Kevés ember mondhatja el magáról, hogy az ő párkapcsolatában még nem volt valamilyen kisebb-nagyobb krízis. De hogy lehet ezeket orvosolni? És ami még fontosabb, hogy lehetne ezeket megelőzni? Kérdések, melyekre a legjobban az a pszichológus házaspár tudja a választ, akik már több, mint ezer házasságot mentettek meg a saját maguk által kifejlesztett módszerrel: Baktay Zelka és Baktay Miklós.

Tapasztalatból tudom, ha a férj és a feleség egy helyen dolgozik sokkal nehezebb különválasztani a munkát és a magánéletet. Önöknek ez mennyire sikerül?

Zelka: Nem igazán van magánéletünk. Régebben az egyetemen külön tanítottunk, de egy idő után ott is inkább együtt tartottuk az óráinkat. Praxisunk kezdete óta pedig együtt dolgozunk. És tényleg, nálunk is összemosódik a kettő, de ez számunkra így jó.

Az Önök közös szakterülete a párterápia, így a rendelésen eleve négyen vesznek részt. Hogy kell ezt elképzelni?

Zelka: A párterápia esetén velünk szemben foglal helyet a pár a kanapén. Már az, ahogy leülnek, a köztük lévő távolság, hogy a hölgy hová rakja a táskáját stb. nagyon sok mindent elárul nekünk.

Miklós: De már az is, ahogy bejelentkeznek, sokatmondó számunkra. Képzelje el, mennyi információ van még egy olyan rövid telefonálásban is, hogy  „Szeretnék időpontot kérni! –  Igen, mikorra? – Nekem mindegy. – Jó. És a párjának? – Jaj, tényleg!

Hányszor kell ellátogatnia Önökhöz egy házaspárnak, ha a Baktay-módszerrel szeretnék működőképesebbé tenni a kapcsolatukat?

Zelka: Abban az esetben, ha a házaspár egy konkrét problémával keres meg minket, általában négyüléses terápia elég ahhoz, hogy átlendítsük őket a krízisen. Az első találkozás négyesben történik, ilyenkor kapunk egy összképet arról, hogy a házastársak miképpen viszonyulnak egymáshoz, hogy látják a helyzetet. Ezt követően kétszer találkozunk velük felváltva, majd ismét közösen. Mire eljutunk idáig, általában már megtaláljuk a problémájukra a megoldást. Ez viszont csak a konkrét problémák megoldása esetére jellemző.

Mi történik abban az esetben, ha egy házaspár, érzi, tapasztalja, hogy valami gond van, elbeszélnek egymás mellett, nem jól kommunikálnak egymás felé, miközben fogalmuk sincs róla miben gyökerezik a köztük lévő konfliktus? Ilyenkor elkezdenek mindkét félnél „leásni” a lélek mélyére?

Miklós: Az újgenerációs pszichológia, amit mi követünk, már nem a múlt felé fordul, nem a régi sérelmekben vájkálunk, hanem a jövőkép felépítését tartjuk fontosnak. Ezért ilyen esetben inkább a megfelelő, pozitív kommunikációra tanítjuk meg őket.

Zelka: A múltról csak annyit beszélünk, hogy ki miben jó, kinek milyen képességei vannak, milyenek a családi mintái, milyen értékeket hozott magával, hogy tudjuk, mire lehet építeni.  Ezek alapvetően azért érdekelnek minket, mert ebből tudjuk milyen erőforrásaik vannak a probléma megoldásához.

A szerelmi házasságok, vagy a lassan kialakuló, hosszú kapcsolatból kötetett házasságok vannak jobban kitéve a párkapcsolati kríziseknek?

Zelka: A nagy szerelemben mindig nagy a kockázat, mert ott egyfajta érzelmi túlfűtöttség van. Az egyik fél fejében megszületik egy forgatókönyv, és elvárja a másiktól, hogy azt játssza el. És ha eljátssza, akkor élethosszig boldogan élnek, ha viszont a másiknak nem passzol a főszereplő szövegkönyve, akkor boldogtalanná válnak mindketten. Nagy a kockázat. Amikor lassan alakulnak ki az érzelmek, több idő jut arra, hogy megismerjük a másikat. És pont ez a csapda benne. Mert az ember azt gondolja, jól ismeri a másikat, nem érheti meglepetés. Csakhogy az ember folyamatosan változik egyéni és párkapcsolati élete során. Elég, ha jön mondjuk egy munkahelyi krízis, vagy az egyik fél belefog egy vállalkozásba ami nagyon felfut, sikeressé válik, és ettől ő maga is megváltozik. Mindkettőben van kockázat, csak más okból.

Az azért érdekes dolog, hogy amikor az egyik fél sikeressé válik a munkájában, az közös örömforrás helyett inkább konfliktusforrásként jelenik meg a párkapcsolaton belül.

Miklós: Ilyenkor azt szoktuk tanácsolni, hogy a másik is legyen sikeres. Ha valakinek sikere lesz egy területen, akkor biztos, hogy megvan az a képessége, hogy együttműködjön a párjával, és valamilyen szinten ebbe őt is bevonja. Ez az alap. Mert ha külön területen sikeresek, akkor versengés alakul ki, és az nagyon rombolja a párkapcsolatot. Egyébként az, hogy milyen területen alakul ki a vetélkedés teljesen mindegy. Lehet az gyereknevelés, üzleti élet, szépség, a végeredmény ugyanaz, teljesen elmennek egymás mellett. Mert a párkapcsolat alapja az együttműködés.

Zelka: Az ideális az, ha a siker közös. Ez úgy is lehet közös, ha az egyik fél a háttérmunkát csinálja, vagy valami más módon vesz részt a másik munkájának a támogatásában. Ha az egyik nem tud a másik munkájáról, nem lát bele, csak annyit, hogy reggel elmegy este meg visszajön, és úgy lesz sikeres, akkor az bizony már nem négyüléses terápia lesz.

Egyre több a szakmájában sikeres nő, és ezt nem mindegyik férfi viseli jól.

Zelka: Ez többnyire akkor van így, ha a nő férfiszerepben válik sikeressé. Ha női szerepben, akkor az általában nem szokott versengéshez vezetni. De ha mondjuk, üzletasszonyként sok pénzt keres, azt nehezen viselik a férjek.

Miklós: A pszichológiai siker egyébként sokkal tágabb kategória. Az azt jelenti, hogy az ember képes belekerülni a jelen élvezetébe a flowba. És mivel ez a tudattalan állapota, általában kevés köze van a pénzhez, vagy az elismeréshez.

A flow állapotában viszont az ember nem foglalkozik a külvilággal, a házastársával, teljesen belefelejtkezik abba amit csinál, és minden más mellékvágányra kerül. Ez sokat árthat a kapcsolatnak.

Miklós: Igen. A flow megélése viszont nagyon sokat jelent. Ezért is találtuk ki mi azt, hogy a párkapcsolat gazdagítási tréningjeinken közös élményekkel, – ami valójában nem más, mint egy közös flow – erősítjük meg a krízisben lévő házasságokat.   Ezt azonban nem szabad összetéveszteni az együtt töltött idővel, mert az az érzés, amit igazán élményként tarthatunk számon, sokszor csak 7-8 másodpercig tart. Egy pillanat az egész.

Hogy működik ez a gyakorlatban?

Zelka: A három-ötnapos párkapcsolat-gazdagítási tréningjeinkre már mindenki úgy érkezik, hogy előre kitalál magának egy teljesen más identitást, mint a valós, ami mellett mindvégig ki kell tartania.  Ezzel egyrészt védve vannak a személyiségi jogai, másrészt kénytelen kilépni abból a szerepből, amibe már belecsontosodott. Mondjuk a gyógyszerésznő kitalálja hogy eladó, és a gyógyszerkutató férj kerékpár forgalmazóként mutatkozik be stb. És így „új emberként” olyan játékos feladatokat kell végrehajtaniuk, ami közös élményszerzéshez vezet.

De attól, hogy valaki más „bőrébe” bújik, személyiségének alapvető vonásai még nem változnak meg. Aki mondjuk lobbanékony informatikusként, nem biztos, hogy szakácsként kezes báránnyá változik.

Miklós: Természetesen a személyiség nem változik, ez nem is cél, mi csupán a viselkedésminták, és a kommunikációs módok megváltoztatására törekszünk. Az élményterápiánál fantasztikus érzés, hogy ha átviszünk valakit egy teljesen más helyzetbe, akkor másképpen fog viselkedni, és ha másképpen viselkedik, akkor okafogyottá válnak azok a konfliktusok, amelyek a valós szerepeikben mérgezik a kapcsolatukat. Konkrétan szakácsjátékunk volt is. A napi ügyeletes párnak meg kellett főzni az ebédet úgy, hogy közben nem szólalhattak meg.

Ezek szerint a házassági konfliktusok megoldására nem a legjobb módszer a „gyere beszéljük meg”?

Miklós: Ezzel az a gond, hogy rövid idő után az is előjön, aminek nem kellene. És a konfliktus csak még jobban elmélyül.

Zelka: Az üljünk le és beszéljük meg egymással, az ugye egy olyan érzelmi állapot, amikor azt a fonalat mozgatjuk, hogy mi az, ami nem jó. Általában a beszélnünk kell kifejezésen az emberek többsége azt érti, hogy jön  a fekete leves, és most kapok a fejemre. Eleve utálják az egészet. Ami igazából megoldja a konfliktusokat az a cselekvés, tehát ha elkezdünk valamit másként csinálni. Ha elmondjuk mi az, ami rossz, vagy fáj, attól semmi sem változik, csak kihangosítottuk az érzelmeinket. Mindig arra kell fókuszálnunk, hogy mi az amit szeretnénk. Arra kérlek..azt szeretném… ez is egyfajta kommunikáció, csak a beszéljük meg-nél sokkal inkább egymásra hangolt állapot.

Ezek szerint a boldog házasság titka, hogy minél több közös élményt gyűjtsünk be?

Zelka: Pontosan. De azért ez nem annyira egyszerű, hiszen azt nehéz megmondani, hogy melyik programból lesz élmény. Lehet, hogy egy megszokott cselekedetünkből, mint mondjuk a közös kutyasétáltatás valami miatt, egyszer csak élmény lesz. Az élményszerzést nem lehet tudatosan megtervezni. Az élmény lényege, hogy van benne fiziológiás változás is. A flow.

A közös élményeken kívül, még mi kell a boldog párkapcsolathoz?

Miklós: A szilárd lábakon álló kapcsolatot a hokedlihez szoktuk hasonlítani. Ha ezek közül bármelyik is kiesik, a kapcsolat felborul. Az első láb, az érintés, aminek a szex komoly összetevője. De ide soroljuk a szemkontaktust, a spontán érintéseket, a kontaktuskeresést, a „csak” neki szóló hangot. Ahol ez nincs, ott azt mondjuk, hogy megszűnt a párkapcsolat. Ha mégis együtt maradnak, akkor már csak szülőként, egyfajta gyereknevelő kft-ként együttműködve. Egyébként érdekes, hogy ezek a párok, akik csak a gyerek miatt vannak együtt, ha békességben elválnak sokkal jobb szülővé válnak, mert lemegy róluk a párkapcsolati feszültség, a férj-feleség elégedetlenkedése.  A második láb a társas, ami alatt azt értjük, hogy gyakran és tudatosan jelennek meg mások előtt házaspárként, jelezve, „mi összetartozunk”. Itt fontos, hogy cserébe olyan visszajelzéseket kapjanak, miszerint elfogadják őket összetartozóként. Nagyon sok házasság borul fel amiatt, hogy valamelyikük családjában nem fogadják el a másikat, és ez egy lojalitáskonfliktushoz vezet. A harmadik láb a megélhetés. Itt, ami lényeges, az az, hogy mindketten érezzék, részt vesznek ennek a biztosításában.  A negyedik terület a gondoskodás, vagyis a szülői együttműködés. De mivel a gyerek rövid ideig, tizenöt-húsz évig van jelen a szülők életében, fontos, hogy utána is közösen gondoskodjanak valamiről. Legyen az szőlő, kert vagy akár házi kedvenc.   

Melyek azok az életszakaszok, ahol a leggyakrabban alakulnak ki komoly krízisek?

Miklós: Mindegyiknek megvan a maga veszélye.  A legelső a párkapcsolat kialakulásának az időszaka, 10-ből 9 már akkor elvetél. Ezt követi az összecsiszolódó időszak. A következő a gyerekszületés, akkor úgy a házasságok fele kirostálódik.

Zelka: A gyerek születésekor derül ki egyébként az is, hogy kapcsolaton belül ki a sebezhetőbb. Előtte nagyjából arányosak az erőviszonyok, de ahogy megérkezik a kisbaba, az anyuka vele kerül egységbe, az apuka pedig háttérbe szorul.  Ezért a külvilág felé kitetté válnak. Ilyenkor bármiféle kedvesség, odafigyelés esetén könnyebben bemozdulnak. A kisgyerekes apukákat egyébként is gyakran megszokták környékezni a kolléganők. Ez a kitettség viszont a nőknél akkor figyelhető meg, amikor kijönnek a kiszolgáltatottságból és visszamennek dolgozni, és ismét felnőtt sikeres nőként kezelik őket.

Hogy a gyermek megszületése után ne gyengüljön a párkapcsolat, milyen gyakran ajánlott félretenni a szülői szerepeket és férj-feleségként szervezni közös programot?

Zelka: Folyamatosan. Akár hetente, hiszen a párkapcsolat az a boltív, ami fenntartja az egész családot. Ha ezt hagyjuk kipotyogni, akkor a család nem fog működni. Ezt úgy is hívjuk randizás. A lényeg, hogy találkozzanak valami új helyen, csináljanak valami új dolgot, akár lógassák a lábukat egy szökőkútba. A moziba, színházba menés azért nem ideális, mert ott nem egymásra figyelnek az emberek. A randizásban, meg van valami izgalmas.

Miklós: De néha az élményszerzés teljesen spontán jön. Velünk megesett, hogy elmentünk lakatot venni, és akkor én mondtam valami félreérthetőt, mire Zelka azonnal vette a lapot, és a végére olyan összeszokottan hülyültünk, hogy az eladók csak néztek. A mai napig emlékszünk erre az élményre. Egyébként a legjobb, ha idegen helyen próbáljuk, ahol tudunk felszabadultan viselkedni.

Ahogy így Önöket hallgatom, egyre inkább úgy látom, hogy a jó partnerkapcsolat rengeteg „munkával” jár.

Miklós: Igen ez így van. De tudja, hogy egy válás mennyi munkát igényel? Egyébként azt hiszem, hogy pont ez a kulcsmondat. A párkapcsolaton folyamatosan dolgozni kell. Karban kell tartani, mint egy nádtetőt.

Csak valahogy a mai fogyasztói társadalom embere nem nagyon akar javítgatni, toldozni-foldozni, ha valami nem működik, inkább lecseréli azt.

Miklós: Régen a cipőt is foltozták meg a tévét is javították, most a lecserélős időszak van.

Zelka: Más teljesen a szemlélet. Ahogy az emberek kidobják a régi tévét, kenyérsütőt, mert nem éri megjavíttatni, úgy a megromlott kapcsolatokat sem igen akarják javítgatni. De nem egyszer, főleg a nők, nem is annyira akarnak válni. Csak rá akarnak ijeszteni a férfira, az meg azonnal belemegy, és már nincs visszaút.

Lehet, hogy ilyenkor már látják a lelki szemeik előtt a fiatalabb, attraktívabb nőt.

Miklós: Ennek a fő oka, hogy manapság nagyon sokat számít a státusz. A férfiak számára mindig is a biológiailag nemzőképes nő volt a vonzó. A nőkben pedig evolúciósan az működik, hogy olyan férfit válasszanak, akinek jó a genetikai állománya, és hogy biztonsággal feltudja vállalni a gyereket.  Ezért most egy negyvenéves jól szituált férfi sokkal vonzóbb tud lenni, mint egy húsz éves, akinek bizonytalan az élethelyzete.

Egyébként ezek a házasságok mennyire tartósak?

Miklós: Ezt így megmondani nem lehet. Az viszont tény, hogy ha a feleség fiatalabb a férfi szorong. Fél, elhódítják tőle. Csak folyamatos munkával, a párkapcsolat gazdagításával lehet fenntartani ezeket a kapcsolatokat.

Zelka: Mert, ha sok szálon kötődünk egymáshoz, akkor az egy nagy rendszer. Míg az, hogy valaki jobban néz ki a párunknál, csak egy szempont. Ha valakihez egy csomó dolog miatt kötődöm, rengeteg közös élmény köt össze vele, akkor ezzel nagyon nehéz versenyezni. A feleség a gyerekekkel együtt fantasztikus vonzerővel bír, és ez egy csomó házasságot akadályoz meg a felbomlásban. Ezért szoktak a szeretők arra panaszkodni, hogy a férfi nehezen szánja rá magát a költözésre.  Válások esetén azonban gyakran látjuk azt, hogy pont a nő volt az, aki keveset tett a kapcsolatért. 

Lehet, hogy a sok kapcsolati krízis mögött az húzódik meg, hogy az ember nem is teremtetett arra, hogy élete végéig testileg-lelkileg monogám legyen?

Miklós: Ha az emberek, mondjuk tíz évre kötnének házassági szerződést, az egy önbeteljesítő jóslat lenne. Nagyon nehéz lenne úgy élni, hogy ne befolyásolja a kapcsolatot a tudat, úgyis véget ér. Amellett nagyon nehéz meghatározni pontosan azt, hogy melyik párkapcsolati ciklus hozza el a legtöbb nehézséget. Egy párkapcsolat olyan, mint egy növény. Az első ciklus, amikor még csak kis hajtás, van egy következő, amikor levelet bont, majd gyümölcsöt hoz ( gyerek) , aztán kiterebélyesedik a lombja, mert már sok területen vagyunk együtt. Van egy organikus fejlődés. A másik véglet a katolicista, mert abban nem kell tenni a házasságért.

Zelka: Ha katolikus értékrend keretében élnek mindketten, akkor jó, de ha nem, akkor egy hatalmas nagy kockázat. Egyébként az evolúció során a génállományunkba nagyon sok viselkedésminta beíródott. Az embernek a monogámiára is ugyanúgy van génje, viselkedésmintája, meg a bigámiára is, és katarzis vagy trauma hatására át tud kapcsolni. Látunk olyat, aki sok-sok éven keresztül monogám volt, és akkor valami hatására átkapcsolt poligámra. De ez működik fordítva is,  ha valaki megtalálja azt a nőt-férfit, akiben valami más van, mint az előző partnereiben. Valami katarzis vagy trauma hatására bekapcsol.

Miklós: Egyébként 1150 esetnél tartunk és nagyon más az általunk megtapasztalt valóság, mint amit a média közvetít. Nem sokkal korábban kezdődik a nemi élet, mint száz évvel ezelőtt, nem sokkal több partnere van az embereknek, mint ötven évvel ezelőtt és nagyon sok a valóban monogám párkapcsolat. A konfliktusoknak a „megszaporodása” pedig azért van, mert az emberek beszélnek róla, mernek segítséget kérni.

Zelka: Meg gyakran olyan információk is visszakerülnek a kapcsolatba, amelyeknek nem kellene. Az egyik legcsúnyább dolog, amikor mondjuk valakinek egy szolgálati úton, spiccesen becsúszik egy kaland. Soha az életben nem fog és nem is akar az illetővel találkozni, túl lehetne rajta,  ehelyett hazamegy és nagy bűnbánóan odaadja ezt a csomagot a párjának. Ahogy egy növényre sem aggatunk köveket, nem terheljük le, úgy a kapcsolatokat sem szabad.

Ezek szerint egy házasságon belül lehetnek kis titkaink?

Miklós: Kell, hogy legyen. Az, ha mindent megosztunk egymással kész katasztrófa. Fontos, hogy meghúzzuk a határt, álmok, kósza gondolatok – amiről nem tehetünk- és a tettek közt.  Ne akarjuk lerombolni azt, amink van, inkább építsük tovább. Élményekkel.

Jankovic Nóra, Új Nő

Visits: 180