Az élmények összetartanak

Kevés ember mondhatja el magáról, hogy az ő párkapcsolatában még nem volt valamilyen kisebb-nagyobb krízis. De hogy lehet ezeket orvosolni? És ami még fontosabb, hogy lehetne ezeket megelőzni? Kérdések, melyekre a legjobban az a pszichológus házaspár tudja a választ, akik már több, mint ezer házasságot mentettek meg a saját maguk által kifejlesztett módszerrel: Baktay Zelka és Baktay Miklós.

Tapasztalatból tudom, ha a férj és a feleség egy helyen dolgozik sokkal nehezebb különválasztani a munkát és a magánéletet. Önöknek ez mennyire sikerül?

Zelka: Nem igazán van magánéletünk. Régebben az egyetemen külön tanítottunk, de egy idő után ott is inkább együtt tartottuk az óráinkat. Praxisunk kezdete óta pedig együtt dolgozunk. És tényleg, nálunk is összemosódik a kettő, de ez számunkra így jó.

Az Önök közös szakterülete a párterápia, így a rendelésen eleve négyen vesznek részt. Hogy kell ezt elképzelni?

Zelka: A párterápia esetén velünk szemben foglal helyet a pár a kanapén. Már az, ahogy leülnek, a köztük lévő távolság, hogy a hölgy hová rakja a táskáját stb. nagyon sok mindent elárul nekünk.

Miklós: De már az is, ahogy bejelentkeznek, sokatmondó számunkra. Képzelje el, mennyi információ van még egy olyan rövid telefonálásban is, hogy  „Szeretnék időpontot kérni! –  Igen, mikorra? – Nekem mindegy. – Jó. És a párjának? – Jaj, tényleg!

Hányszor kell ellátogatnia Önökhöz egy házaspárnak, ha a Baktay-módszerrel szeretnék működőképesebbé tenni a kapcsolatukat?

Zelka: Abban az esetben, ha a házaspár egy konkrét problémával keres meg minket, általában négyüléses terápia elég ahhoz, hogy átlendítsük őket a krízisen. Az első találkozás négyesben történik, ilyenkor kapunk egy összképet arról, hogy a házastársak miképpen viszonyulnak egymáshoz, hogy látják a helyzetet. Ezt követően kétszer találkozunk velük felváltva, majd ismét közösen. Mire eljutunk idáig, általában már megtaláljuk a problémájukra a megoldást. Ez viszont csak a konkrét problémák megoldása esetére jellemző.

Mi történik abban az esetben, ha egy házaspár, érzi, tapasztalja, hogy valami gond van, elbeszélnek egymás mellett, nem jól kommunikálnak egymás felé, miközben fogalmuk sincs róla miben gyökerezik a köztük lévő konfliktus? Ilyenkor elkezdenek mindkét félnél „leásni” a lélek mélyére?

Miklós: Az újgenerációs pszichológia, amit mi követünk, már nem a múlt felé fordul, nem a régi sérelmekben vájkálunk, hanem a jövőkép felépítését tartjuk fontosnak. Ezért ilyen esetben inkább a megfelelő, pozitív kommunikációra tanítjuk meg őket.

Zelka: A múltról csak annyit beszélünk, hogy ki miben jó, kinek milyen képességei vannak, milyenek a családi mintái, milyen értékeket hozott magával, hogy tudjuk, mire lehet építeni.  Ezek alapvetően azért érdekelnek minket, mert ebből tudjuk milyen erőforrásaik vannak a probléma megoldásához.

A szerelmi házasságok, vagy a lassan kialakuló, hosszú kapcsolatból kötetett házasságok vannak jobban kitéve a párkapcsolati kríziseknek?

Zelka: A nagy szerelemben mindig nagy a kockázat, mert ott egyfajta érzelmi túlfűtöttség van. Az egyik fél fejében megszületik egy forgatókönyv, és elvárja a másiktól, hogy azt játssza el. És ha eljátssza, akkor élethosszig boldogan élnek, ha viszont a másiknak nem passzol a főszereplő szövegkönyve, akkor boldogtalanná válnak mindketten. Nagy a kockázat. Amikor lassan alakulnak ki az érzelmek, több idő jut arra, hogy megismerjük a másikat. És pont ez a csapda benne. Mert az ember azt gondolja, jól ismeri a másikat, nem érheti meglepetés. Csakhogy az ember folyamatosan változik egyéni és párkapcsolati élete során. Elég, ha jön mondjuk egy munkahelyi krízis, vagy az egyik fél belefog egy vállalkozásba ami nagyon felfut, sikeressé válik, és ettől ő maga is megváltozik. Mindkettőben van kockázat, csak más okból.

Az azért érdekes dolog, hogy amikor az egyik fél sikeressé válik a munkájában, az közös örömforrás helyett inkább konfliktusforrásként jelenik meg a párkapcsolaton belül.

Miklós: Ilyenkor azt szoktuk tanácsolni, hogy a másik is legyen sikeres. Ha valakinek sikere lesz egy területen, akkor biztos, hogy megvan az a képessége, hogy együttműködjön a párjával, és valamilyen szinten ebbe őt is bevonja. Ez az alap. Mert ha külön területen sikeresek, akkor versengés alakul ki, és az nagyon rombolja a párkapcsolatot. Egyébként az, hogy milyen területen alakul ki a vetélkedés teljesen mindegy. Lehet az gyereknevelés, üzleti élet, szépség, a végeredmény ugyanaz, teljesen elmennek egymás mellett. Mert a párkapcsolat alapja az együttműködés.

Zelka: Az ideális az, ha a siker közös. Ez úgy is lehet közös, ha az egyik fél a háttérmunkát csinálja, vagy valami más módon vesz részt a másik munkájának a támogatásában. Ha az egyik nem tud a másik munkájáról, nem lát bele, csak annyit, hogy reggel elmegy este meg visszajön, és úgy lesz sikeres, akkor az bizony már nem négyüléses terápia lesz.

Egyre több a szakmájában sikeres nő, és ezt nem mindegyik férfi viseli jól.

Zelka: Ez többnyire akkor van így, ha a nő férfiszerepben válik sikeressé. Ha női szerepben, akkor az általában nem szokott versengéshez vezetni. De ha mondjuk, üzletasszonyként sok pénzt keres, azt nehezen viselik a férjek.

Miklós: A pszichológiai siker egyébként sokkal tágabb kategória. Az azt jelenti, hogy az ember képes belekerülni a jelen élvezetébe a flowba. És mivel ez a tudattalan állapota, általában kevés köze van a pénzhez, vagy az elismeréshez.

A flow állapotában viszont az ember nem foglalkozik a külvilággal, a házastársával, teljesen belefelejtkezik abba amit csinál, és minden más mellékvágányra kerül. Ez sokat árthat a kapcsolatnak.

Miklós: Igen. A flow megélése viszont nagyon sokat jelent. Ezért is találtuk ki mi azt, hogy a párkapcsolat gazdagítási tréningjeinken közös élményekkel, – ami valójában nem más, mint egy közös flow – erősítjük meg a krízisben lévő házasságokat.   Ezt azonban nem szabad összetéveszteni az együtt töltött idővel, mert az az érzés, amit igazán élményként tarthatunk számon, sokszor csak 7-8 másodpercig tart. Egy pillanat az egész.

Hogy működik ez a gyakorlatban?

Zelka: A három-ötnapos párkapcsolat-gazdagítási tréningjeinkre már mindenki úgy érkezik, hogy előre kitalál magának egy teljesen más identitást, mint a valós, ami mellett mindvégig ki kell tartania.  Ezzel egyrészt védve vannak a személyiségi jogai, másrészt kénytelen kilépni abból a szerepből, amibe már belecsontosodott. Mondjuk a gyógyszerésznő kitalálja hogy eladó, és a gyógyszerkutató férj kerékpár forgalmazóként mutatkozik be stb. És így „új emberként” olyan játékos feladatokat kell végrehajtaniuk, ami közös élményszerzéshez vezet.

De attól, hogy valaki más „bőrébe” bújik, személyiségének alapvető vonásai még nem változnak meg. Aki mondjuk lobbanékony informatikusként, nem biztos, hogy szakácsként kezes báránnyá változik.

Miklós: Természetesen a személyiség nem változik, ez nem is cél, mi csupán a viselkedésminták, és a kommunikációs módok megváltoztatására törekszünk. Az élményterápiánál fantasztikus érzés, hogy ha átviszünk valakit egy teljesen más helyzetbe, akkor másképpen fog viselkedni, és ha másképpen viselkedik, akkor okafogyottá válnak azok a konfliktusok, amelyek a valós szerepeikben mérgezik a kapcsolatukat. Konkrétan szakácsjátékunk volt is. A napi ügyeletes párnak meg kellett főzni az ebédet úgy, hogy közben nem szólalhattak meg.

Ezek szerint a házassági konfliktusok megoldására nem a legjobb módszer a „gyere beszéljük meg”?

Miklós: Ezzel az a gond, hogy rövid idő után az is előjön, aminek nem kellene. És a konfliktus csak még jobban elmélyül.

Zelka: Az üljünk le és beszéljük meg egymással, az ugye egy olyan érzelmi állapot, amikor azt a fonalat mozgatjuk, hogy mi az, ami nem jó. Általában a beszélnünk kell kifejezésen az emberek többsége azt érti, hogy jön  a fekete leves, és most kapok a fejemre. Eleve utálják az egészet. Ami igazából megoldja a konfliktusokat az a cselekvés, tehát ha elkezdünk valamit másként csinálni. Ha elmondjuk mi az, ami rossz, vagy fáj, attól semmi sem változik, csak kihangosítottuk az érzelmeinket. Mindig arra kell fókuszálnunk, hogy mi az amit szeretnénk. Arra kérlek..azt szeretném… ez is egyfajta kommunikáció, csak a beszéljük meg-nél sokkal inkább egymásra hangolt állapot.

Ezek szerint a boldog házasság titka, hogy minél több közös élményt gyűjtsünk be?

Zelka: Pontosan. De azért ez nem annyira egyszerű, hiszen azt nehéz megmondani, hogy melyik programból lesz élmény. Lehet, hogy egy megszokott cselekedetünkből, mint mondjuk a közös kutyasétáltatás valami miatt, egyszer csak élmény lesz. Az élményszerzést nem lehet tudatosan megtervezni. Az élmény lényege, hogy van benne fiziológiás változás is. A flow.

A közös élményeken kívül, még mi kell a boldog párkapcsolathoz?

Miklós: A szilárd lábakon álló kapcsolatot a hokedlihez szoktuk hasonlítani. Ha ezek közül bármelyik is kiesik, a kapcsolat felborul. Az első láb, az érintés, aminek a szex komoly összetevője. De ide soroljuk a szemkontaktust, a spontán érintéseket, a kontaktuskeresést, a „csak” neki szóló hangot. Ahol ez nincs, ott azt mondjuk, hogy megszűnt a párkapcsolat. Ha mégis együtt maradnak, akkor már csak szülőként, egyfajta gyereknevelő kft-ként együttműködve. Egyébként érdekes, hogy ezek a párok, akik csak a gyerek miatt vannak együtt, ha békességben elválnak sokkal jobb szülővé válnak, mert lemegy róluk a párkapcsolati feszültség, a férj-feleség elégedetlenkedése.  A második láb a társas, ami alatt azt értjük, hogy gyakran és tudatosan jelennek meg mások előtt házaspárként, jelezve, „mi összetartozunk”. Itt fontos, hogy cserébe olyan visszajelzéseket kapjanak, miszerint elfogadják őket összetartozóként. Nagyon sok házasság borul fel amiatt, hogy valamelyikük családjában nem fogadják el a másikat, és ez egy lojalitáskonfliktushoz vezet. A harmadik láb a megélhetés. Itt, ami lényeges, az az, hogy mindketten érezzék, részt vesznek ennek a biztosításában.  A negyedik terület a gondoskodás, vagyis a szülői együttműködés. De mivel a gyerek rövid ideig, tizenöt-húsz évig van jelen a szülők életében, fontos, hogy utána is közösen gondoskodjanak valamiről. Legyen az szőlő, kert vagy akár házi kedvenc.   

Melyek azok az életszakaszok, ahol a leggyakrabban alakulnak ki komoly krízisek?

Miklós: Mindegyiknek megvan a maga veszélye.  A legelső a párkapcsolat kialakulásának az időszaka, 10-ből 9 már akkor elvetél. Ezt követi az összecsiszolódó időszak. A következő a gyerekszületés, akkor úgy a házasságok fele kirostálódik.

Zelka: A gyerek születésekor derül ki egyébként az is, hogy kapcsolaton belül ki a sebezhetőbb. Előtte nagyjából arányosak az erőviszonyok, de ahogy megérkezik a kisbaba, az anyuka vele kerül egységbe, az apuka pedig háttérbe szorul.  Ezért a külvilág felé kitetté válnak. Ilyenkor bármiféle kedvesség, odafigyelés esetén könnyebben bemozdulnak. A kisgyerekes apukákat egyébként is gyakran megszokták környékezni a kolléganők. Ez a kitettség viszont a nőknél akkor figyelhető meg, amikor kijönnek a kiszolgáltatottságból és visszamennek dolgozni, és ismét felnőtt sikeres nőként kezelik őket.

Hogy a gyermek megszületése után ne gyengüljön a párkapcsolat, milyen gyakran ajánlott félretenni a szülői szerepeket és férj-feleségként szervezni közös programot?

Zelka: Folyamatosan. Akár hetente, hiszen a párkapcsolat az a boltív, ami fenntartja az egész családot. Ha ezt hagyjuk kipotyogni, akkor a család nem fog működni. Ezt úgy is hívjuk randizás. A lényeg, hogy találkozzanak valami új helyen, csináljanak valami új dolgot, akár lógassák a lábukat egy szökőkútba. A moziba, színházba menés azért nem ideális, mert ott nem egymásra figyelnek az emberek. A randizásban, meg van valami izgalmas.

Miklós: De néha az élményszerzés teljesen spontán jön. Velünk megesett, hogy elmentünk lakatot venni, és akkor én mondtam valami félreérthetőt, mire Zelka azonnal vette a lapot, és a végére olyan összeszokottan hülyültünk, hogy az eladók csak néztek. A mai napig emlékszünk erre az élményre. Egyébként a legjobb, ha idegen helyen próbáljuk, ahol tudunk felszabadultan viselkedni.

Ahogy így Önöket hallgatom, egyre inkább úgy látom, hogy a jó partnerkapcsolat rengeteg „munkával” jár.

Miklós: Igen ez így van. De tudja, hogy egy válás mennyi munkát igényel? Egyébként azt hiszem, hogy pont ez a kulcsmondat. A párkapcsolaton folyamatosan dolgozni kell. Karban kell tartani, mint egy nádtetőt.

Csak valahogy a mai fogyasztói társadalom embere nem nagyon akar javítgatni, toldozni-foldozni, ha valami nem működik, inkább lecseréli azt.

Miklós: Régen a cipőt is foltozták meg a tévét is javították, most a lecserélős időszak van.

Zelka: Más teljesen a szemlélet. Ahogy az emberek kidobják a régi tévét, kenyérsütőt, mert nem éri megjavíttatni, úgy a megromlott kapcsolatokat sem igen akarják javítgatni. De nem egyszer, főleg a nők, nem is annyira akarnak válni. Csak rá akarnak ijeszteni a férfira, az meg azonnal belemegy, és már nincs visszaút.

Lehet, hogy ilyenkor már látják a lelki szemeik előtt a fiatalabb, attraktívabb nőt.

Miklós: Ennek a fő oka, hogy manapság nagyon sokat számít a státusz. A férfiak számára mindig is a biológiailag nemzőképes nő volt a vonzó. A nőkben pedig evolúciósan az működik, hogy olyan férfit válasszanak, akinek jó a genetikai állománya, és hogy biztonsággal feltudja vállalni a gyereket.  Ezért most egy negyvenéves jól szituált férfi sokkal vonzóbb tud lenni, mint egy húsz éves, akinek bizonytalan az élethelyzete.

Egyébként ezek a házasságok mennyire tartósak?

Miklós: Ezt így megmondani nem lehet. Az viszont tény, hogy ha a feleség fiatalabb a férfi szorong. Fél, elhódítják tőle. Csak folyamatos munkával, a párkapcsolat gazdagításával lehet fenntartani ezeket a kapcsolatokat.

Zelka: Mert, ha sok szálon kötődünk egymáshoz, akkor az egy nagy rendszer. Míg az, hogy valaki jobban néz ki a párunknál, csak egy szempont. Ha valakihez egy csomó dolog miatt kötődöm, rengeteg közös élmény köt össze vele, akkor ezzel nagyon nehéz versenyezni. A feleség a gyerekekkel együtt fantasztikus vonzerővel bír, és ez egy csomó házasságot akadályoz meg a felbomlásban. Ezért szoktak a szeretők arra panaszkodni, hogy a férfi nehezen szánja rá magát a költözésre.  Válások esetén azonban gyakran látjuk azt, hogy pont a nő volt az, aki keveset tett a kapcsolatért. 

Lehet, hogy a sok kapcsolati krízis mögött az húzódik meg, hogy az ember nem is teremtetett arra, hogy élete végéig testileg-lelkileg monogám legyen?

Miklós: Ha az emberek, mondjuk tíz évre kötnének házassági szerződést, az egy önbeteljesítő jóslat lenne. Nagyon nehéz lenne úgy élni, hogy ne befolyásolja a kapcsolatot a tudat, úgyis véget ér. Amellett nagyon nehéz meghatározni pontosan azt, hogy melyik párkapcsolati ciklus hozza el a legtöbb nehézséget. Egy párkapcsolat olyan, mint egy növény. Az első ciklus, amikor még csak kis hajtás, van egy következő, amikor levelet bont, majd gyümölcsöt hoz ( gyerek) , aztán kiterebélyesedik a lombja, mert már sok területen vagyunk együtt. Van egy organikus fejlődés. A másik véglet a katolicista, mert abban nem kell tenni a házasságért.

Zelka: Ha katolikus értékrend keretében élnek mindketten, akkor jó, de ha nem, akkor egy hatalmas nagy kockázat. Egyébként az evolúció során a génállományunkba nagyon sok viselkedésminta beíródott. Az embernek a monogámiára is ugyanúgy van génje, viselkedésmintája, meg a bigámiára is, és katarzis vagy trauma hatására át tud kapcsolni. Látunk olyat, aki sok-sok éven keresztül monogám volt, és akkor valami hatására átkapcsolt poligámra. De ez működik fordítva is,  ha valaki megtalálja azt a nőt-férfit, akiben valami más van, mint az előző partnereiben. Valami katarzis vagy trauma hatására bekapcsol.

Miklós: Egyébként 1150 esetnél tartunk és nagyon más az általunk megtapasztalt valóság, mint amit a média közvetít. Nem sokkal korábban kezdődik a nemi élet, mint száz évvel ezelőtt, nem sokkal több partnere van az embereknek, mint ötven évvel ezelőtt és nagyon sok a valóban monogám párkapcsolat. A konfliktusoknak a „megszaporodása” pedig azért van, mert az emberek beszélnek róla, mernek segítséget kérni.

Zelka: Meg gyakran olyan információk is visszakerülnek a kapcsolatba, amelyeknek nem kellene. Az egyik legcsúnyább dolog, amikor mondjuk valakinek egy szolgálati úton, spiccesen becsúszik egy kaland. Soha az életben nem fog és nem is akar az illetővel találkozni, túl lehetne rajta,  ehelyett hazamegy és nagy bűnbánóan odaadja ezt a csomagot a párjának. Ahogy egy növényre sem aggatunk köveket, nem terheljük le, úgy a kapcsolatokat sem szabad.

Ezek szerint egy házasságon belül lehetnek kis titkaink?

Miklós: Kell, hogy legyen. Az, ha mindent megosztunk egymással kész katasztrófa. Fontos, hogy meghúzzuk a határt, álmok, kósza gondolatok – amiről nem tehetünk- és a tettek közt.  Ne akarjuk lerombolni azt, amink van, inkább építsük tovább. Élményekkel.

Jankovic Nóra, Új Nő

HBO Terápia

Nézzük az HBO Terápia című sorozatának premierjét. Nagy tétje van a számunkra: hogyan ítélnek meg minket ezután a médiában. Fellélegzünk. Ez a kanapé már nem az a kanapé, amelynél egy őrült analitikus szunyókál. Ez a pszichológus már messze van a szokásos neurotikus bolondtól, akinek több a baja, mint a pácienseinek. Próbálgatjuk az új klisét, nézegetjük magunkat a tükörben, hogyan áll az új egyenruha.

Hitetlenkedve szurkolunk a Terápiának. A lelkünk mélyén azt gondoljuk, sokkal könnyebb a Marson kavicsot találni, a gyorsítóban bozont előállítani, mint megmutatni egy mindennapi terápiás ülést. Az ok hasonló, mint a mikrofizikában a határozatlansági reláció. A megfigyelő puszta jelenléte megváltoztatja a megfigyelt eseményt. A terápia esetében az a helyzet, hogy a megfigyelő gyökeresen megváltoztatja a terapeuta viselkedését. A kliensét is, csak hát ugye ettől még lehet terápia, hiszen a kliens viselkedését változtatja. A kliens viselkedésének változását akkor is megfigyelhetjük, ha figyeljük a terápiát, hiszen legfeljebb annyi változik, hogy a terapeuta mást és máshogy ér el a megfigyelő jelenlétében, mint jelenléte nélkül.

A Terápiát nézve az az érzésünk, az HBO profizmusa is beleszaladt abba az egyszerű ténybe, hogy a terápia olyan speciális játszma, amelyben a terapeuta és a kliens vesznek részt. Mindkettőjüknek kettős tudatuk van, ezt váltogatják. A terapeuta belehelyezkedik a terapeuta szerepbe, igyekszik magánéletét, személyes érzelmeit, indulatait, saját meggyőződéseit, értékrendjét háttérben tartani. Minél jobban felülkerekedik ezeken a tudatos, sőt, tudattalan megnyilvánulásain, annál profibb. Terapeutaként igyekszik beleélni magát kliense világába, megérteni hiedelmeinek okát, feltárni eredeti jószándékát. A kliens egyrészt ismeri, érti a terápiás szabályokat és elfogadja a terapeuta szerepét, másrészt – tudattalanul – mégiscsak igyekszik dekódolni a terapeuta viselkedését, figyelni a kommunikáció háttér-üzeneteire, a terapeuta tudattalanjára. Minél inkább elfojtottak ezek a jelek, annál izgalmasabb a játszma.

Azért képtelenség, hogy egy rendezett jelenet hűen visszaadja ezt terapeuta-kliens a játszmát, mert a színész eleve kettős tudatállapotban van. Magánéletét, személyes érzelmeit, indulatait, saját meggyőződéseit, értékrendjét háttérben tartja, miközben színészként belehelyezkedik a terapeuta szerepbe. Igyekszik beleélni magát a terapeuta világába, megérteni hiedelmeinek okát, feltárni eredeti jószándékát. Ezen belül már képtelenség hitelesen lehorgonyozni a terapeuta szerepkonfliktus újabb kettősségét: a magánembert, aki belehelyezkedik a terapeuta szerepbe, miközben igyekszik magánéletét, személyes érzelmeit, indulatait, saját meggyőződéseit, értékrendjét háttérben tartani.

Ott forog bennünk, hogy akkor most Mácsai azért süti le a szemét, mert a rendező ezt kérte, vagy mert Marozsán Erika úgy nézett rá, vagy mert éppen Dargay Andrást játssza és a terapeuta figura bajban van Laura indulatáttételével, vagy azért, mert érzi Laura szerelmét, csak nem tud mit kezdeni vele Andrásként, és bebújik a terápia szabályai mögé. Vagy egy ötödik, hatodik, ki tudja hányadik okból egyszerűen azt mondta neki a rendező: „Na, itt süsd le a szemed, Palikám!”.

Persze, azért írunk a Terápiáról, mert azt gondoljuk, ez az eddigi legjobb alkalom arra, hogy megmutassuk, milyen is a terapeuta szemlélet. Nézzük így a Terápiát. Azt látjuk, hogy egy krízisben lévő hölgyet játszó ismert színész előad egy jelenetet egy pszichológust játszó színésszel, aki mellesleg valóban pszichológus is. Látjuk, hogy szerepében a hölgynek nagy a mozgásszabadsága, hiszen nem kell védenie saját személyes integritását, nem kell őriznie szakmai identitását. Viszont szinte szabadon benyomulhat a férfi területeire. Még a szőnyegére is hányhat, a szabályok ezt is megengednék. Ehet a fogkréméből, levadászhatja a feleségét. Mit tehet a férfi? Terápiás szabályokra hivatkozik, amelyek azonban semmit sem oldanak meg a helyzetből, amely éppen a terápiás szabályok ellenére jött létre. Hiszen a hölgy ignorálja őket. Mi több: a hölgy krízise tovább mélyül azáltal, hogy olyan szabályok keretrendszerében találkozik a férfivel, amelyeket éppen a krízis feloldása érdekében fogadtak el együtt. A hölgynek akkor a mozgásszabadsága, hogy nagy érzelmi skálán libbenhet ide-oda, hirtelen hangnemet válthat, csupa szín és élet, sőt, magasan a férfi fölé nő. Abban a helyzetben, amelyben Ő van, szinte betegesen magabiztos.

A puszta interakciókat szemlélve, a képernyőn látott dialógust figyelve, a játszmát a terápiás kereten kívül értékelve, pontosan azt látjuk, ami egy skizoid személyiségzavaros férfi és egy erősen nárcisztikus hölgy között játszódik le: A férfi alig mutatja ki érzelmeit, simulékony udvariassággal viselkedik a hölggyel. Mellesleg fontosak számára a könyvek és a természeti környezet, de a legjobban magában szeret lenni, nagy teher számára a társaság. Autonóm és autokrata, nem érez fájdalmat, megbántottságot. A nárcisztikusságot talán kár is részletezni. És felesleges is, hiszen a helyzetet végül is a férfi határozza meg, és a skizoid személyiségzavarra jellemző viselkedés gyakran hív elő énvédelemként nárcisztikus reakciókat. Másik lehetőségként a hölgy lelki bántalmazásként élhetné meg a férfi elutasító viselkedését.

Ha még egy kicsit hátrébb lépünk, azt fogjuk látni, hogy a Terápia első egyéni terápiájába legalább három párkapcsolati konfliktus beleszorult: terapeuta és páciense, terapeuta és felesége, páciens és vőlegénye. Ez felveti a kérdést: van-e, lehetséges-e egyáltalán egyéni terápia? Már Freud és Breuer híres első esete is párkapcsolati konfliktuson alapult.

Mi azt látjuk: aki egyedül jön hozzánk, az is párkapcsolati gonddal jön. Vagy azért, mert nincs jól működő párkapcsolata, vagy azért, mert nincs párkapcsolata. Ha más gonddal jönne, és jól működő párkapcsolata lenne, azonnal erőforrásként vonná(nk) be a párját a krízis oldásába.

Ami tehát a Terápiában történik, az korántsem véletlen. A terápia egy speciális emberi játszma, amelyben törvényszerűen merül fel a párkapcsolat kérdése. Márpedig, ha ez így van, akkor érdemes fordítani egyet a dolgon: kezdjük a párkapcsolattal, mielőtt bármit mondunk az egyénről. Még sarkosabban: énünk kapcsolatok rendszerében létezik. Énünk gazdagítása végeredményben kapcsolataink gazdagítása. Ennek legjobb eszköze az élmény.

Amikor a stáb tagjai jártak nálunk „terepen”, olvasott operett-problémát adva elő, igyekeztünk megértetni, hogy a bulvárlapok diagnózisait azért nehéz reprodukálni, mert a lelki zavar társas természetű, akárcsak a terápia. Akkor tudunk rajta túllépni, ha a játszmát együttműködéssé alakítjuk, ha az együttlét közös élmény. Akár terapeuta-páciens, akár párkapcsolati-, akár terapeuta-páciens-párkapcsolati- az együttműködés.

Végeredményben az HBO-n futó Terápia című sorozat megtekintése is lehet olyan közös élmény, mely erősíti a közös identitást, ezért érdemes megnézni. Ha lehet, együtt tegyék.

A lényeg: ez a kanapé már nem az a kanapé. Ez a terapeuta már túlléphet a módosult Mórickán, aki nagyjából mindenről “ARRA” kanyarodik. Aki nem szexelhet azzal, akivel szeretne, nem tud azzal, aki szeretne vele és csak azzal tud, aki nem szereti. Emberibb gyarlósága: kihozza a gonosz mágus szerepéből, így a Terápia megnyitja az utat egy felvilágosult terápia felé, amely kreatív, alkotó folyamat, a résztvevők egyenrangú és együttműködő emberek.

Gyógyítsd meg a kapcsolatod!

A párkapcsolat közös ügy, ha felüti fejét a válság, mégis előszeretettel mutogatunk a másikra. A párterápia sokszor az utolsó esély, ám közel sem olyan vérmes és zsigerekig boncolgató módszer, mint amilyennek a legtöbben tudni véljük. A jó terápia ugyanis nem a problémákra fókuszál, hanem azt igyekszik feltárni, mit tehetünk azért, hogy újra örülni tudjunk a párunknak!

Napjaink divatos sorozatai szinte legalizálják a párkapcsolati összeomlást. Azt sugallják felénk, legyünk bár született feleségek vagy karrierünkben sikeres ex-szinglik, rendjén van, ha pocsékul érezzük magunkat a társunk mellett. Ha a szerelmi életünkben akadályokba ütközünk, mintha az életünk más területein jellemző tudatosság szögre akasztódna, ehelyett esetlenül és tehetetlenül, máskor bosszúsan és kiábrándultan szemléljük, ahogyan a hallgatás és az egyre növekvő feszültség falakat húz közénk és a párunk közé.

A terápia reményt ad
Egyébként is – segítséget kérni ciki, legalább is a közfelfogás szerint. Ha ketten nem boldogulunk egyazon problémával, az még kellemetlenebb. Ráadásul a párterápiát gyakorta úgy mutatják be, mintha a családi szennyes kiteregetéséről, vérre menő vitákról, egymás földbe döngöléséről szól.
Tény, hogy a terápia nem gyógyítja be varázsütésre kapcsolatunk sebeit és horzsolásait. A sikeres végkifejlet kitartó munka eredménye, hiszen a klasszikus, dinamikus (rövid) terápia 10 találkozásból áll. Mondjuk ki, a kapcsolatmentés kemény meló. Ugyanakkor szakember segítségét kérni érett gondolkodásra vall. Változni, változtatni akarásra. Még pislákoló érzelmekre. A közös jövőbe vetett reményre.
A párterapeuta tulajdonképpen elfogulatlan szemlélője kapcsolati válságunknak. Ő lesz a harmadik szemünk, aki ráébreszt minket arra, miért érdemes küzdenünk. Egy biztos: rajta kívül két ember kell hozzá. Nő és férfi. Meg egy tandembicikli és egy kis játékosság. Hogy az utóbbiak miért? Mindjárt kiderül…

A fecsegő felszín és ami mögötte van
Baktay Zelka és Miklós párterapeuták nem csak együtt dolgoznak, az életben is egy párt alkotnak 13 éve. Fél szavakból is értik egymást. Az ő módszerükben négy találkozó követi egymást. Az elsőn és az utolsón négyesben beszélgetnek, a két köztesen pedig Zelka a férjjel, Miklós a feleséggel foglalkozik. Állítják, hogy ennek a felépítésnek számtalan előnye van. Például kiküszöbölhető, hogy a férfiterapeuta a férfi pácienssel szimpatizáljon, az ő egóját pumpálja, ahogy a rivalizálás sincs. Vannak azonban témák, amelyeket nem bírnának el a közös találkozók (például ki vallana be szívesen a férje előtt egy régi szeretőt?), ezekről egyéniben beszélgetnek, ám mindez visszaforgatódik a „közösbe”. Amíg a négyes találkozókon egyikük beszélget és beszéltet, a másikuk „szkenneli” a párt. És mindaz amit lát, lényegesebb az elhangzott szavaknál, hiszen a fecsegő felszín csak az összhatás 7 százaléka.
„Igazán a testbeszédük árulkodik kettejük viszonyáról. Ahogy egymásra néznek, ahogy egymáshoz érnek, ahogy ülnek egymás mellett – magyarázza Miklós. – Ami közös bennük, hogy mindketten bűntudattal, hibaérzettel érkeznek. Ám mi ahelyett, hogy a hibákat keresnénk, azt nézzük meg, mit tehetnek a kapcsolatukért? Mi lehet közös a jövőképükben és milyen közös élményekkel gazdagíthatják a kapcsolatot a következő ülésünkig?”
Utóbbiról eszembe jut egy korábbi interjúnk, amikor Zelka lelkesen mesélte, hogy az egyik párjuk – a terápia részeként – éppen dinnyét készül árulni az egyik hipermarket parkolójában. Azt kapták ugyanis házi feladatnak, hogy ötöljenek ki egy gyerekes csínyt, és vigyék is véghez egy héten belül.

A segítségkéréshez is bátorság kell!
Visszatérve a filmek riasztó terápiás jeleneteire, a valóságban rossz helyen kopogtatunk, ha a terapeuta azonnal azt feszegeti, mi a baj a párunkkal? A jó szakember mindig egyensúlyra törekszik. Azon van, hogy erősítse a kapcsolat identitását és nem célja, hogy a rendelője harci színtérré változzon.
Szakértőink szerint az elhatározást nehezen hozzák meg a párok, a kezdő lépés megtételét hónapokig érlelik, közben újabb és újabb esélyeket adva maguknak. Könnyebben kérnek segítséget azok, akiknek a körülményeikből adódnak a problémáik, például az egyik fél nagyon szeretne házasodni. Jóval nehezebb ügy, ha a személyiségük okozza az ütközéseket, ilyenkor sokkal mélyebben kell keresni a probléma gyökerét, hiszen gyakran a származási család működési problémái okozzák a gondokat.
„A közfelfogással ellentétben sokkal inkább azok járnak párterápiára, akik magabiztosabbak az átlagnál. A segítségkéréshez ugyanis bátorság kell! – hangsúlyozza Baktay Miklós. – A párterápia abban segít, hogy mind a négy párkapcsolati dimenzióban (lásd keretes anyagunkat) megtanuljanak együttműködni. Hogy meglássák, miben jók együtt és képesek legyenek ezeket az értékeket használni. A problémák természetesek, nem szabad tőlük megriadni! A boldog együttlét azonban csak akkor valósulhat meg, ha még vannak közös álmok. Nem az a kérdés, összeillünk-e, mert ez mindig attól függ, milyen szerepben vagyunk éppen. Valamiben jók vagyunk együtt, valamiben nem. És ez így van rendjén.”

Egyedül nem megy?
„Hiába ismerjük külön-külön a feleket, nem tudhatjuk, hogyan fognak működni együtt a kapcsolatban. Ha csak az egyik fél kér segítséget, a partner szempontjaival senki nem foglalkozik. Olyan ez, mintha ügyvédet fogadnánk, aki csak a mi érdekeinket veszi figyelembe, a mi egónkat pumpálja. A egójában felpumpált feleket úgy kell elképzelnünk, mint két labdát, akik csak kicsiny felületen tudnak érintkezni. Ahhoz, hogy együtt tudjanak működni, mindkettőjüknek le kell kissé eresztenie – magyarázza Zelka, aki szerint a szakmailag korrekt megoldás mindenképpen az elmaradó fél bevonása a terápiába. Enélkül számolni kell azzal, hogy a terápiás munkát vállaló fél változása megjósolhatatlan hatással lesz a kapcsolatra. Hiszen nem biztos, hogy a vörös dögössé változó feleség a férjének tetszeni fog. Előfordulhat, hogy ami az egyiknek öröm, a másiknak árulás.”

Néha az elválásban segít
Lehet, hogy az egyik félben már megérett az elhatározás, a másik viszont még hezitál, vagy viszolyog az egésztől. „Amennyiben a partnerünk nem tűnik fogékonynak, érdemes először egyedül elmenni és a terapeutával kidolgozni a partner bevonására vonatkozó stratégiát – javasolják szakértőink. – A másik ócsárlása és fenyegetése azonban semmiképpen sem célravezető! A párkapcsolat közös ügy, hiszen tandemezni sem lehet úgy, ha a másik nem teker. Ha a partner elzárkózik a terápiától, még nem jelenti azt, hogy nem fontos neki a kapcsolat. Leginkább azzal vezethetjük rá részvétele fontosságára, ha azt közvetítjük felé, hogy nekünk van szükségünk a terápiára és így az ő segítségére is.”
A másik végletet a terapeuták álmaiként emlegetett YAVIS (Young Attractive Verbal Intelligent Successful) párok jelentik. Fiatal, vonzó, jól beszélő, intelligens és sikeres kliensek. Ez a réteg már elég magabiztos ahhoz, hogy szolgáltatásokat vegyen igénybe, és kövesse a világból felé áradó trendeket. Tudja, hogy a párkapcsolatra éppúgy gyúrni kell, mint a vádlira. „Ha náluk valami megakad, gyors és hatékony megoldást keresnek, így könnyedén megkezdik a párterápiát. Ugyanakkor sok közöttük a nárcisztikus alkat, aki partnerét lelkileg bántalmazott állapotban tartja, miközben önmagával szemben elfogult – taglalja Baktay Miklós. – Nem könnyű velük együttműködni, hiszen nehezen látják be, ha nekik is változtatniuk kell. Szintén zsákutcába juthat a terápia, ha a jövőképben már megvetette lábát egy harmadik személy. Ilyenkor párterápia a békés elválást segítheti, főként, ha egy szülőpárról van szó, akiknek a közös gyerek(ek) további sorsáról is dönteniük kell. A harmadik meddő eset pedig az, amikor a felek között már izzik a gyűlölet. Ebben az esetben egyfajta bírói funkció betöltését valamint önigazolást várnak tőlünk, ami nekünk nem feladatunk, így ilyenkor sem hozhat megoldást a párterápia.”

Tévhitek a párterápiáról

  1. Egymás szennyesét teregetik ki a felek. A párterápia lényege a közös jövőkép, a közös identitás és az együttműködés kialakítása. A terapeuták azon vannak, hogy segítség a párt abban, hogy a körülmények alapján megértsék egymás viselkedését.
  2. Párterápiára csak az megy, aki képtelen megbirkózni a gondjaival. A párkapcsolaton folyamatosan dolgozni kell, különösen életciklus-váltások idején. Az USA-ban bevett dolog a párkapcsolatra felkészítés és a párkapcsolat gazdagítás.
  3. Csak akkor lehet hatásos, ha mindkét fél egyformán akarja. A terapeuta feladata, hogy a passzív felet is bevonja. Aki “el akarja vinni” a másikat, annak érdemes felvállalni, hogy miatta van szükség a terápiára, neki van szüksége segítségre, külsőre és a párjáéra. A terápia úgyis feltárja a helyzetet!
  4. Minden esetben megmenti a kapcsolatot. Ha a pár egyik tagja már mással alakított ki közös jövőképet, közös identitást és jó együttműködést ezek érdekében, akkor inkább az új kapcsolatra érdemes fordítani az erőforrásokat.
  5. A terápia során kiderül, kinek van igaza. A pszichológia a tudattalannal foglalkozik, az igazságszolgáltatás és a bűnöktől feloldozás más szakmák feladata!

Régi és új
Enikő és Miklós – látszólag – úgy éltek, mint a mesében. Ám a csinos fiatalasszony, aki otthon volt kétéves kislányukkal, egyre féltékenyebb lett a gyakran távol lévő férj egyik munkatársnőjére. Eközben a férfi elhanyagoltnak érezte magát a kisgyerek mellett, és az otthoni feszültség szinte beletaszította a „gyanús” kollegina karjaiba. Ezzel egy időben Enikőnek egy görög üzletember udvarolgatott. Addig vádolták egymást hűtlenséggel, hogy végül maguk is félreléptek. Szerették volna menteni a kapcsolatot, ezért ebben az időszakban felkeresték a párteraputákat, akik igyekeztek megmutatni azokat a körülményeket, amelyek még vonzóvá tehetik őket egymás szemében, valamint próbálták csökkenteni a családjuktól érkező negatív hangokat. A terapeutáktól tudták meg azt is, hogy a párjuk még nyitott az újrakezdésre.
Aztán Enikő mégis itt hagyott mindent és meg sem állt új párjával annak hazájáig. A görög tündérmese hamar véget ért, az újdonsült szeretőről ugyanis kiderült, hogy egy brutális vadállat. Enikő sírva hívta fel a férjét, aki akcióhősöket meghazudtolóan menekítette ki nejét. A terápiát ezután is folytatták, sikerült helyreállítaniuk a kötődést, és most már tényleg egy boldog pár kicsi (boldog) gyerekkel.

A párkapcsolat gazdagítás négy dimenziója:

  • Érintés dimenzió: Séta kézen fogva, együttevés, hosszú szemkontaktus, de már egy szótlan ölelés is sokat segíthet.
  • Társas lét dimenzió: a sikeres, közös fellépés, amelytől a külvilág elismeri és elfogadja összetartozásukat, vagyis a jó homlokzat építése.
  • Gondoskodás dimenzió: közös csínyek, közös jövőkép kialakítása, közös tevékenységek, ötletelés.
  • Megélhetés dimenzió: az egzisztenciális kérdésekben való együttműködés.

Bakos Zsuzsi írása

Mire képes a gyerek, hogy a szülei együtt maradjanak?

A gyerekek találékonyak, ha arról van szó, hogyan betegedjenek meg, hogy összehozzák válófélben lévő szüleiket. A megelőzés szempontjából jó tudni, milyen egészséges a békesség.

Számtalan tünetet produkálhat a gyerek azért, hogy összetartsa a családot. Nyelvünk e téren hatalmas tudásanyagot halmozott fel. Ha a gyermek rendszeresen olyan helyzetbe kerül, amelyre „nem találja a szavakat”, amelyben „nem jut szóhoz”, bizony dadogni kezd. Ha „nem mer szembenézni” valamivel, kerüli a szemkontaktust, könnyen felléphetnek koordinációs zavarok nála. Ha olyasmi történik vele, ami „rossz álmunkban se jöjjön elő”, akkor felriad, bepisil. Amikor bőrén allergiás reakciókat észlelünk – mivel a bőr kihelyezett idegrendszer –, az érintés elutasítása is állhat a furcsa elváltozás hátterében.

Jól megvilágítja a probléma gyökerét egy családi feszültség okozta asztma története, amikor a szülők nem vették észre a gyerek betegségének igazi mozgatórugóját. Terápiás gyakorlatunkban kettős nyertes játszmára törekszünk: a párkapcsolat gazdagítására és a szülői együttműködés elmélyítésére, amely a legjobb gyógyír is a gyerek problémájára. A válófélben lévő szülők, Lóránt és Veronika esetében is ezt a módszert alkalmaztuk.

A terápia 

– Tudtam, hogy ezt is elő fogod hozni! – mondja ingerülten Lóránt.

– Hol hozzam elő a gyerek betegségét, ha nem itt? – kérdezi Veronika.

– Tudod jól, hol! Az orvosnál! Ott! – reagál indulatosan Lóránt az veszekedések összepakolós, elköltözős otthoni hangulatát idézve.

– Az orvos is mondta, hogy érdemes megvizsgálni a lelki hátteret is! – vág vissza Veronika.

– Azért, mert egy pancser. Akihez én vittem, írt fel rendes gyógyszert, amitől jobban is van a gyerek! – legyint rá Lóránt.

– Szteroidot írt fel, és azt akar vele évekig szedetni!

– Unom az ilyen pszichodumát – vet ránk is megvető pillantást Lóránt.

Egy kísérletet ajánlunk neki. Álljon be egy sorba, például egy szupermarketben vagy egy moziban, ahol több pénztár is van, így nem olyan nagy a tét. Amikor sorra kerül, hallgasson. Nézzen az eladó szemébe, majd a mögötte állóra, és ismét az eladóra. Amíg csak bírja. Azután lépjen ki a sorból.

Lóránt hümmög. Elmagyarázzuk neki, milyen fontos az élmény a terápiában, ám érezzük, szavakkal aligha tudjuk meggyőzni erről. Végül nagy nehezen elfogadja a terápiás feladatot. Veronika addig rágja a fülét, amíg végre is hajtják. Egy gyorsétkezdében.

– Én csak köhécseltem – meséli Veronika –, de Lóránt szabályos köhögőrohamot kapott.

– Most is köhögök, mert meg vagyok fázva – néz ki az ablakon a férj közömbösen.

Veronika megkísérli elméletté fogalmazni a tapasztaltakat: a hallgatás feszültsége valahol a gégénél, a légutak mentén fejti ki a hatását. A sok köhögés kikezdi a légutakat, hiszen a gyorsan áramló levegő kiszárítja a nyálkahártyát, ami ettől ödémás lesz, váladék kezd termelődni.

– Semmi örökletes, semmi allergia! Csak a rákényszerített hallgatás miatt kezdett el köhögni az a gyerek! – mondja Lóránt, majd tromfol: – Aki még beszélni sem tudott!

– A rémült szemére azért csak emlékszel – kérdezi számonkérőn Veronika.

Mi, terapeuták igyekszünk kimaradni a vitából. Csupán az a feladatunk, hogy javítsunk a helyzeten. Másfelől az asztma eredetéről szóló vita növeli a párkapcsolati feszültséget, ezért egyszerűsítünk:

– Tegyük fel, hogy a gyerek asztmája pszichés eredetű. Akkor mit tehetünk? – vetjük fel a kérdést.

– Csökkenteni kell a feszültséget, ami előidézi – vágja rá Veronika.

Lóránt legyint. Mormog valamit arról, hogy találtak végre egy lelkiismeretes orvost, és szálljunk már le a témáról. Addig szorongatjuk, amíg el nem ismeri, ártani aligha árt az asztmának, ha békességben vannak. Az asztma és a családi hangulat közötti összefüggést azonban továbbra is mereven elutasítja.

Együtt vagy külön – mi jobb a gyereknek?

Emlékeztetjük a különköltözött szülőket a sorban állás élményére. Arra, hogy a feszültség igazán az interakciók során növekszik meg. A gyermek amúgy a jelenben él, ha kikerül a helyzetből, kevésbé nyomasztja. Főleg ha jobb helyzetbe kerül. Azt kérjük, kerüljék az olyan szituációkat, ahol hármasban vannak. Ez Veronikának már sok.

– Éppen azt szeretném elérni, hogy legyünk egy család. Erre azt kérik tőlünk, külön-külön legyünk a gyerekkel?!

Elmondjuk, ilyen krízishelyzetben érdemes szétválasztani a párkapcsolati és a szülői funkciót. Miután a kapcsolatuk nehézségei akadályozzák szülői szerepüket, jobb, ha külön szülősködnek. Veronika vonakodva, de elfogadja a feladatot. Legközelebb azonban nekünk támad:

– Az lett az eredménye, hogy Lóránt elviszi Antikát a koszos ólba, ahová elköltözött tőlünk, és telebeszéli a fejét hülyeségekkel. Hogy miattam kellett elmennie otthonról. Meg ilyenek…

– Ha igazán szeretnéd, nem lenne asztmás! – vágja ki Lóránt az adu ászt.

– Ezt meg hogy érted? – döbben meg velünk együtt Veronika.

– Utánaolvastam. Az asztma az anya-gyermek kapcsolat korai, nonverbális fázisához köthető.

– Ez úgy hangzik, mint egy pszichoduma! – vág vissza Veronika sértetten, hogy hirtelen ő lett a fővádlott.

Nekünk pedig bennszorul a szó. Köt a titoktartás. Hallgatnunk kell arról, ami egyéniben hangzott el. Amit Lóránt mesélt arról, hogyan élt „az anya-gyermek kapcsolat korai fázisában”, vagyis amikor Veronika otthon volt, és szoptatta a kisbabát. Lóránt ugyanis visszacsúszott a drogozásba, cége tőkéjét, azaz Veronika hozományát nőkre, anyagra és kábán kieszelt, bedőlő üzletekre költötte. Furcsa érvelésében tehát még igazság is lehetett, hiszen ha Veronika nem is tudott pontosan Lóránt dolgairól, attól még sejthette mindezt, ott volt benne is az a torokszorító feszültség, ami Lórántot úgy megköhögtette a sorban. És bizony gyakran felülkerekedett a sértett, mellőzött nő a gondos édesanyán. És a gyerek feje fölött ordította ki mardosó fájdalmát.

Elmondjuk, hogy mindegy, mi váltotta ki az első rohamokat, az asztma a párkapcsolat meghatározó elemévé vált. A gyerek rohamai összehozzák szüleit, olyankor apu és anyu mindent félredob. Másfelől a párkapcsolat tovább romlik. Mindketten igyekeznek, fojtott suttogással kérik a gyereket mély lélegzésre, kapkodják ki egymás kezéből, hogy lefektessék a nagypárnára. Így tovább rontják a helyzetet, amiben még kevésbé elégedettek egymással. Szépen beszippantja őket az asztma ördögi köre.

Rendben van, fogadjuk el, hogy az asztma az anya-gyermek kapcsolat korai fázisához köthető, amikor a baba még nem tud beszélni. Elvégre az anyaméhben nehéz lenne köhögni. Nézzük meg azonban, mi más köthető még ehhez az időszakhoz. A szoros anya-gyermek koalícióból az édesapa kiszorítva érzi magát. Téblábol, nehezen találja szerepét. Édesanya még nem tud beszélgetni a babával, ezért szeretne az apával sokat. A férj érintésre vágyik, ezt édesanya megkapja a babától, a feleség társaságra, beszélgetésre vágyik, ezt az édesapa megkapja egész nap. Torkig van vele. Ez az élethelyzet, amelyben reménytelenül összekeveredik a párkapcsolat és a szülőség.

Mit tehetnek a szülők a feszült helyzetben?

Elsősorban azt, hogy párkapcsolatukat tudatosan elválasztják a szülőségtől. Együtt, párként jelennek meg társaságban, ötletelnek a jövőről, közös élményeket szereznek, amelyek segítenek nekik szülőként is összehangolódni. A szülőség a párkapcsolat egyik legnagyobb próba­tétele. Ilyenkor ver legkönnyebben éket két ember közé a származás, a kulturális felfogás és a viselkedésminták közötti különbség. A felfogásbeli különbségeket úgy közelíthetik legkönnyebben a szülők, ha maguk is játszanak. Merészen.
De mi a megoldás az asztma ellen most, amikor Lóránt és Veronika már különköltöztek, és Anti lassan iskolás lesz?
Éppen az ellenkezője. Kerüljék az olyan együttléteket, amelyek a párkapcsolathoz köthetők, és igyekezzenek külön-külön megadni Antinak azt a figyelmet, amitől megkönnyebbül. Veronika kerekedjen felül női sértettségén, Lóránt hagyja a párkapcsolati konfliktusokat, és törekedjenek szülői együttműködésre. A gyerek könnyen megtanulja, hogy betegség révén eredményt érhet el. Ha például egy belázasodással hazacsalja aput, aki már elköltözött, akkor megtanulja a lázvarázslatot. Ha egy allergiás roham hatására szülei odavarázsolódnak mellé, akkor ezzel az eszközzel éri el a célját.

Tegyük hozzá, hogy Antinak csak néhány alkalommal sikerült a varázslat. Lóránt új barátnője ugyanis hamar megunta, hogy szerelmét Veronika, a volt feleség folyton kiugrasztja az ágyból a gyerekre hivatkozva. A kudarc pedig mélyen elkeserítette a kis varázslót.

A válófélben lévő szülőknek arra kell figyelniük, hogy gyermekükön ne hatalmasodhasson el betegség azáltal, hogy eredményt ér el vele. Éreztessék gyermekükkel, hogy a párkapcsolat a magánügyük. Arra neki nincs hatása. Hiába igyekszik, képtelen befolyásolni. Még jó irányba sem lehet hatással rá!

Várják meg tehát türelmesen, amíg végigpróbálja eszköztárát, amelynek hatóköréből kivonták a párkapcsolatot. Mert így óvhatják meg a nagyobb bajtól és kudarctól. Kegyetlenül hangzik? A válás vészhelyzet. Ilyenkor más törvények lépnek életbe. Ezért érdemes megelőzni a párkapcsolat folyamatos gazdagításával. Függetlenül a szülőségtől.

Baktay Zelka és Baktay Miklós 
(A cikk nyomtatásban a Nők Lapja Psziché február–márciusi számában jelent meg.)