Baktay Zelka, Csányi Vilmos, Horváth Zoltán, Popper Péter: Az önmagát kereső ember

2 000 Ft

Ha valaki egyszer feltenné a kérdést, hogy mi a legnagyobb lelki teher az emberen, némi bizonytalansággal talán azt lehetne felelni, hogy az elutasítás és a bűntudat.

Ritka ember, aki meg tudja bocsátani az elutasítást, azt, hogy “nem kellesz”, akár szerelemben, akár munkatársnak ajánlkozva, segítő szándékát nyilvánítva. Az emberiség története is testvérgyilkossággal kezdődik: Káin nem tudja elviselni, hogy az Úr elutasította az ő áldozatát, és Ábelét fogadta el.

A másik alig elviselhető sérelem a bűntudat. Az ember erkölcsi ítélete önmaga felett. A külső elítélést még csak elviseli az ember, Isten haragját majd leimádkozza, de ha egy személyben ő a bíró és a vádlott is – ugyan kihez fordulhatna? S ha a nárcisztikus önimádat nem teng túl valakiben, akkor nincs szigorúbb és kegyetlenebb bíró saját magánál.

A könyvben arról írnak a szerzők, hogy miként oldhatja fel magát az ember – az erkölcsi törvény megsértése nélkül – az egyik legnagyobb lelki teher, a jogos bűntadata alól. Meddig reális a belső vezeklés, mit jelent az igazi megbánás, lehetséges-e jóvátétel?

Vagyis a bűntudat jogosságának elismerése mellett, tiltakozás az ember önmagával szembeni kegyetlensége, véget nem érő önkínzása ellen. Úgy is fogalmazhatnánk: a lelki felszabaduláshoz vezető út titkai.

15 készleten

Leírás

Az önmagát kereső ember – Bűntudat és feloldozás

Szerzők: Baktay Zelka, Csányi Vilmos, Horváth Zoltán, Popper Péter
Sorozat-cím: Mesterkurzus – Az élet dolgai
Kiadó: Saxum
Oldalak száma: 177
Borító: puha kötés, ragasztott
Méret: 11,5×17,5×1,4 cm
Súly: 125 gr
ISBN: 978-963-7168-69-7
Nyelv: MAGYAR

Visits: 453