Graham Greene írja a Csendes amerikaiban: I’m an old man. I’ve habits, vagyis: öregember vagyok, szokásaim vannak. Igen, ilyenkor az embernek már státusza, megrögzött szokásai vannak. Ugyanakkor – mondják – ötvenen túl változik meg az élet, hiszen a gyerekek felnőnek, a statisztikák pedig azt jelzik, hogy a párkapcsolatok gyakran kiürülnek.
Sokan ilyenkor válnak el, húsz-harmincéves kapcsolatokat felbontva. Ugyanakkor ez az a korosztály, amelyet a legélesebben sújt a gazdasági válság – őket bocsátják el elsőként. Nem könnyű megbirkózni ilyenkor már a test változásaival sem. Ötvenen túl barátkozni? Amikor már nehezebb alkalmazkodni? Kapcsolatokat építeni ilyenkor? Amikor az ember már zárkózottabb és bizalmatlanabb? Amikor előfordul, hogy egyik-másik közeli barátját elveszíti, mert ötvenen túl – különösen a férfiak – már veszélyeztetett korban vannak? Lehet-e egyáltalán új életet építeni, ha valaki megözvegyült? Ha valakihez ennyire közel kerül az elmúlás?
– Ebben a korosztályban, illetve a korosztály párkapcsolataiban a legfontosabb téma a gyerek. Hiszen a gyerek ilyenkor küzd az autonómiájáért, vagy már ki is repült és önálló. Vagyis: a szülők „kifogytak a gondoskodni valóból”. Életük eddigi legfőbb értelme ugyanis a gyerek volt – mondja Baktay Miklós pszichológus, terapeuta, aki számos hasonló gonddal küszködő párnak próbált már segíteni.
Ebben szerinte paradox módon épp a késő kamasz, fiatal felnőtt gyerekek nyújthatnak segítséget. Méghozzá azzal, hogy aktiválják a szülőkben fiatalkori emlékeiket egyszerűen csak az öltözködésükkel, viselkedésükkel.
– Terápiában ezért arra szoktuk kérni a megfeneklett kapcsolatban élő párokat, éljék újra a csínyeket, marhaságokat, amelyeket fiatal fejjel elkövettek. Ez ugyanis abban segíti azokat a szülőket, akiknek kirepültek a gyerekeik, hogy elengedhessék végre a gondoskodó énjüket.
Ez talán segíthet áthidalni azt, hogy az ebben a korosztályban a legjellemzőbbnek tartott problémát, hogy amikor a szülőknek el kell engedniük a gyerekeket, akkor nem találnak az életükben mást, ami összetartaná őket. Ezt a gondoskodó ént az unoka születése sem mozgósíthatja, mert ha ez megtörténik, akkor eleve rosszul működnek majd a nagyszülő-szülő-unoka kapcsolatok. Ideális esetben ugyanis a nagyszülő az unokával való törődésben megtalálja azt, amit a gyerekei nevelésekor (ahol a felelősség dominált), elmulasztott.
– Isten ments, hogy újra a gondoskodó én kerüljön elő az unokákkal kapcsolatban, mert akkor szikrázó konfliktus pattan ki a szülők és a nagyszülők között – figyelmeztet Baktay.
A nagy kérdés, hogy ha kirepültek a gyerekek, akkor mivel lehet a gondoskodó énünket lekötni? Baktay szerint akkor tudnak a párok újra együttműködni, ha találnak valami olyan elfoglaltságot, ami segíti őket „lekattanni” a gyerekről. Ilyen lehet egy cég alapítása, valamilyen alapítvány létrehozása, vagy az önkéntes munka. Valójában bármi, ami egy új, közös identitás alapja lehet, amire megváltozott élethelyzetükben újra felépíthető a párkapcsolat köztük.
Szomorú zsákutcák
Ha ez nem sikerül, akkor gyakran megtörténik, hogy a nőnek, aki nem mer kilépni a kiüresedett kapcsolatból (mert az még mindig biztonságot ad neki), titokban fiatal szeretője lesz. A magas státuszú nőkre ez a jelenség különösen jellemző. Az a férfi pedig, aki nem talál közös jövő képet a házasságában, kilép, és visszatér egy előző párkapcsolati ciklusba: így 50 felett beleszeret egy fiatal nőbe, összeköltözik vele, családot alapít. Ez azért is megy könnyen, mert sok fiatal nőnek nem önmagában a pénz, hanem a státusz fontos: egy ötven feletti férfiban – egy kigyúrt harmincassal szemben – biztonságos, stabil jövőképű apát látnak. A kitolódó életkor miatt egy ötvenes férfi még jó kondícióban élheti meg az új házasságából születő gyerekeinek felnövését. Az új családalapítás azonban újratermeli a régi konfliktusokat, ezért is látszik, hogy a megismételt életciklus nem kínál megoldást. A nő elfoglalt a gyerekkel, a férfi hajt és csak téblábol a gyerekei körül, és előbb-utóbb nálunk kötnek ki – így Baktay Miklós.
Ugyanakkor – teszi hozzá – az elhagyott feleségeknek a nehezebb. Zugivókká válnak, vagy azok, akiknek munkájuk van, munkaalkoholistává lesznek. Jobb híján kiszipolyozzák magukat, és erre megtalálják az eszközöket. A végkimerülésig hajtják magukat, ha pedig már nyugdíjasok, rácsimpaszkodnak gyerekeikre, unokáikra.
De mit tehetünk, ha a házasság felbomlott életünk derekán?
– A terápiában – mondja Baktay Miklós – azt modellezzük, hogyan szereztünk barátokat fiatalabb korunkban: tanulással, sporttal, szabadidős tevékenységekkel. Ezért különösen ajánlottak a csapatsportok, ahol alkalmi csapattá kell összeállni, akár csak egy kerékpáros túra erejéig, a Balaton körül…
Ónody-Molnár Dóra írása
Visits: 38
