Színlelt sóhajok – Élvezetet hazudni

A legmegengedőbb statisztikák szerint is a nők legalább 10 százaléka színleli rendszeresen az orgazmust. És persze mindezt maximum a barátnőiknek vallják be, hogy megóvják partnerüket a csalódástól. Vajon megéri?

Akinek soha semmi gondja nem volt a csúcsra jutással, valószínűleg értetlenül áll e probléma előtt azt gondolván, hogy nem is létezik. Mert az egy dolog, ha egyszer, többször, soha nem sikerül, de mi értelme eljátszani azon kívül, hogy szakításkor oda lehet vágni a döbbent férfi fejéhez? Így járt Balázs is. „Az exem igazi vadmacska volt az ágyban: nyögött, karmolt, vadul kiabált, amikor élvezett. Persze, hogy azt gondoltam, szenzációs vagyok az ágyban! Amikor szétmentünk, jéghideg tekintettel közölte velem, hogy végig csak megjátszotta az orgazmust. Kimondhatatlanul pocsékul éreztem magam!”

Melyik érintés őszinte még?
„Az orgazmus elmaradása nem jár egyedül, sokkal inkább a kapcsolati válság egyik tünete – mondja Baktay Miklós párterapeuta. – Előfordulhat, hogy csak az adott partnerrel nem éli át a gyönyört, ami még mindig kettébontható: sohasem, vagy pedig valami változás következtében, amely lehet egy gyermek születése vagy az eltávolodás. Gond akkor van, ha nem vállalja fel, mondjuk azért, mert meg akar felelni a férfinak. Ebben a helyzetben adja magát a kérdés: melyik érintés őszinte még? A simogatás? A kézen fogás? Az, amikor elmennek egymás mellett a konyhában és megcirógatják egymást? Az érintés a tudattalan beszéde, létfontosságú szükséglet, a párkapcsolat egyik legfontosabb pillére. Az érintés hazudása a másik elutasítása.

Tanulható gyönyör
Születése után minden lánygyermek az anorgazmia, vagyis az orgazmusképtelenség állapotában leledzik – folytatja szakértőnk. – Kevésnek van akkora szerencséje, mint Zsófikának, aki 4 éves korára megtanult maszturbálni és el is jut az orgazmusig. Anyukájának valaki azt mondta, ha észreveszi, mit csinál, kínáljon neki valami izgalmasabbat. Könnyű észrevenni, mert Zsófi olyankor hevesen dörzsöl, pirul és liheg.
Van, aki csak 40 éves korában tanul rá, van, aki soha. Akad, akit a partnere tanít meg a gyönyör elérésére, ilyenkor a partner természetesen nagyon előnyös helyzetben van, mert a nő hozzátanulja őt is az élményhez. Van, aki magától megtanulja és a szerelmével azt tapasztalja, mennyire kiteljesedik.”

Most akkor igen vagy nem?
Egy német kutatás azt igyekezett leleplezni, mely jelekből feltételezik a férfiak, hogy a partnerük éppen orgazmust él át. 55 százalékuk a gyors lélegzetvételt, a hangos sóhajtozást vélte annak, 23 százalék a nő testének vonaglását, 12 százalék a hüvely izomzatának rángatózását, és csak 10 százalék vallotta be, hogy nem biztos abban, valóban csúcsra jutott-e kedvese!
A színlelt orgazmus problémája sok férfit rávetít rá, hogy bár szeretik azt gondolni (főleg egy régóta tartó kapcsolatban), hogy tudják, mi kell a partnerüknek az ágyban, ez koránt sincs így, már csak azért sem, mert e kutatás szerint a 20-40 év közötti nők csaknem háromnegyede még élete átütő szexuális élményére vár, amelyhez a minden képzeletet felülmúló orgazmus is szervesen hozzátartozik. Párterapeuta szakértőnk szerint ugyanakkor a férfi jól teszi, ha néha eltekint attól, hogy partnerének mindenképpen orgazmusa legyen, hiszen néha éppen ezzel támaszt zavaró elvárást.”

„Legyünk már túl rajta!”
Azt gondolhatnánk, a férfiakat e területen könnyű rászedni, mégsem feltétlen visz minket előrébb a blöffölés, főként hogy egy amerikai kutatásban mindössze a megkérdezettek 12 százaléka állította azt, hogy az orgazmus elérése nem fontos számára.
A színlelés fő motivációja lehet például az unalom, a fáradtság vagy a diszkomfort érzet, a színjátékkal szándékuk nem más, mint az együttlét lezárása, vagy gyorsítása. A színlelés egyik jele a túljátszás, vagyis olykor sokkal teátrálisabb, mint amikor az illető valóban a csúcsra ér. Ha a nő csak alkalmanként színlel, a megfelelési vágy hajtja, de az is megeshet, hogy csak kedves akar lenni a párjához vagy erősíteni akarja az önbizalmát. Mindemellett van annyira nagyvonalú, hogy lemondjon a jussáról, nem is sejtve, hogy hosszabb távon éppen ezzel töri le párja férfiúi önbizalmát.
Mindenesetre a jól bejáratott színjátékok után még a legelharapódzóbb vita hevében sem ildomos őszinteségi rohamot kapni. „Sőt, szigorúan tilos! – nyomatékosítja szakértőnk. – Volt egy esetünk, amelyben mély gyűlöletet váltott ki. A férfi emlékeinek gyöngysorában először csak a megjátszott orgazmusok változtak undorító galacsinokká, azután a többi ékkő is elkezdett hozzájuk idomulni. Ehhez hasonló mondatok repkedtek: „Szóval akkor, ott a tengerparton is máshol jártak a gondolataid?” „Ezért mentünk Münchenbe a koncertre! Ott is hazudtál, hogy élvezed?!”

Lelki gyönyör nélkül
Mai világunkban, ahol mindent a szex mozgat, legalább olyan „ciki” nem élvezni a szexet, mint nem szexelni. Ráadásul még ma is tartja magát az a tézis, miszerint a nőnek érzelmekre, romantikára van szüksége ahhoz, hogy valóban élvezze az együttlétet. Szakértőnk szerint a fentiek is közrejátszanak abban, hogy újabban gyakori jelenség a nőknél a fiziológiai orgazmus. „Amikor fiziológia orgazmust élnek át, reflexszerű méhösszehúzódások sorozata lép fel, a mellbimbók kemények, az izmok a hüvely felől indulva megfeszülnek, önkéntelen, alig kontrollálható hangok keletkeznek (a légzés és a garat is önállósul) – csak éppen a gyönyörérzés hiányzik. Mindehhez az oxytocin hormon túltengése miatt sajátos hormonális állapot társul, akárcsak szülésnél és a szoptatásnál” – magyarázza Baktay Miklós. – A lelki gyönyör ugyanakkor egy visszacsatolási kör: a fiziológiait felerősíti a szerelem módosult tudatállapota, a vonzódást, a vágyat szerelemmé erősíti a beteljesülés. A párkapcsolat szempontjából az a lényeg, hogy az érintéstől az orgazmusig egy összehangolódási, együttműködési folyamat megy végbe, vagyis a lelki gyönyör jóval összetettebb, mint a puszta testiség.”

Mi befolyásolja a női orgazmust?

    • Dögös férfiak előnyben: Egy hamburgi pszichológus szerint minél attraktívabb és minél szimmetrikusabb felépítésű a férfipartner, annál jobb kilátásunk van az orgazmusra. A tetszetős külső miatt ugyanis utódaink lehetséges apját is látjuk benne.
    • Fő az önbizalom! Finn kutatók szerint az, aki jó szeretőnek tartja magát, könnyebben eljut a csúcsra.
    • Tartós kapcsolatban gyakoribb: A Durex korábbi kutatása szerint az egyéjszakás kalandok kevésbé kecsegtetnek sikerrel. Miközben a szinglik 22 százaléka jut el a csúcsra, ugyanez a tartós kapcsolatban élők 43 százalékának sikerül.
    • Az orrunk dönt? Egy berlini kutatás szerint minden az orrunkon múlik, vagyis azon, hogy a partner testének illata milyen hatással van ránk.
    • Orgazmusgyilkos stressz: Míg a férfiak gyakorta azért kezdeményezik az együttlétet, hogy levezessék a felgyülemlett feszültséget, addig a nőknél a stressz az egyes számú vágygyilkos, amely a gyönyör elérésének esélyét is jelentősen leredukálja.

Bakos Zsuzsi írása