítő” csoport többi tagja pedig egy rajongói klubot, esetleg sajtókonferenciára meghívott újságírókat.
A harmadik napon azután kidolgoznánk Mártival, hogy mi lenne az a szerep, amiben igazán jól érezné magát. Más szóval: segítenénk neki kialakítani egy olyan jövőképet, amelyben megtalálhatja a helyét egy párkapcsolatra, családra, meghittségre vágyó férfi. Így kímélnénk meg a más férjét, például Marcsiét.

Vadidegen vagy kertbarát?

Az első terápiás lépés természetesem a gyerekek megfelelő felügyeletének megoldása arra az időre, amíg a házastársak párként, kettesben élményeket élnek meg és összehangolódnak. Ami a „vadidegent” illeti, úgy szoktuk szelídíteni a helyzetet, hogy megkérjük, hozzák el a gyerekeket hozzánk, a terápia ideje alatt jár az ingyenes gyermekfelügyelet. Amúgy is „jó látni őket”.
Míg a gyerekek értő figyelemben csendesen elvannak, igyekszünk megmagyarázni a házastársaknak, mennyire fontos minden virág a „gyermeki örömök virágos kertjében”. Akit ők vadidegennek neveznek, valójában egy olyan felnőtt, aki örömmel és teljes figyelemmel foglalkozik a gyerekkel. Mert a gyermek számára a figyelem a lényeg, az éltető elem. Ez a figyelem származhat szülőtől, játszótárstól vagy éppen „vadidegentől”. A lényeg, hogy legyen. Minél több, annál jobb.
Az értő figyelem alatt azt értjük, hogy a jó gyerekfelügyelő képes békében hagyni a gyereket, megengedi, hogy elmerüljön játékában, de ott van rajta a pillantása, amikor a gyerek felnéz és biztatást keres. Az ilyen felnőtt örül minden új magoncnak, ami megjelenik a gyermeki örömök virágos kertjében, teret ad annak, ami előbukkan, de nem ülteti tele a szabad helyeket saját kedve szerinti haszonnövényekkel.
Ezzel szemben a túllihegő felügyelet igyekszik folyamatos irányítása alatt tartani a gyereket, aki természetszerűleg elzárkózik, szabadulni akar, vagy éppen hozzászokik a folyamatos irányításhoz és anélkül csak bután ül. Azaz a kertet gyomlálja, kapálja, szántja-veti, szép szabályos ágyásokat telepít, amiket azután lehet folyamatosan tápoldatozni, öntözni, fóliával melegíteni.
A párkapcsolat gazdagítás fontos feltétele annak megértése, hogy a gyermeki örömök virágos kertje gazdagabb lesz mindazokkal a felnőttekkel, akik jó viszonyba kerülnek a gyerekkel. Komoly lépés ez, hiszen a házastársak közötti konfliktusok gyakori mozzanata, hogy kölcsönösen rossz szülőnek tartják egymást, ennek bizonyítékául a gyerekek némely tulajdonságát hozzák fel, aminek következtében szoronganak attól, hogy a gyermek más társaságába kerüljön, mert nem lenne lojális. Vagy elárulná azt ahogy bánnak vele, vagy túlzottan ragaszkodna az idegenhez. Képzeljük csak el, hogyan röstelkednénk arra gondolva, hogy a kertünk sarkába halmozott szemetet közelről szemlélgeti valaki, s milyen rossz érzés öntene el minket, ha némi távollét után hazatérve azt látnánk, a kertünk bujábban virul, mint valaha.

Társasutazás

A következő lépés annak kreatív kitalálása, mi lesz az első élmény, amit a házastársak kettesben, párként élnek meg.
Az asszony bizonyára a mozit javasolná, a férj talán a vacsorát, mire el kellene mondanunk, hogy az élmény úgy hangol össze, hogy bemozgatja a tudattalant. Hivatkoznánk arra, hogy a tudattalan akkor szabadul fel, ha levesszük róla a szokások, törvények, hagyományok béklyóját. Történetünk felesége, Marcsi, erre visszakozna, hogy ő nem olyan, férje, Gábor, pedig azt javasolná, lopjanak fát a kandallóba.
– És ha lebukunk? – dühöngene Marcsi.
– Tényleg, akkor ugrik a vadászengedélyem.
– Legalábbis elterjed rólad erdei körökben a nézet, hogy piszkos tolvaj vagy.
– És még csak nem is megélhetési…
Persze, azért Marcsi is bizonyítani akarná, hogy komolyan gondolja a párkapcsolati terápiát, és mivel még mindig olyanformán járna az agya, mint a szexuálpszichológusnál, hát azt javasolná, szeretkezzenek egy vadászlesen.
– Tudod, amikor kijönnek a szarvasok üzekedni a tisztásra, akkor mi is kedvet kapunk.
– Hát, ha neked lesz kedved hajnalban, mínuszban, ingatagon, odafönn…
Végül megegyeznének például abban, hogy kocsit cserélnek, Marcsi begördül egy panzióba mint gazdag, de magányos nő, előre foglalt szobában alszik, tájékozódik a környék erdeinek áráról (mert erdő azért kell), Gábor pedig megérkezik Marcsi gyereknyűtte járgányán, szállást kér és szerelő után érdeklődik, mert felforr a hűtővize. Azután a gyér, de annál érdeklődőbb közönség előtt viharos szenvedéllyel összejönnének.
Azoknak, akik wellness szállóba és élményfürdőbe küldenék a házastársakat, elmondjuk: tanulmányoztuk ennek a hatékonyságát. Azt láttuk, a várakozással teli vacsora másnapján a házastársak karikás szemmel jelennek meg a reggelinél, s alig pillantanak egymásra. Elkövetik ugyanis azt a szarvas hibát, hogy éjszaka elkezdenek beszélgetni. Ilyesmiket mondanak, hogy „tudod, én nem úgy értettem ám”, „már régen meg akartam mondani” – és ezzel szépen kiengedik a magukkal hozott szimbolikus dobozból a rossz élmények skorpióit, a veszekedések fülbemászóit és a sértések darazsait.
Azért kérjük, hogy a párkapcsolat gazdagító élmény során vagy hallgassanak sokat (például kaptassanak meredeken felfelé, ahol csak lihegni van erejük), vagy játsszanak szerepet, mert az zárva tartja a szörnyecskék dobozát.
Ha tehát Marcsit és Gábort sikerülne rávezetni arra, hogy jó élményeket tudnak együtt átélni házastársként, párként, akkor könnyebben eljutnának a jövőképhez, amelyben Gábor izmos alakja kiemelkedik a habokból és a boldogan kacarászó Gabi nevű leányát hajigálja.
Így ugranak könnyedén újabb párkapcsolati szintre és szakaszba azok a házastársak, akik vezetésünkkel végigélnek egy párkapcsolat gazdagító hetet. A rendelő falai közt puszta szavakkal megalapozott és kettesben megtapasztalt élmények is sokat hoznak, de többszörös hatása van a hasonló cipőben járó párokkal megélt, szisztematikusan épített élmény-soroknak, ahol a fókuszt a program teljes idejében a párkapcsolaton tartjuk.
Ha Marcsi és Gábor kellő elszánással keresne meg minket, bizonyára bevetnénk házasságuk érdekében a módszer-nagyágyút: a párkapcsolat gzdagító társasutazást, hiszen a társaság élmény erősítő hatása a kapcsolatot fenyegető momentumok minimálisra csökkentésével hatékony és eredményes megoldást kínál.

Négy lábon

Összefoglalva azt mondhatjuk: más férjével/feleségével akkor tud élni valaki, ha élni tud a lehetőséggel. A lehetőséget pedig az teremti meg, hogy a párkapcsolat megbomlik. Ennek különböző okai vannak az életút különféle szakaszain.
Az első mindjárt az, hogy a házasulandó fél az elköteleződéstől. Ez egy paradox helyzet, hiszen éppen azért fél az elköteleződéstől, mert komolyan gondolja, és azért nem mer komolyan elköteleződni, mert félelem tölti el, és az önbeteljesítő jóslat – íme – teljesül is: a felbukkanó érdeklődők máris a más férjére/feleségére leselkednek. Ezt a jelenséget neveztük el nászfrásznak. Alapja, az a hiedelem, hogy a házasság vagy sikerül, vagy nem, a házastársak vagy összeillenek, vagy nem. Ha különböznek, akkor folyton összekülönböznek és egy rossz házasság alakul ki, amiből nehézkes, bonyolult és drága dolog kimenekülni.
Mi ezzel szemben azt mondjuk: a különbözőség természetes, hiszen két különféle identitás találkozik. A lényeg, hogy ezen identitások megőrzése, sőt, kibontakoztatása mellett kialakuljon egy közös identitás, amely kifelé – mások felé – a pár, a házastársak, a család identitása.
A következő nehéz szakasz a hokedli négy lábra állítása, azaz együttműködés kialakítása a kezdetben nyilván jól működő érintés és társas dimenzión túl a megélhetés és a gondoskodás területein is. Ez bizony árral szemben úszás, mert a gyerekek, akik miatt előtérbe kerül a megélhetés és a gondoskodás, bizony erodálják az érintés és a társas dimenziókat, felbukkanásukat követően a pár alig jelenik meg nyilvánosan párként, s a házastársak csak akkor érinthetik meg egymást, ha a gyerekek ezt engedik vagy nincsenek jelen, a gyerekek pedig jellemzően nem engedik és mindenütt jelen vannak.
Mire végre sikerül kialakítani az együttműködést mind a négy területen, a gyerekek kezdenek kicsusszanni a gondoskodás addig megszokott módozataiból, s megfordul a helyzet: úgy kell együttműködni velük kapcsolatban, hogy jellemzően a helyzeten kívül maradnak, kortárs közösségük határozza meg életüket, céljaikat. Elhagyják tehát a társas dimenziót, amire addig rátelepedtek, kifarolnak az érintés területéről, nagy űrt hagyva maguk után, és visszautasítják a gondoskodást. A legnehezebb, hogy ambivalens lesz a viszonyuk a megélhetés területéhez. Míg szüleik számára itt volt a legnehezebb az együttműködés, a közös identitás kialakítása, ebben a szakaszban a gyerekek nagy valószínűséggel itt támadnak leghevesebben – lett légyen szó akár lepapírozós, simlis dolgokról, akár sok becsületes munkáról, ezt most hamar és könnyedén bélyegezik „látástól mikulásig gürizésnek”.
Az életút következő szakasza, a házastársak következő próbatétele az, hogy magukra maradnak. Gyerekeiknek saját felnőtt társasága lesz, elmerülnek saját párkapcsolatuk építgetésében, elfoglalja őket közös identitásuk kialakítása, közös megélhetésük megteremtése és a gondoskodás saját gyerekeikről, akik felszámolják közöttük az érintést és a társas örömöket.
A magukra maradt házastársak pedig ott toporognak a partvonalon, vagy talán még jobb hasonlat: toporogna a tó partján, mint a tyúk, aki csibék helyett kiskacsákat költött.
A kettesben maradt házastársaknak újabb feladatként most ki kell alakítaniuk az együttműködést az unokáról való gondoskodás területén. Egyezségre jutniuk abban, mennyire és milyen módon nyúljanak bele a szülővé lett gyerekeik megélhetésébe, rá kell érezniük, hogyan tegyék lehetővé számukra társasági életük folytatását „gyermekeik rovására”. Közös döntést kell hozniuk arról, hogyan tudják rávenni fiatalokat, hogy „egy kicsit végre kimozduljanak” és rájuk merjék bízni a gyerekeiket, vagy éppen hogyan tereljék vissza elfoglalt szüleikhez a rendszeresen hozzájuk „lepasszolt” unokákat…
Bekövetkezik az egymásról gondoskodás időszaka is: „Képtelen lemondani az esti söreiről és a pacalról, nem csoda, ha horkol és magas a koleszterinje! Mafla vén trotli.” „Képtelen egy kicsit megpihenni, szaladgál azokon a visszeres, tyúkszemes lábakon, mert neki három háztartást kell vezetnie, így van mit a menyei orra alá dörgölni. Igazi házsártos anyós.” Talán ez a leginkább poétikus együttműködési szakasz…

Átültetés vagy prevenció?

Azt állítjuk tehát: a házastársaknak valamennyi életszakaszban komoly teendőik vannak párkapcsolatuk gazdagítása terén, s azt kérdezzük, van-e ennek alternatívája?
Kevesebb dolgot, feladatot ad-e a más férje/felesége?
Azt állítjuk: többet. Az új párkapcsolat ugyanis szükségszerűen újra indul. Törvényszerűen a két egyéni identitásból épül, a közös identitás kialakulásával, a hosszú távú elköteleződés fontolgatásával kezdődik. Csakhogy az idők során az egyéni identitás eléggé terebélyessé válik. Az évek során feltöltődik gyerekekkel, a gyerekek társaságával, a megélhetés érdekében kialakított kapcsolatrendszerrel, amely erős átfedésben lehet az előző házasság társas dimenziójával, és így tovább.
A fogászati prevenciónak aligha valódi alternatívája a műfogsor vagy az implantátum, és botorság a rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás alternatívájának tartani a szervátültetést.
Terápiás praxisunk és párkapcsolat építő programjaink tapasztalatai alapján azt állítjuk, hogy a kapcsolatok rendszeres gazdagítása, a felkészülés a következő életszakaszra éppoly kívánatos és eredményes lesz hamarosan, mint az élet egyéb területein működő prevenció.

Baktay Zelka és Baktay Miklós