Posted on

PÁRKAPCSOLAT GAZDAGÍTÁS ZALÁBAN

Párkapcsolatunk állandó gondozásra szorul. Minél hosszabb ideje vagyunk együtt, annál több időt és energiát kell fordítanunk egymásra.

Mert a HÉTKÖZNAPOK, a MEGSZOKÁS, az UNALOM kegyetlen tényezők. Ebben is, mint minden másban, legjobb a megelőzés. De ha már felütötték a fejüket, akkor sincs veszve minden.

Hogy gyerekünk van, az egyik legnagyszerűbb dolog, ami történhet az életünkben. És ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha ezt nem így gondoljuk – mondjuk akkor –, amikor szombat hajnalban bedübörögnek a hálószobába, vagy esténként az istenért sem hajlandóak elaludni 11 előtt (szomjas vagyok, pisilni kell, valami zörög a szobámban), és mi már nem látunk a fáradságtól.

ANYÁK és APÁK vagyunk, szinte kivitelezhetetlen, hogy egyidejűleg NŐK és FÉRFIAK legyünk. És ez csak egy rés, ahol szökik az intimitás. Ezer más dolog is közrejátszik, itt most csak a legáltalánosabbat emeltem ki.

Lépjünk ki a hétköznapokból, csak mi ketten, a NŐ és a FÉRFI. Utazzunk el és csináljunk olyan dolgokat, amiket egyébként nem szoktunk. Ehhez ajánlok egy helyet Zalában, Magyarszerdahelyen. Ez a nem egészen 600 lelkes falucska a Zalai-dombság szívében húzódik meg. Itt található a MÁRFI VENDÉGHÁZ a Kürtös patak partján, egy hatalmas nyírfa és hárs árnyékában. A házat kívül-belül meg lehet nézni a marfi-vendeghaz.hu honlapon, most inkább arról írnék, hogyan is gazdagítható itt a párkapcsolat.

Mikor ezeket a sorokat írom, gyönyörű ősz van. A napsütés „lángra lobbantja” a sárga-narancs-rozsda színekben pompázó fákat itt az udvarban, a faluban és az egész dimbes-dombos-erdős környéken.

Kedves Uram! Hintót rendelhet a ház elé, hogy párjával bejárhassák e gyönyörű vidéket. Ez esetleg meglepetés is lehet a hintón található borocskával, pálinkával, kecskesajttal, házi kenyérrel egyetemben.

Gyalogosan vagy biciklivel is tehető egy túra a közeli szőlőhegyen – összekapcsolva pincelátogatással, ahol szintén lehet bort, pálinkát, jófajta pörköltet kóstolni.

Esténként jó begyújtani a búbos kemencébe, nézni a tüzet, hallgatni a pattogását.

Kedves Nőtársam! Vegye rá a párját, hogy vágjon fát és figyelje őt e tevékenység közben. Ismeri a mondást: az hogy a férfi hogyan vág fát, hogyan táncol, utal bizonyos ágybéli képességekre. Amihez, ugye, nem muszáj kimondottan ágy, az egész házat be lehet „lakni”. Sőt! Kint az udvaron, van egy szénatároló telis-tele nyárillatú, ropogós szénával (melegebb estéken ajánlatos)!

Télen szánkózhatnak szalmával kitömött nylonzsákon. Nincs, ami annál jobban csúszik! És nincs is jobb, mint újra gyereknek lenni, nyakig havasan, piros orral, csillogó szemekkel.

Vagy éppen kincskereső gyerekké változni. Mert ezt is megtehetik: a helyi közösségi házból kölcsönözhető GPS készülékekkel be lehet kapcsolódni a geocaching játékba, ami egy felnőtteknek szóló kincskeresés (www.geocaching.hu).

Nyárestéken fel lehet mászni a szalmabála rakás tetejére, számolni a csillagokat, nézni augusztusban a csillaghullást és… Biztosan van még pár jó ötletük, mit lehet ott csinálni.

Próbálták már: nyári rét közepén a fűben feküdni, hallgatni a tücsökciripelést, nézni a felhőket (most elefántot ábrázol, most meg egy kiskacsát) és magukba szívni a virágok, a napsütötte fű és föld illatát, egymás kezét fogva, szinte eggyé válni a természettel?

Amikor feltöltődve, kapcsolatukat egy magasabb szintre emelve távoznak tőlünk, ültessenek a vendégház udvarára egy fát.  Mi gondozni fogjuk, hogy szépen növekedjen, Önök pedig gondozzák ott a távolban azt, amit jelképez.

Fotók és szöveg: Papp Erika

Visits: 135

Posted on

HBO Terápia

Nézzük az HBO Terápia című sorozatának premierjét. Nagy tétje van a számunkra: hogyan ítélnek meg minket ezután a médiában. Fellélegzünk. Ez a kanapé már nem az a kanapé, amelynél egy őrült analitikus szunyókál. Ez a pszichológus már messze van a szokásos neurotikus bolondtól, akinek több a baja, mint a pácienseinek. Próbálgatjuk az új klisét, nézegetjük magunkat a tükörben, hogyan áll az új egyenruha.

Hitetlenkedve szurkolunk a Terápiának. A lelkünk mélyén azt gondoljuk, sokkal könnyebb a Marson kavicsot találni, a gyorsítóban bozont előállítani, mint megmutatni egy mindennapi terápiás ülést. Az ok hasonló, mint a mikrofizikában a határozatlansági reláció. A megfigyelő puszta jelenléte megváltoztatja a megfigyelt eseményt. A terápia esetében az a helyzet, hogy a megfigyelő gyökeresen megváltoztatja a terapeuta viselkedését. A kliensét is, csak hát ugye ettől még lehet terápia, hiszen a kliens viselkedését változtatja. A kliens viselkedésének változását akkor is megfigyelhetjük, ha figyeljük a terápiát, hiszen legfeljebb annyi változik, hogy a terapeuta mást és máshogy ér el a megfigyelő jelenlétében, mint jelenléte nélkül.

A Terápiát nézve az az érzésünk, az HBO profizmusa is beleszaladt abba az egyszerű ténybe, hogy a terápia olyan speciális játszma, amelyben a terapeuta és a kliens vesznek részt. Mindkettőjüknek kettős tudatuk van, ezt váltogatják. A terapeuta belehelyezkedik a terapeuta szerepbe, igyekszik magánéletét, személyes érzelmeit, indulatait, saját meggyőződéseit, értékrendjét háttérben tartani. Minél jobban felülkerekedik ezeken a tudatos, sőt, tudattalan megnyilvánulásain, annál profibb. Terapeutaként igyekszik beleélni magát kliense világába, megérteni hiedelmeinek okát, feltárni eredeti jószándékát. A kliens egyrészt ismeri, érti a terápiás szabályokat és elfogadja a terapeuta szerepét, másrészt – tudattalanul – mégiscsak igyekszik dekódolni a terapeuta viselkedését, figyelni a kommunikáció háttér-üzeneteire, a terapeuta tudattalanjára. Minél inkább elfojtottak ezek a jelek, annál izgalmasabb a játszma.

Azért képtelenség, hogy egy rendezett jelenet hűen visszaadja ezt terapeuta-kliens a játszmát, mert a színész eleve kettős tudatállapotban van. Magánéletét, személyes érzelmeit, indulatait, saját meggyőződéseit, értékrendjét háttérben tartja, miközben színészként belehelyezkedik a terapeuta szerepbe. Igyekszik beleélni magát a terapeuta világába, megérteni hiedelmeinek okát, feltárni eredeti jószándékát. Ezen belül már képtelenség hitelesen lehorgonyozni a terapeuta szerepkonfliktus újabb kettősségét: a magánembert, aki belehelyezkedik a terapeuta szerepbe, miközben igyekszik magánéletét, személyes érzelmeit, indulatait, saját meggyőződéseit, értékrendjét háttérben tartani.

Ott forog bennünk, hogy akkor most Mácsai azért süti le a szemét, mert a rendező ezt kérte, vagy mert Marozsán Erika úgy nézett rá, vagy mert éppen Dargay Andrást játssza és a terapeuta figura bajban van Laura indulatáttételével, vagy azért, mert érzi Laura szerelmét, csak nem tud mit kezdeni vele Andrásként, és bebújik a terápia szabályai mögé. Vagy egy ötödik, hatodik, ki tudja hányadik okból egyszerűen azt mondta neki a rendező: „Na, itt süsd le a szemed, Palikám!”.

Persze, azért írunk a Terápiáról, mert azt gondoljuk, ez az eddigi legjobb alkalom arra, hogy megmutassuk, milyen is a terapeuta szemlélet. Nézzük így a Terápiát. Azt látjuk, hogy egy krízisben lévő hölgyet játszó ismert színész előad egy jelenetet egy pszichológust játszó színésszel, aki mellesleg valóban pszichológus is. Látjuk, hogy szerepében a hölgynek nagy a mozgásszabadsága, hiszen nem kell védenie saját személyes integritását, nem kell őriznie szakmai identitását. Viszont szinte szabadon benyomulhat a férfi területeire. Még a szőnyegére is hányhat, a szabályok ezt is megengednék. Ehet a fogkréméből, levadászhatja a feleségét. Mit tehet a férfi? Terápiás szabályokra hivatkozik, amelyek azonban semmit sem oldanak meg a helyzetből, amely éppen a terápiás szabályok ellenére jött létre. Hiszen a hölgy ignorálja őket. Mi több: a hölgy krízise tovább mélyül azáltal, hogy olyan szabályok keretrendszerében találkozik a férfivel, amelyeket éppen a krízis feloldása érdekében fogadtak el együtt. A hölgynek akkor a mozgásszabadsága, hogy nagy érzelmi skálán libbenhet ide-oda, hirtelen hangnemet válthat, csupa szín és élet, sőt, magasan a férfi fölé nő. Abban a helyzetben, amelyben Ő van, szinte betegesen magabiztos.

A puszta interakciókat szemlélve, a képernyőn látott dialógust figyelve, a játszmát a terápiás kereten kívül értékelve, pontosan azt látjuk, ami egy skizoid személyiségzavaros férfi és egy erősen nárcisztikus hölgy között játszódik le: A férfi alig mutatja ki érzelmeit, simulékony udvariassággal viselkedik a hölggyel. Mellesleg fontosak számára a könyvek és a természeti környezet, de a legjobban magában szeret lenni, nagy teher számára a társaság. Autonóm és autokrata, nem érez fájdalmat, megbántottságot. A nárcisztikusságot talán kár is részletezni. És felesleges is, hiszen a helyzetet végül is a férfi határozza meg, és a skizoid személyiségzavarra jellemző viselkedés gyakran hív elő énvédelemként nárcisztikus reakciókat. Másik lehetőségként a hölgy lelki bántalmazásként élhetné meg a férfi elutasító viselkedését.

Ha még egy kicsit hátrébb lépünk, azt fogjuk látni, hogy a Terápia első egyéni terápiájába legalább három párkapcsolati konfliktus beleszorult: terapeuta és páciense, terapeuta és felesége, páciens és vőlegénye. Ez felveti a kérdést: van-e, lehetséges-e egyáltalán egyéni terápia? Már Freud és Breuer híres első esete is párkapcsolati konfliktuson alapult.

Mi azt látjuk: aki egyedül jön hozzánk, az is párkapcsolati gonddal jön. Vagy azért, mert nincs jól működő párkapcsolata, vagy azért, mert nincs párkapcsolata. Ha más gonddal jönne, és jól működő párkapcsolata lenne, azonnal erőforrásként vonná(nk) be a párját a krízis oldásába.

Ami tehát a Terápiában történik, az korántsem véletlen. A terápia egy speciális emberi játszma, amelyben törvényszerűen merül fel a párkapcsolat kérdése. Márpedig, ha ez így van, akkor érdemes fordítani egyet a dolgon: kezdjük a párkapcsolattal, mielőtt bármit mondunk az egyénről. Még sarkosabban: énünk kapcsolatok rendszerében létezik. Énünk gazdagítása végeredményben kapcsolataink gazdagítása. Ennek legjobb eszköze az élmény.

Amikor a stáb tagjai jártak nálunk „terepen”, olvasott operett-problémát adva elő, igyekeztünk megértetni, hogy a bulvárlapok diagnózisait azért nehéz reprodukálni, mert a lelki zavar társas természetű, akárcsak a terápia. Akkor tudunk rajta túllépni, ha a játszmát együttműködéssé alakítjuk, ha az együttlét közös élmény. Akár terapeuta-páciens, akár párkapcsolati-, akár terapeuta-páciens-párkapcsolati- az együttműködés.

Végeredményben az HBO-n futó Terápia című sorozat megtekintése is lehet olyan közös élmény, mely erősíti a közös identitást, ezért érdemes megnézni. Ha lehet, együtt tegyék.

A lényeg: ez a kanapé már nem az a kanapé. Ez a terapeuta már túlléphet a módosult Mórickán, aki nagyjából mindenről “ARRA” kanyarodik. Aki nem szexelhet azzal, akivel szeretne, nem tud azzal, aki szeretne vele és csak azzal tud, aki nem szereti. Emberibb gyarlósága: kihozza a gonosz mágus szerepéből, így a Terápia megnyitja az utat egy felvilágosult terápia felé, amely kreatív, alkotó folyamat, a résztvevők egyenrangú és együttműködő emberek.

Visits: 139

Posted on

PPP (Páros pénteki program) – Június 1. 19:00

Berecz Andás, Kossuth díjas mesemondó

Kifejezetten párkapcsolat gazdagító program lesz Berecz Andás és Baktay Miklós jótékonysági mese-estje a Klebelsberg Kunó Kultúrkúria színháztermében.

A mesemondó páros előadásában páratlan emberek (és asszonyok:)) párkapcsolatairól hallhatunk történeteket, sok humorral, mély bölcsességgel és olyan meglátásokkal, melyeket a saját emberi viszonyainkban is bízvást használhatunk majd.

Jegyek kaphatók a Kultúrkúria pénztárában, támogatói jegyek igényelhetők ide kattintva.

Minden párkapcsolatban élő vagy párkapcsolatra vágyó érdeklődőt szívesen látunk.

Kapcsolatgazdagító programjaink korábbi résztvevői számára a mese-est után meglepetés programmal kedveskedünk.

Visits: 50

Posted on

Vasárnapi párkapcsolat (-gazdagítás:) Április 22.

Április 22.-én párkapcsolat gazdagító csoport lesz az Akadémia szervezésében.

A párkapcsolat elmélyítéséhez, gazdagításához az együtt töltött időn és az anyagi ráfordításon túl arra is szükség van, hogy az élmény, melyet átélnek, egymásra hangolja Önöket, az emberek, akikkel találkoznak, párként viszonyuljanak Önökhöz, és a hely, ahol együtt vannak, mindkettejükben pozitív érzelmeket mozgasson meg.

Az egynapos párkapcsolat gazdagító találkozást az Élményforrás Házban és közvetlen közelében tartjuk, ez alakommal maximum hét pár részvételével. A jelentkezőkkel előzetesen elbeszélgetünk, tisztázzuk a kereteket és a feltételeket.

Jelentkezés e-mailben rövid bemutatkozással.

Visits: 41

Posted on

Párkapcsolat gazdagító élményvacsora – Március 24.

Élményvacsora

Az Élményforrás Házban házas párok számára rendezzük következő élmény-vacsoránkat, melyen a résztvevők csendülő hangok, fűszeres illatok, zamatos ízek, izgalmas állagok és textúrák világába merülhetnek el párjuk, egy-egy selyemkendő és a Gyógyító Konyha segítségével.

A vacsorát maximum hat pár részvételével tartjuk.

Jelentkezés e-mailben rövid bemutatkozással.

Visits: 47

Posted on

Kétnapos kapcsolat-gazdagítás – Március 17-18.

Párkapcsolat gazdagító hétvége lesz az Akadémia szervezésében patchwork családban élő pároknak. A program célja az „én gyerekem, te gyereked” kommunikációs helyzetek konstruktív megoldása és az együttműködési élmények révén a közös identitás erősítése.

A kapcsolatgazdagító hétvégét az Élményforrás Házban tartjuk. A jobb hatás érdekében egy teljes hétvégét számunk a programra: szituációs-, szerep- és élményjátékokkal, illatokkal és ízekkel, színekkel és sötétségben, lágyságban és keményen – szombat reggel 10 órától vasárnap délután öt óráig.

A programot maximum négy pár részvételével tartjuk. A jelentkezőkkel előzetesen elbeszélgetünk, tisztázzuk a kereteket és a feltételeket.

Jelentkezés e-mailben rövid bemutatkozással.

Visits: 48

Posted on

Miért (nem) kell gyerek?

Néhány héttel ezelőtt válaszoltam egy harmincnégy éves levélírónak a Ne félj, mesélj! rovatban, aki tiszteletreméltó őszinteséggel írt arról, hogy nem vágyik gyerekre, nem akar szülni. A magát Anonimnak nevező lány nekem szegezte a kérdést: „Selejt vagyok?” A megjelenést „robbanás” követte. Annyian írtak, olyan szélsőséges indulatokat szabadított fel e téma, hogy a jelenség értelmezésére segítségül hívtam egy ismert pszichológus házaspárt: Baktay Zelkát és Baktay Miklóst.

Ízelítőül négy levélrészlet (finomítás nélkül):

1. „Egyetértek Anonimmal, én sem akarok gyereket. Felesleges nyűg. Az ember élhetne boldogan, kettesben a párjával, és akkor jön az a zavaró tényező. A munkáról, a karrierről nem is beszélve… Semmi szeretnivaló nincs a gyerekekben, csak undorodni lehet tőlük. Megmondom őszintén: ha Anonimnak nem lenne párja, és nekem se lenne kedvesem, habozás nélkül felajánlanám neki a szerelmemet, mert én olyan nőt keresek, aki utálja a kölyköket. Nem ő a selejtes, hanem azok, akik gyerekre vágynak.” Egy férfiolvasójuk

2. „Kedves Ildikó, szeretem a válaszait, de most nem tetszett a megbocsátó hangneme… Hallott már ön a gyermektelenségi adóról? Okos dolog volt. Elérték vele, hogy nagyon sokan szüljenek. Aki nem hiszi, nézze meg az 1949 és 1956 közötti statisztikákat, és vesse össze a mai adatokkal! Az utóbbi években is voltak hasonló kezdeményezések, de egy kormány sem volt elég bátor. Én azt mondom: aki egészségügyi okok miatt gyermektelen, az ne legyen adóköteles, de aki csak önző, az fizessen!”  Egy olvasó, aki egykor fizetett gyermektelenségi adót

3. „Boldog házasságban élek, sok a barátom, rengeteget utazom, imádom a munkámat, színes és tartalmas az életem, de nem akarok szülni. Soha nem akartam. És nagyon elegem van azokból a gyerekes ismerősökből, akik szerint azért van két kutyám meg egy macskám, mert ők pótolják számomra a gyereket. Nem igaz. Azért vannak állataim, mert szeretem az állatokat. Amúgy senkinek sincs köze ahhoz, hogy szülök vagy sem… Csak azért tesznek rám megjegyzéseket, mert halálosan irigylik, hogy szabad vagyok, és bejárhatom a világot.” Diana, túl a harminchaton

4. „Kedves Ildikó, örülök, hogy nem győzködte a levélíróját. Aki nem élte át, és nem is kíváncsi arra a csodára, amit egy gyerek jelent, annak úgy kell… Én sikeres vagyok a munkámban, jó a házasságom, de még soha életemben nem voltam olyan boldog, mint amikor három hónappal ezelőtt, egy nehéz szülés után kézbe kaptam a kisfiamat. Soha! Biztos vagyok abban, hogy a gyerek életem legjobb döntése volt, bárhogy alakul később a sorsom…”  Egy debreceni közgazdász-anyuka

Arany pillanatok– Elolvastuk a levelek jó részét, és nekem feltűnt, hogy majd’ minden levélíród egy ember döntéseként beszél a gyerekvállalásról, miközben normális esetben az egy pár (leendő anya és apa) döntése – mondja Baktay Zelka. – Azaz már az indulás pillanatában egy emberre – a nőre – nehezedik a felelősség, miközben az a jó, ha a családot a „párkapcsolati boltív” tartja. Férj-feleség, férfi-nő, anya-apa. Ha a két pillér nem egyformán erős, és a súly – a felelősség, a gondoskodás – nem oszlik meg arányosan, akkor az építmény megroggyan.

– És sok anya szinte légüres térbe kerül a kisgyermekével! – folyatja Baktay Miklós. – A férj reggel elmegy, késő este megjön, hajtja a pénzt, közben az anya megállás nélkül robotol otthon. Jó lenne végre őszintén beszélni arról, hogy egy-két pici gyerekkel otthon lenni, nem csak gyönyörűség. Hanem kőkemény, gyakran monoton munka. Nekünk is van két kicsi gyerekünk, és többször előfordult, hogy egyedül voltam velük otthon. Hát… Megállás nélkül dolgoztam, mégsem tudtam úrrá lenni az általuk teremtett rendetlenség meg a háztartás felett. Terapeutaként is ezerszer tapasztaltuk: ha egy pár nem készül fel arra, hogy a gyerek érkezése óriási életformaváltással jár, akkor az édesanya számára elviselhetetlen robottá válhat az otthonlét. Ha közben azt is érzi, hogy az eddigi élete megszakadt – a munkahelyén már nem számolnak vele, a gyerektelen kortársai sorra elhúznak mellette -, akkor rosszkedvű lesz. Amit a férje nehezen visel el. És előáll(hat) az a tipikus helyzet, hogy férfi kezd kikacsintgatni a kapcsolatból…

– Ha a harmincnégy éves levélíróm csupa ilyen példát látott maga körül (és jót nem…), akkor logikus a döntése: köszöni, ebből ő nem kér…

– Amennyiben azt akarnánk sugallni, hogy csak a gyerekesek lehetnek boldogok, akkor nem mondanánk igazat, hiszen ez azt jelentené, hogy nekünk is végünk lenne, amikor a gyerekeink kirepülnek – mondja Miklós. – Ám, ha nem hívnánk fel a figyelmet arra, hogy a gyerekkel kapcsolatos rengeteg teendő-gond ellenére csodálatosak a vele (velük) töltött „arany pillanatok”, akkor is csak a felét mondanánk el az igazságnak. Azok az arany pillanatok, amikor nagyon jó együtt. Amikor átvillan rajtunk, hogy csoda a gyerekünk léte. Megérinthet ez egy közös vacsorán, egy családi kiránduláson, de akkor is, amikor zuhogó esőben ballagsz (nem sietsz!) a fiaddal-lányoddal az iskola felé. Minden szülő ismeri ezt a semmihez sem hasonlítható érzést…

– Ám nem kell megijednünk attól az érzéstől sem, amikor megőrjít a saját gyerekünk – veszi át a szót Zelka. – Ez is természetes, nem érdemes letagadni… Sőt, akkor is lehetünk jó szülők, ha néha irigykedve gondolunk arra, hogy milyen kényelmes élete van, mondjuk, egy gyerektelen kolléganőnek.

A szülői minta

– Most szakítsuk meg egy pillanatra a beszélgetést egy levélrészlettel! Huszonhat éves írója nem foglalt állást, inkább a félelmeinek adott hangot. „Nekem tetszenek a kisbabák az utcán, de nem vágyom arra, hogy anyuka legyek. Mert láttam, hogyan élt anyu mellettünk. Tanult velünk, különórákra cipelt minket, szülői értekezletekre rohant, főzött, takarított, olyan volt, mint egy szolga, a napi nyolcórás munkája mellett. Kell ez nekem?”

– E levél pontosan tükrözi, hogy nagyon nehéz a mai huszonéveseknek, harmincasoknak – jelenti ki Zelka. – A többségük azt szűrte le a gyerekkori élményeiből, hogy a szülő (elsősorban az anya) szolga. Cseléd. Nem lehet saját élete, legfeljebb rengeteg munkája és kötelessége. Logikusan alakult ki bennük: felnőni ugyan jó – függetlenség, önállóság -, de a sok áldozattal járó szülői szerepet nagyon meg kell fontolni.

– A gyereket középpontba állító családmodell az utóbbi ötven évre jellemző – veszi át a szót Miklós. – Korábban (évezredeken át) a gyerek része volt a nagycsaládnak. Nemcsak szülők, nagyszülők, de rengeteg rokon is körülvette. És neki alkalmazkodnia(!) kellett a családi közösséghez! Nem ő volt a központ. Persze a nagy családi közösségeknek és ennek az egészséges légkörnek már híre-hamva sem volt a hetvenes-nyolcvanas években, amikor világra jöttek azok, akik ma szülőkorúak. Amúgy már az ő szüleik is kevesebb gyerekre vállalkoztak, mint a korábbi generációk (ezen csak a gyes 1967-es bevezetése lódított egy kicsit – a szerk.). A mai ötvenesek-hatvanasok általában egyet (kettőt?) kívántak felnevelni, neki akartak mindent megadni.

 

Megoldások

– Sok csalódástól kímélik meg magukat azok, akik alaposan felkészülnek az utód érkezésére, például jó előre felmérik a családjaikat és a baráti körüket – állítja Zelka. – Van-e a közelükben gyerekszerető-segítőkész nagymama, nagypapa, rokon vagy barát? Ha akad, akkor van remény arra, hogy ne csak szülők legyenek, hanem megmaradjanak egymást szerető szülőpárnak, férfinak és nőnek. Ha nincs segítség, akkor bizony áldozni kell arra, hogy találjanak (gondos válogatás után) egy olyan bébiszittert, segítőt, aki hadra fogható. Azt is tudatosan lehet (szerintünk: kell!) kialakítani, hogy a háztartás ne kösse le az anya minden szabad percét. Veszünk egy mosogatógépet… Drága? De mennyivel drágább az az idő, amit a gyerekeinknek háttal, mosogatással töltünk!

– Nem titok, hogy mi a jövedelmünk jelentős részét arra költjük, hogy legyen egy házvezetőnőnk-mindenesünk – folytatja Miklós. – Ő teszi lehetővé, hogy elmélyülten dolgozhassunk, könyveket írjunk.

– Lepasszoljátok a gyerekeket, gondolják most sokan.

– Ne legyünk álszentek! A gondoskodásnak vannak üresjáratai is. Ha például nekem kell elvinnem a gyereket az iskolából egy különórára – megszakítom a munkámat, rohanok, feszült vagyok -, vezetem az autót, ha a fiam hozzám szól, nem tudok érdemben válaszolni… Ez mindkettőnknek rossz! Tehát megfizetek valakit, aki ezt elvégzi helyettem, és este vacsora közben nyugodtan-békésen beszélgetek a gyerekeimmel.

– Akinek nincs pénze?

– Az szervez – vágják rá egyszerre. – Barátokat, barátnőket, anyut, aput, dédit… Mert a szülőnek is kell néha az egyedüllét, kell, hogy megmaradjon a munkája, hivatása, és nagyon fontos, hogy anya és apa időnként kettesben legyen. Egyszóval rengeteg örömet találhatunk a gyerekeinkben, de arra nagyon kell vigyáznunk, hogy a szeretetünk ne jelentsen fenntartás nélküli szolgálatot!

V. Kulcsár Ildikó írása
Nők Lapja , 2009. 11. 05.


Visits: 42

Posted on

Párkapcsolat gazdagítás – Február 4-5.

Kisgyermeket nevelő párok számára szervezzük a következő kapcsolat-gazdagító programot, melynek célja a férfi és női szerepek újraharmonizálása, a házastársi és szülői együttműködési stratégiák fejlesztése.

A programot az Élményforrás Házban tartjuk, maximum öt pár vagy négy család részvételével. A jelentkezőkkel előzetesen elbeszélgetünk, tisztázzuk a kereteket és a feltételeket.

Jelentkezés e-mailben rövid bemutatkozással.

Visits: 54

Posted on

Kétnapos kapcsolat gazdagítás – Január 21-22.

Párkapcsolat gazdagító hétvége lesz az Akadémia szervezésében együtt élő, gyermeket nevelő pároknak.

A kapcsolatgazdagító hétvégét az Élményforrás Házban tartjuk. A ráhangolódás érdekében ezúttal egy teljes hétvégét számunk a programra: szerepjátékokkal, élményfőzéssel és élményvacsorával, hideggel-meleggel, hangerővel és nagy csenddel, fényben és sötétben – szombat reggel 10 órától vasárnap délután öt óráig.

A programot maximum négy pár részvételével tartjuk. A jelentkezőkkel előzetesen elbeszélgetünk, tisztázzuk a kereteket és a feltételeket.

Jelentkezés e-mailben rövid bemutatkozással.

Visits: 38

Posted on

Te mennyire ismered a gyereked?

Jól ismerlek téged, kisfiam-kislányom, tudom, milyen iskola kell neked! – jelentik ki a magabiztos (vagy annak álcázott) szülők. Közben a többség tétován keresgél az iskolai nyílt napok meg módszerbemutatók erdejében. Mi kell ahhoz, hogy a fiatal szülők „testreszabott” iskolát tudjanak választani a hatéveseknek?

„A kislányunk vagány, vidám és nagyszájú az elfogadó otthoni környezetben, de az óvodában nyuszika. Kerüli a konfliktusokat, csöndben van, szót fogad, túlzottan tart az óvó nénitől, a dadustól, de a társaitól is. Ezért szeretném alapítványi iskolába íratni, ahol kicsi az osztálylétszám, és a saját tempójában fejlődhet. A férjem viszont ragaszkodik az állami iskolához, mert a gyereknek majd ebben a kemény világban kell érvényesülnie – nem lehet vattában tartani -, és az alapítványi iskolák lassú tempóját nevetségesnek tartja. Nagy a vita nálunk, és nem tudom, mikor teszek jót a gyerekünknek” – írta harmincnyolc éves olvasónk, aki egy Pest környéki önkormányzatnál dolgozik.

Dr. Baktay Zelka

Ha szorong és félénk

– Nagyon megértem a szülők aggódásait, hiszen nemcsak szakember, de érintett anya is vagyok – jelenti ki Baktay Zelka gyermekpszichológus. – A kisfiunk tavaly ment elsőbe, és nem volt egyszerű az utunk, bár nálunk már a középső csoportban kezdődtek a gondok. Akkoriban tűnt fel nekünk (a férjem is pszichológus), hogy az elmélyülésre hajlamos, szemlélődő típusú gyerekünk nagyon rosszul érzi magát az állami óvoda hangos világában. Nem akart felkelni reggelente, fáradt mozdulatokkal készülődött, és azt hajtogatta, hogy semmit nem tud végigmondani az óvodában, mert nem hallgatják meg. Végül bekönyörögtük a Waldorf oviba, ahol magára talált. Innen vezetett az út tavaly a Waldorf iskolába, bár nehéz volt bejutni. Nem állítom azt, hogy ez a megoldás mindenki számára üdvös, hiszen minden gyerek más. A tűzrőlpattant kislányunk például remekül érezte magát ugyanabban az állami óvodában, arról már nem is beszélve, hogy a waldorfos szülőknek sokkal több szabad időre (vagy segítőre) van szükségük, mint az állami iskolába járók szüleinek. Hány család tudja magának megengedni, hogy már délben elhozza e gyerekbarát iskolából a csemetét? Álláspontom szerint a jó iskolaválasztás kulcsa az, hogy alaposan ismerjük a gyerekünket, amihez kitartó türelem és figyelem kell. Számtalanszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy a szülőkben egészen más kép él a gyerekükről, mint amilyen a kicsi. Tapasztalatom szerint a többség rosszul ismeri a gyerekét!

– Eszembe jut egy férfi riportalanyom, aki vagány, belevaló kis kölyöknek festette le a fiát, majd befutott az édesanya a gyerekkel, akit ámulva figyeltem, milyen aprócska, félénk és szorongó.

– Az apuka a vágyait vetíti ki a fiára, csakhogy ez rossz a gyereknek. Megpróbálja eljátszani az apa által ráruházott szerepet, de nem megy, amitől egyre nő benne a szorongás. Én azt szoktam tanácsolni az ilyen típusú szülőknek, hogy vigyék el a gyereküket egy játszóházba vagy játszótérre, üljenek le, és kitartóan figyeljék. Ne dirigálják, ne segítsék, vagy irányítsák, csak nézzék! Abból, hogy a kicsi hogyan viselkedik a többi gyerekkel, mennyire bátor vagy félénk az eszközök kipróbálásakor, rengeteget megtudhatunk róla. A nevelési módszereinket, az iskolaválasztásunkat ehhez a valódi képhez kellene igazítanunk!

– Milyen típusú iskolát válasszon az a szülő, akinek szorongásra hajlamos, konfliktuskerülő a gyermeke?

– Direkt tanácsokat nem szoktam adni, de azt szívesen elmondom, hogy ilyen esetben az a jó megoldás, ha nem iskolát, hanem tanító nénit választunk. Lehetőleg „tyúkanyót”! Ezt a szó jó értelmében mondom, mert az ilyen típusú tanító nénik nagyon tudnak szeretni, figyelnek a gyerekek tempójára, mindezzel oldják a feszültséget, a félelmet. Édesanyám ilyen tanítónő volt, és végtelenül szerették a szülők. Ha látta, hogy fáradnak a gyerekek, kiterített egy hatalmas szivacsot az osztály közepére, és megtornáztatta őket. Elfogadó szeretetével rengeteg problémás gyereket hozott helyre.

Okoskák és angyalarcú terroristák

– Őszinte hangú olvasói levelekben gyakran emlegetnek a szülők verekedős-harcias kisfiukat, meg olyan gyerekeket is, akik érettebbek a kortársaiknál. Az okoskák már ötévesen írnak, olvasnak, számolnak, érdeklődnek a biológia, a csillagászat, a fizika iránt. Velük mit kezdjenek a szülők? – kérdezem a gyermekpszichológust.

– A gyerekeim jóban vannak egy hétéves kislánnyal, de keveset tudnak vele játszani, mert alig ér rá. Jól teljesít egy erős-hajtós iskolában, közben rendszeresen edzésre jár. Ugyanis a tanulás mellett tornázik. Kiválóan bírja, vidám, harmonikus személyiség. Azért mesélek róla, mert érzékeltetni akarom, hogy a hajtós iskola és a különóra sem ördögtől való. Vannak gyerekek, akik jól érzik magukat például a két tannyelvű iskolákban, gond nélkül veszik az akadályokat. Miközben a kevésbé teljesítményközpontú, érzékenyebb kicsiknek árthat az erős terhelés. Persze ne keseredjenek el azok sem, akiknek a gyermeke hatévesen még nagyon lassú! Vannak „gepárd gyerekek”, akik ebben az életkorban még teszetoszák, alig teljesítenek, aztán kamaszkorukban megugranak.

– És a verekedős kisfiúk? Egy riportalanyom „angyalarcú terroristának” becézte a fiát, amiben nem tévedett. Az ötéves szöszke gyerek a jelenlétemben lazán belerúgott a nagymama lábába.

– Ez bizony összetett kérdés. Vajon miért lett angyalarcú terrorista? Édesanyja-édesapja is hasonló habitusú? Netán a szülőknek tetszik, hogy a srác aprócska bunyós? Találkoztam már olyan anyával, aki panaszkodott az agresszív fiára, miközben a szeméből csak úgy sütött a büszkeség: Milyen erős, férfias a fiam! A gyerek érzi a ki nem mondott elismerést, és ennek megfelelően viselkedik. A tanítónő-választásnál ilyen esetekben az a legfontosabb, hogy lehetőleg következetes pedagógushoz kerüljön a kisgyerek, akinek az értékrendje, nevelési stílusa illeszkedik a szülőéhez. Akivel egy nyelven beszél, akinek a tanácsait elfogadja. Nem hiszek abban a szülői módszerben, amikor keresnek egy őrmester típusú tanítónőt, aki majd ráncba szedi a gyereket. Nem lehet áthárítani a pedagógusra a szülő feladatait! Abban viszont hiszek, hogy az agresszivitásra hajlamos kicsiknek nagyon jót tesz, ha mihamarabb sportolni kezdenek, mert a fizikai terhelés és a megmérettetés levezeti a fölös energiákat.

A gyermeki örömök virágos kertje

Soha nem fogom elfelejteni azt a riportalanyomat, aki felnőttként is elborzadva mesélt a kisiskolai élményeiről. „A lelkemben burjánzó apró csírákat rendre kiirtották egy vidéki elit iskolában – senki sem törődött azzal, hogy mi érdekel, mi vonz, mit szeretnék kérdezni… -, mélyszántást csináltak a lelkemben, és azt vetették el, amit ők jónak tartottak”, mondta költői hasonlattal. „Még ma sem tudom elviselni, ha munka közben valaki mögém áll és figyel – folytatta indulattal -, utálok kézzel írni, miközben a számítógépemen szívesen dolgozom, és még most sem merek énekelni.”

– Kiváló ez a hasonlat – jelenti ki Baktay Zelka. – A gyermeki lét olyan, mint egy lehetőségekkel teli virágos kert. Számtalan rügykezdeménnyel, csírával. Nekünk, szülőknek az a dolgunk, hogy figyeljük, mi üti fel a fejét a kertben, mi érdekli-vonzza a gyereket. Ezért is fontos, hogy olyan tanítót válasszunk, aki hozzánk hasonlóan alakítja a kertet.

– Ha csak egyetlen tanácsot adhatnál a szülőknek az iskolaválasztással kapcsolatban, akkor mit mondanál?

– Talán azt, hogy ne úgy fogják fel a beiskolázást, mint amikor kilövünk egy nyilat. Bármilyen körültekintők vagyunk, azt nem fogjuk elérni, hogy a gyerekünket „belőjük” egy általunk jónak tartott iskolába, és akkor nincs több gondunk, meg sem áll a Nobel-díjig. Folyamatosan kell figyelnünk, segítenünk a gyerekünket, és ha csökken az érdeklődése, nem kérdez, nem mesél, csak a kötelességét teljesíti szüntelen rosszkedvben, akkor váltanunk kell. Ha nagyon figyelünk rá, akkor korrigálhatjuk az esetlegesen rossz választást is. Az iskola- vagy osztályváltás nem úri huncutság, mindenki élhet e lehetőséggel.


V. Kulcsár Ildikó írása
Nők Lapja, 2010. 03. 12.

Visits: 80